A vállalkozásodban folyamatosan férfiként viselkedsz, de közben belül szinte ordít a kislány, hogy felszínre szeretne jönni?

Avagy sztori a cégvezetőnőről, aki ikertestvérére vasálarcot veretett, és bebörtönöztette.

 

Gertrúd egy székesfehérvári országos cég régióigazgatója, negyven éves, két gyermek édesanyja, egy sikeres üzletasszony, akit úgy a kollégái, mint a partnerei tisztelnek, és felnéznek rá. Egy szinte irigylésre méltóan sikeres életet tudhat magáénak, és látszólag minden rendben a testével, a lelkével, a gondolkodás módjával, ugyanolyan jól működteti jelenleg is az életét mint eddig is tette. 

De az éjszakák egyre intenzívebbek, na nem úgy mint régen, pedig a párkapcsolat is rendben, és amúgy tényleg minden szuper, de az alvás területén elkezdett valami nagyon nem stimmelni. Álmai egyre vadabbak, félelmetesebbek kezdtek lenni, olyannyira, hogy rendszeresen úgy ébredt, mintha letusolt volna. 

Reggelente amikor tükörbe nézett nem rémeket látott, mint álmaiban, de egy rémesen kinéző embert mindenképpen, ami a nyugalomra a legkevesebb okot sem szolgáltatta, viszont megalapozta a jogos aggodalmat, amihez társult egy kézzelfogható érzés, miszerint “velem valami nagyon, de nagyon nincsen rendben.” 

Eddig abban a tévhitben élt,, hogy ami volt az elmúlt, hol van már a tavalyi hó…., előre nézzünk, ne visszafelé. „Nem hisztizni, céltudatosan cselekedni”

Sok tíz évvel ezelőtt nagy divatja volt egy mondásnak: „munkásököl vasököl, oda üt ahova köll”, és az ironikus használati utasítás, hogy csak vigyázzunk elvtársak, hogy az az ököl, nehogy minket csapjon fejbe! 

Eddig a reggeli smink, szinte rutinszerűen pikk–pakk ment, és rendszerint meghozta a várt eredményt. Ezt a folyamatot Gertrúd viccelődve mindig úgy hívta, hogy megyek „felrakom az arcom”, amiben azért csípőből van egy erős áthallás. A sminkelés mostanában jobban hasonlított a vakoláshoz, aminek el kell fednie minden fájdalmat, rémálmot, összetörtséget, ráncot. 

Ekkorra már úgy jelent meg a fájdalom az arcán, mint egy ledfal reklám, csak az nem vette észre, aki vak volt, nehéz energiái folyamatosan vele voltak 0-24-ben, legyen szó céges, vagy magánéleti szituációról.

A takargatás sokáig egész jól ment, de egy idő óta egyre inkább nem sikerült, sőt a közeli emberek, a belső kör óvatosan elkezdtek kérdezősködni, és a külső kör is egyre jobban pusmogott a háta mögött.

Jöttek a panaszok, tünetek, fájdalmak, ezen belül a jéghegy csúcsa a hát fájdalma volt, aminek kínja már elviselhetetlenné vált a számára. Elindult a gyógykezelés lavina: gyengébb, majd erősebb gyógyszerek, kineziológiai tapaszok, masszőr, mozgás-, és légző gyakorlatok, vagy a kemény sport, amivel eddig sikerült szétütni az aktuális terheket (túlterheléssel kezelt túlterhelés), majd csontkovács, köpöly ide, és a köpök oda, mert  nem szűnt, de cserébe folyamatosan erősödött a fájdalom. 

Egyre inkább hatalmába kerítette a gondolat, hogy „mindent meg tudok csinálni, bármelyik pasit (és minden szempontból) két vállra fektetek, nem igaz, hogy pont ez az izé fog kicsinálni”? Nem bírom tovább, meg akarom oldani, de egyedül nem megy, segítséget kell kérnem.

A facebook posztjainkon keresztül talált ránk, kért telefonos perspektíva beszélgetésre időpontot. A megbeszélésen kiderült, hogy tudunk neki segíteni, másrészt, hogy pont a mi segítségünkre van szüksége, és eljött az első találkozás napja.

Így kezdte: „Figyeljen, ugyan nem ismerjük egymást, de nem kertelek,  azért fordulok Önhöz, mert nem látok más kiutat, világ vége van, hiába mondanék mást, ez van. Nagy bajban vagyok, segítsen.” 

A felvezető beszélgetés során kiderült, hogy 8 évesen elvesztette édesapját, első gyermekként “apu kedvence” volt, és energikus, mindenben kotnyeles kislányként mindent megtanult az apukájától, amire nagy szüksége is volt, hiszen automatikusan ő lépett előre, és kénytelen volt átvenni a családfői feladatokat. Egyik napról a másikra felnőtt, kortársait, a fiúkat, és a felnőtteket is meghökkentő kitartással és meghazudtoló következetességgel oldotta meg az élet által rárótt feladatokat.

Sokan emlékezhettek Leonardo DiCaprio A vasálarcos című 1998-as filmjére, ahol a gonosz ikertestvér vasálarcot veretett a finomra hangolt, lélekember ikertestvérére, és börtönbe záratta, hogy ezzel akadályozza meg, hogy a jó testvér jogosan trónra kerülhessen, és JÓ KIRÁLY lehessen.

 

Kivétel nélkül mindenkinek minimum két énje van:

  • az agyas, egós, diktatórikus, leuralós, számító, mindenáron győzni akaró, logikus, stratéga, akarnok…, ez a hamis énünk, az EGO
  • a szeretetteljes, jóhiszemű, kedves, segítőkész, érzelmes, tiszta, gyermekien őszinte, nyugodt, szemlélődő…., ez a valódi énünk, a LÉLEK

Gertrúd ikertestvére szimbolikus, hiszen Ő nem más, mint a másik, a valódi énje. 

Így esett, hogy nyolc évesen, a lelkes, szeretetre, gondoskodásra, játékra, nevetésre vágyó egyik ikertestvérre vasálarc került, akit a kemény logikus, céltudatos másik ikertestvér a legmélyebb tömlöcbe zárt, és úgy tűnt, hogy meg is feledkezett róla egy életre.

Innentől kezdve, csak a férfias jegyekben, maszkulin tulajdonságokban bővelkedő Gertrúd élt a felszínen, aki előtt nem volt akadály, amit jó tanulmányi eredményei, diplomái, jobbnál jobb pozíciói szegélyeztek. 

Ha korjelenséget vizsgálnánk, ő testesíti meg a női testben férfi jegyek emblematikus tulajdonságait: a „cicis pasik” „tökös csajok”, irányzatot. 

Önmagában azzal semmi baj nincs, hogy a hölgyek az örökös kettes (háttérszereplő) személyi számból ki akarnak törni, és az egyes (vezető) pozíciót akarják betölteni, sőt…

Tapasztalatom, és meggyőződésem szerint is a valódi tiszta, és érzéki női, intenzív energia nélkül sem cég, sem család, sem párkapcsolat nem működhet hosszú távon, de itt nem ez volt a helyzet. 

Gertrúd ekkora már nem csak identitásválságba került, hanem identitásrabságba süllyedt, teste minden eszközzel jelezte felé, hogy ez így nem jó, változtatni kell, de nem tudta, hogy mit, hogyan, és milyen irányba…? Ott volt a feladat, és, mint eddig minden feladatot, ezt is meg akarta oldani, és most. 

A legnagyobb megdöbbenést az okozta számára, hogy az általa tudatalatti pótcselekvésből,  túlélésből bebörtönzött érzelmes, szeretetre vágyó, ártatlan kislány nem hogy él, de unja az álarcot, felszínre, a napra, a fényre akar kerülni, élni szeretne végre, és már arra is kész volt, hogy koronával a fején uralkodni tudjon.

Te kedves olvasó, ismered-e a másik éned, az eltemetett, és/vagy naponta többször váltogatott álarcaidat?

Folyamatosan találkozom azzal a tévhittel, hogy “én ilyen vagyok és kész”, és nagyon ritkán látom azt, hogy a dolgok másik oldalát is szeretném látni, vagy még inkább meg szeretném vizsgálni, és hogy be akarok nézni a függöny mögé. 

Na persze a kukkolás minden formája kifelé, mélyrehatóan, és intenzíven működik, másról szeretünk mindent is tudni, de saját magunkkal kapcsolatban már egészen más a helyzet, koránt sem vagyunk annyira tettre készek, és aktívak. 

 

A világban amiben élünk, tudod, vagy nem, hiszed, vagy nem, és elég csak a Földet néznünk, a hideg a meleg, a nappal a sötét, minden egyszerre van jelen ugyanúgy, mint ahogy a hamis, és a valódi énünk. 

Ezek mind, mind ikertulajdonságként élnek bennünk, és mi döntjük el, hogy ellentétpárként, “vagy–vagy”–ként, tekintünk–e egy téma két egymástól eltérő tulajdonságára, vagy egységként, “is–is”-ben gondolkodunk róla.

Az “is – is” – ben, és ikertulajdonságban való gondolkodás minden felmerülő, vagy eldöntendő téma kapcsán irányadó, így annak az elfogadott gondolkodásmódnak a területén is, mint  a siker: 20% stratégia, és 80% mentális felkészülés. 

Igen ám, de ez utóbbinak, ha az aranymetszés szerinti nagyobb részét nem az EQ, vagyis a lelki intelligencia teszi ki, hanem mindent az IQ ural, a várt, vagy lehetséges eredmények menetrendszerűen elmaradnak. 

Még Bill Gates is, aki jelleméből adódóan elég megosztó figura, időről időre kivesz magának egy-két hetet, amikor nem szólhat hozzá senki, „csak” a könyvei, a gondolatai, az érzelmei, és megérzései kapnak teret. 

Nyilván ő azért csinálja így, mert neki ez a legjobb, legcélravezetőbb, de ez korántsem az egyetlen, és nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de neki ez vált be. Te kedves olvasó mit teszel a belső békéd megteremtéséért, fenntartásáért, mivel, milyen módon éred el a 80% mentális felkészülést?

 

Az a cég, aki ebben az exponenciálisan gyorsuló kirakat világban nem kezdi el a belső utakat is felfedezni, az nem tudja azokat a szintugrásokat meglépni, amire már az eddigi ismeretei alapján többször is képes volt. 

Miből gondolod, hogy ha a fejedet, tehetségedet használva komoly sikereket tudtál elérni, akkor a lélek útján nem tudnál ugyanolyan sikeres lenni? Aki tehetséges, az tehetséges.

Ehhez nem kell elmenni a Himalájába, nem kell beköltözni hónapokra egy ashramba, nem kell végigjárni a Camino-t kétszer, és egy félszer,  és nem kell betéve tudni a bibliát sem, éjt nappallá téve jógázni, vagy mantrázni.

Elég a helyes hozzáállás, a kellő fájdalom, az őszinte bizalom, tudatos belső igény, és egy tökéletesen működő rendszer, és a hozzá kapcsolódó módszer.

 

A minap egy hölggyel való terápiás találkozón merült fel az igazmondás kérdése, hogy ki mennyit hazudik tudatosan, vagy tudat alatt magának, másoknak, ki mennyire őszinte, ki hány szerepet játszik, hány álarcot visel? A hölgy azt mondta: “János, ha így nézzük, magamat is beleértve, egy őszinte embert sem ismerek. 

Gertrúd azonban egy őszinte ember, minden tiszteletem az övé, hiszen, lépett egy „hétmérföldeset” bőven a komfortzónáján túlra, az agya minden félelme, és tiltakozása ellenére, igaz, fájdalma által erősen motiváltan. 

A találkozások során, a kemény „pasiból” előmerészkedett a kislány, aki már nem félt, nem ijedt meg a napon a saját árnyékától, néha sírt is, hol az emlékek nehézsége okán, hol örömében, hol a felismerések, összefüggések érzelmi hullámai miatt.

Ahogyan az” ikertestvérén” rajta volt a vasálarc, nyolc évesen ugyanúgy rákerült őrá is, és ahhoz, hogy tartós megoldás szülessen, mindkét álarcot le kellett venni. 

Levettük.

 

Őszinte csodálattal vagyok minden ember – ügyfél – cégtulajdonos… felé, aki mer: „mérlegre állni”, “lapot teríteni”, „sebezhetőnek lenni”, és mer szembenézni azzal az önmagával, akiről azt sem tudta, hogy létezik.

Te kedves olvasó, hol tartasz az álacviselés, az igazmondás, a mélyen megbúvó másik én témaköreinek feldolgozásával? Kérlek gondolkozz el ezen…!

Általában 8 – 10 – 12 hétig tartanak a programok, de Gertrúd esetében a tudatos jelenlét, az együttműködés intenzitása, az átlagosnál gyorsabb eredményt hozott, és három hét alatt megszületett a csoda.

A szó szoros értelmében újjászületett, élt már benne a kislány, elmúltak a fájdalmak, és a ráncok, elmúlt a kérdezősködés, és a pusmogás is, és a felső vezetés is megkereste, hogy terveik vannak vele.

Az identitás rabságból szintugrás, ezt nevezem sikernek, büszke vagyok rá!

Ha bevallod magadnak, ha nem, Te is biztosan viselsz valamilyen álarcot. 🙂

Kommentben írd le, hogy mit tapasztalsz magadban, és a környezetedben ezzel kapcsolatban, milyen gondolatokat ébresztett benned ez a történet!

Jelölj be ismerősnek, írj nekem messengeren, ha bármi kérdés felmerült benned ennek kapcsán!

Kattints ide a kapcsolatfelvételhez!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük