Egy kicsit tudományosan, vagy szakmai nyelven is pár szót, hogy értsd a gerincoszlopod felépítését, hiszen akkor tudsz szabadon mozogni bármely területen, amikor minimum ismereted, még inkább tapasztalatod is van. Most az ismeretig tudunk eljutni, a tapasztalat rajtad múlik.
Egy szelvényezett szervről beszélünk, amely csigolyákból áll, a csigolyákat egymástól pedig a porckorongok választják el. Legegyszerűbben ezt úgy képzelheted el, mintha egymás fölé helyezett „Lego – ból” úgy építenél tornyot, hogy az egyes építőelemek közé „szilikon pogácsákat” helyeznél el. A porckorong tehát egy olyan rugalmas, kerek és lapos, párnaszerű képződmény, amely a gerincoszlop minden egyes csigolyája között megtalálható, kocsonyaszerű anyag veszi körül. Ha „lego-kat” kilyukasztjuk, közepében létrejön egy csontos csatorna, ezt gerinccsatornának hívjuk, melyben a gerincvelő fut végig. Az egészséges porckorong tehát egy lepényszerű, szilikon konzisztenciájú szerv, mely körkörös gyűrűkből áll, középen nagy, folyadéktartalmú kocsonyás maggal.
Jó, ha tudod, hogy a porckorong egy kötőelem is, melynek legfontosabb szerepe a járás közbeni rezgések csillapítása.
Porckorongsérv esetén egy vagy több csigolya nyomásának következtében ez a kocsonyás, gömb alakzat ellaposodhat, vagy akár ki is szakadhat, ezáltal súrlódáscsökkentő funkciója megszűnik, és fájdalmat okoz a környező idegekben. Igen, de a fenti problémákat mi okozza?
- Honnan keletkezik a fájdalom?
- Miért a deréknál jelentkezik rendszeresen?
- Több oka is lehet a fájdalomnak?
- A Covid-nak köze lehet egy ilyen típusú fájdalomhoz is?
- A túlterheltség, ami elsősorban a lélekben jelentkezik, majd ennek fizikai megnyilvánulásaként a vállakon landol, mint súly, mint teher.
- A vállakon lévő nyomás ránehezedik a csigolyasorra, és az összeállt erő, a legalján, az esetek 90%-ában a Lumbális szakaszon adódik össze.
- Itt persze, nemcsak a teher okozta nyomás jelentkezik, hanem olyan helyzetek okozta nyíró erő is, ami a „be kell adjam a derekam” címet viseli.
- Igen méghozzá azért, mert minél régebb óta vagy kénytelen beadni a derekad a Covid intézkedéseknek, minél régebben terhel ez a téged is sújtó helyzet, annál hamarabb alakul ki túlterhelés a csigolyád alsó részén, és alakul ki minimum derékfájás, alhas környéki, ágyékszervi panaszok, de akár porckorong sérv is, ha ezt nem előzöd meg.
Tehát a folyamatos nyomás állandósul, és erre egy hirtelen megnövekvő terhelés, amely lehet egy rossz mozdulat, emelés, vagy akár hosszabb kihagyást követően, megfelelő bemelegítés nélkül, nagy vehemenciával elkezdett, túl intenzív torna is elég a fájdalom megjelenéséhez. Mint annyi sok más esetben is, a túlsúllyal rendelkezők nagyobb veszélynek vannak kitéve, csakúgy, mint a ritkán (bemelegítés, szakértő tréner felügyelete nélkül), de akkor nagyon intenzíven tornázók, és ekkor csak a fizikai dimenziókban vizsgálódunk
Amikor a lelki dimenziókban is szétnézünk, azt láthatjuk, mint ahogy már föntebb említettem, hogy minden, és még egyszer mondom minden, fizikai problémának lelki oka van, és erre nehezedik rá világ terhének minden súlya, amit megtapasztalsz. Így áll össze a hétköznapi kényszerű megtapasztalásaid, és a benned lévő gondjaid tünetté, fájdalommá, betegséggé, de tudd, hogy nem ez az egyetlen út. Előzd meg a bajt, ismerd meg önmagad, és félős kis szürke nyusziból, aki a ködben bolyong egyedül elveszetten, válj hamvaiból feléledt Főnixmadárrá. Amennyiben ez úgy érzed egyedül magadnak túl nagy feladat, keress minket……
Aranymetszés Módszer – Egészséges Gerincért Módszertan
Olyan a világon egyedülálló módszert dolgoztunk ki, és alkalmazunk, ami sejtszinten tud kapcsolatba lépni a porckorong szövetállományával, és a legtöbb esetben képes a porckorongok hidratációját, vízfelszívó képességét újraindítani, ezáltal az újra „megemelt” csigolyák, és idegpályák egyrészt helyrekerülnek, megszűnik a nyomás rajtuk, ezért be tudják tölteni, az addig takaréklángon működő funkcióikat.
Az EGM-nek az is feladata, hogy az itt felsorolt háttérproblémák, háttérprogramok feloldásában is segítséget adjon úgy, hogy végigkíséri, és megtanítja, hogyan lehet a problémát megoldani, újra egészségesnek lenni, és a megszerzett – megtapasztalt egészséget hosszútávon megtartani.
Teljes körű, átfogó, és rendszerbe foglalt módszer az EGM, és bár nem helyettesíti az orvosi kezelést, segítségével minden egészségre vágyó megtalálhatja a számára megfelelő megoldást. Hozzájárul a test öngyógyító képességének helyreállításához, és a tünetekhez, betegséghez kapcsolódó testi és lelki stressz feldolgozásához, így a konvencionális módszerek és az orvosi kezelés sikeréhez is.