, ,

Nagyboldogasszony napjára 2026.08.15.

„Minél messzebbre tudsz visszatekinteni, annál messzebbre tudsz előre látni.”
— Winston Churchill
 
Ma, augusztus 15-én Nagyboldogasszony napja van.
 
Számomra ez az ünnep jóval több egy régi vallási hagyománynál. Része annak a kulturális örökségnek, amely évszázadokon át összekötötte az előttünk élő magyar nemzedékeket, és amely ma is összeköthet bennünket egymással.
A magyar hagyomány szerint Szent István király élete végén országát és koronáját Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Ebből nőtt ki a Magyarok Nagyasszonya, a Patrona Hungariae évszázadokon átívelő tisztelete.
 
De van ennek az ünnepnek egy másik, számomra különösen fontos jelentése is.
 
Nagyboldogasszony alakjában számomra a nőiség naggyá válása is megjelenik.
 
Ez nem a másik ember fölé emelkedő nő hatalma, hanem annak a nőnek az ereje, aki életet ad, megtart, gondoskodik, összeköt, és ezzel olyan biztonságos közeget teremt, amelyben mások is növekedhetnek.
Ez egy másfajta vezetés…
 
Az anya az első kapcsolatunk az élettel és a világgal. Az anyai minőség pedig az oltalom, a gondoskodás, az elfogadás és a továbbadás egyik legelemibb emberi tapasztalata.
A családban sokszor ez a megtartó gondoskodás az a láthatatlan szövet, amely összeköti a generációkat. Amely őrzi a történeteket, megteremti az otthonosságot, továbbadja a szokásokat, és újra meg újra azt üzeni:
Van hová tartoznod, mindig van hová hazajönnöd!
Erre az anyai minőségre emberként mindannyiunknak szükségünk van: az elfogadásra, gondoskodásra, kapcsolódásra és biztonságra.
 
És itt ér össze az anya, a család és egy közösség története, mert egy nép sem pusztán történelmi események sorozata.
Emberek egymásba kapaszkodó nemzedékei – az anyák és apák, nagyszülők és gyermekek -, akik továbbadják egymásnak a nyelvet, a történeteket, az ünnepeket, a dalokat, a tudást, és azt a nehezen megfogható érzést, hogy tartozunk valahová.
 
Ma hajlamosak sokan azt gondolni, hogy ami régi, az szükségképpen idejétmúlt, hogy a hagyományok tisztelete valamiféle múltba révedés vagy romantikus nosztalgia.
Pedig a múlt tisztelete és a múltban élés két egészen különböző dolog.
A gyökér nem azért van, hogy visszahúzza a fát a földbe.
Azért van, hogy legyen miből felfelé növekednie.
 
Egy emberi közösségnek, egy népnek is szüksége van arra, hogy tudja, honnan érkezett.
 
Az összetartozás nem magától értetődő, nem marad fenn pusztán attól, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük vagy ugyanazon a földön élünk. Szükségünk van közös történetekre, ünnepekre, jelképekre és emlékezetre, valamire, ami időről időre emlékeztet bennünket arra, hogy nemcsak különálló emberek vagyunk, hanem egy nálunk régebb óta létező közösség részei is.
 
Generációk éltek előttünk itt, a Kárpát-medencében. Dolgoztak, szerettek, hittek, veszítettek, újrakezdtek, gyermekeket neveltek. És nemzedékről nemzedékre továbbadtak valamit abból, amit ők is az előttük járóktól kaptak.
Így jutott el hozzánk a nyelvünk, a kultúránk, a történeteink, a dalaink, az ünnepeink és a közös emlékezetünk.
És nekünk is van felelősségünk abban, hogy legyen mit továbbadni.
 
Nem kell változatlanul őrizzünk mindent, amit elődeinktől kaptunk. A hagyomány nem attól élő, hogy érintetlenül konzerváljuk. Attól élő, hogy megértjük, felismerjük benne azt, ami érték, és azt tovább visszük.
Egy nép fennmaradása nemcsak azon múlik, hányan vagyunk, hanem azon is, marad-e valami, amiről azt érezzük, ez közös bennünk.
 
Nem kell mindenben egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy összetartozzunk.
 
Talán éppen egy olyan korban különösen fontos ezt felidéznünk, amikor olyan sok minden változik körülöttünk, és olyan könnyű elveszíteni a biztos pontokat.
Számomra ezért olyan erős a Magyarok Nagyasszonyának képe, mert egyszerre hordozza az anyát, az oltalmazót és a megtartó erőt.
Nem a múltba húz vissza, hanem emlékeztet arra, honnan jöttünk, és egy olyan biztos igazodási pontot ad, ahonnan tovább lehet indulni.
 
Fontos, hogy az utánunk következő nemzedékek is otthonuknak érezhessék ezt a kultúrát, ezt a nyelvet és ezt a közösséget itt, a Kárpát-medencében.
 
Mert amit az előttünk járóktól kaptunk, azt nem birtokoljuk.
 
Egy időre ránk bízták.
És egyszer nekünk kell továbbadnunk…
 
Szeretettel,
Tünde
/Szerző:

Mit jelent nekünk a család?

Távolabbról kezdem a felvezetést, hogy a legmegfelelőbb pozícióból tudd megfigyelni a folyamatot.
Eddigi ismereteim alapján úgy épül föl a világunk, hogy minden Földre érkező szellem, aki az emberi testben való életet választja, szűkebb, vagy népesebb családba születik, ez alól nincs kivétel.
 
Az a szellem, aki nem természetes úton, tehát valamely lombikprogram segítségével érkezik, Ő is automatikusan két különböző emberhez kapcsolódik, neki is ők a szülei, a legszűkebb családja, mint mindenki másnak.
A lehetséges variációkat lehetne még folytatni, hogy mi a helyzet pl. az inkubátorban hagyott, vagy a később más életkorban örökbefogadott gyermekekkel, de az biztos, hogy genetikailag kivétel nélkül mindenkinek van családja. Aztán hogy ez a földi életben később hogyan alakul, illetve hogyan alakul át, az már egy bonyolultabb kérdéskör, amiről majd a későbbiekben írok még.
 
Az is fontos, hogy létezik egy irány, állásfoglalás, aminek jómagam is helyt tudok adni, miszerint a szellemvilág nagy egységében is fellelhetők a különbözőségek, mégpedig családokra osztva. Eszerint 21 szellemcsalád létezik, amiből az egyik a Magyar.
 
Földi leszületéseink folyamatában több szellemcsaládot is van lehetőségünk megismerni, kipróbálni, hogy ebben a 3D-s világban széleskörű tapasztalást tudjunk begyűjteni magunknak, amely tapasztalások mindegyike a lelkünk fejlődését hivatott elősegíteni.
 
Egy szó, mint száz, a család fogalma minden ember számára alapértelmezett minőség, mégpedig több szinten, szellem, lélek, érzések, gondolkodás, közös vállalások, biológia, genetika szintjein is. Éppen ezért minden ember sajátjának tekinti, és keresi a közösséget, a kapcsolódási pontokat, az ismert, és vágyott érzést, amit minden ember a tudatalattijából már jól ismer.
 
Talán sokan vagytok úgy, mint én, hogy ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között néhány ember olyan benyomást kelt bennem, mintha ismerném, miközben soha nem találkozunk ebben az életben, de mégis „tudom”, hogy ismerjük egymást, sőt olyan érzésem is lehet, mintha családtagom lenne, pedig tudom, hogy nem az.
 
Nem mintha bizonygatni szeretnék bármit is, de talán ez a példa is azt mutatja, hogy a felszín alatt, milyen összetett, és már csak az érzések szintjén tudatosult formában van módunk emlékezni arra a csodás, komplex „család” érzésre, amire 3D-s fizikai lényünk jelenlegi formában csak különleges alkalmakkor válik képessé.
 
Jelenleg sok szempontból egy nagyon egyedi szituációban éljük földi életünket.
 
1. Emberemlékezet óta nem voltunk annyian ezen a bolygón emberi testben, mint most.
2. A nagy számok törvénye szerint egyre többen keressük a kapcsolódást lokális, és globális családtagjainkkal.
3. Egyre többen keressük a kapcsolódást önnön saját magunkkal, a lehető legfontosabb párkapcsolatunkkal.
4. Erre válasz lépésként a Föld számunkra ismert életében eddig soha nem tapasztalt módon van jelen az a globális, és összehangolt elbizonytalanítás, összeugrasztás, és félelemkeltés, amit a híresztelések szerint ugyan csak „bizonyos családok” irányítanak.
5. Amennyiben ez igaz, akkor megállapíthatjuk, hogy összefogtak, és nyíltsisakos hadviselést folytatnak a „családok”, a családok ellen.
 
Természetesen a Föld életében a hadakozás, a pozíció nyerés vágya koránt sem új dolog. Ami új, az az összefogás, és az egyetértés mértéke, és ennek a globális hatása az emberiségre.
 
Sok – sok kérdés merült fel még bennem a téma kapcsán, de csak egy költői kérdést teszek fel ezen rövid írás végére:
Milyen csodálatos együttműködés, lokális, és globális egymásra találás, milyen belső egyensúly, milyen tiszta, lélek alapú élet magja van már csírájában a felszín alatt az emberiség lelkében, amit ennyire szeretnének valakik csírájában elfojtani?
 
Ez a hét az igazságosság hete, és ezen a héten a hit gyertyája ég.
 
Mondjuk ki az igazat, és higgyünk az igaz szó erejében.
A világegyetemben rend van, ez a rend pedig bennük is bennünk van.
 
Kapcsolódjunk össze saját magunkkal, keressük a kapcsolódást embertársainkkal, különösen igaz ez családtagjainkra, úgy lokálisan, mint globálisan.
A szeretet az az erő, ami egyben tartja a világegyetemet, még a Te 200 trillió sejtedet is, és a szeretet az az erő, ami mindenen áthatol, így mindent áthat.
 
Keressük a kapcsolatot ebben a minőségben, önmagunkkal, egymással, és családtagjaikkal!
 
Varga János
Aranymetszés mentor
/Szerző:

Te tisztában vagy vele, hogy milyen örökséget hagytak rád az őseid?

Ez egy kicsit hosszú lesz, de érdekes, ígérem! ?
 
A minap kezembe került ez a régi fotó, amelyen a családom látható. Most jöttem rá, hogy talán ez az egyetlen kép, ahol együtt vagyunk: a szüleim, az öcsém, és mind a négy nagyszülőm. Csak a kisebbik öcsém hiányzik a képről, mert akkor ő még nem született meg.
Sok szép emléket hozott fel ez a kép, eszembe jutottak a régi karácsonyok… ?
 
 
…amikor apukám fából készített nekem babakocsit, amikor elmentünk sétálni a Mamával szenteste délutánján, míg anyuék díszítették a fát… ?
Ezek olyan élmények, amelyek beleégnek az ember lelkébe, és amikor felnő, próbálja ő maga is ugyanazt a szeretetet, melegséget átadni a saját gyerekeinek.
 
Én is így tettem, és hol sikerült, hol nem… nyilván mindannyian követünk el hibákat, ahogyan biztos a mi szüleink és nagyszüleink is.
De nem az a dolgunk, hogy ítélkezzünk felettük, vagy éppen saját magunk felett, hanem az, hogy szeretettel másként cselekedjünk, éljünk tovább.
 
Nem csak a szép, szeretetteljes dolgokat kapjuk meg, és adjuk tovább, hanem az ősök fájdalmait, veszteségeit, háborús élményeit, gyermekvesztést, halált, vagyonelkobzást és elhallgatott családi titkok lenyomatait is.
Gyakran nem is vagyunk vele tisztában, hogy hogyan, és mennyire ismételgetjük az őseink cselekedeteit, rosszabb esetben traumáit, amire például egy családállítás során fény derülhet.
 
Ezzel én is így jártam, amikor egy dédnagymamámmal kapcsolatban kaptam olyan információkat, amik rádöbbentettek a fenti igazságra, hogy mekkora jelentősége van a generációs örökségemnek.
 
A családi trauma akkor tud feloldódni, ha valaki a családban hajlandó vele szembenézni, és integrálni, ezzel felszabadítva az utódokat a traumaismétlés terhe alól.
Evvel nem csak a saját életét váltja meg, hanem az utána jövő generációkét is.
 
Amikor a mentorprogramban a konzultációk során családkutatást végzünk, akkor a felmenőidről általad ismert információkat rendszerezzük, és megkeressük azokat az ismétlődő mintákat, amik akadályoznak téged abban, hogy a saját életedet éld.
Már maga a tudatosítás is oldás, de ennél még tovább megyünk.
 
Az oldás során a helyedre kerülsz a családi hierarchiában, helyére kerül a tisztelet, a szeretet, és már nem akadályozó tényezőként, hanem támogató erőként lesz jelen az életedben.
 
Bert Hellinger, a családállítás atyja szerint:
„Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva tovább menni.”
 
Ez is az önismereti folyamat fontos állomása, amelyben szívesen segítek, ha kéred. ?
 
Könyves Tóth Tünde
Aranymetszés mentor
/Szerző:

Családtól családig

Én, aki a matematikában nem nagyon jeleskedtem a diákévek alatt kijelenthetem, hogy kicsit sem voltunk barátok a számokkal. Ezért meg sem fordult a fejemben soha, hogy a számok mekkora jelentőséggel bírnak majd az életemben.
 
Ma 21. éve (ami ha összeadjuk 2+1=3) december 03-án (mind a két szám összeadva 3 – 3), kifordult az addigi életünk a sarkából. Bár akkor csak azt láttuk, hogy túléltünk egy frontális ütközést egy kamionnal, amiben az egész családunk ottmaradhatott volna, de szerencsére fizikailag mindenki megúszta könnyebb sérülésekkel.
 
Ekkor volt a fiam 2,5 hónapos, a kislányom 8 éves, az édesanyjuk 32 én 35 éves, és ezeket a számokat ha összeadjuk 8 + (3+2=5) + (3+5=8) = 21, ami összeadva ugyancsak 3.
A három a tanítóság száma, bár akkor erről mit sem tudtunk. Örültünk, hogy élünk, és az, hogy ez az ütközés életünk legnagyobb tanítójává fogja kinőni magát, egyikünk fejében sem fordult meg. Mint ahogy azt sem gondoltuk, hogy ez az ütközés csak az a hógolyó volt, amiből később lavina lett, ami vitt mindent, ami az útjába került. Vitt hazugságot, hitrendszert, gondolkodásmódot, elképzelést, vágyat, beidegződést, és senki nem gondolta azt sem, hogy a lavina csak a folyamat kezdete, mert a hótömeg eltakarítása jelentette az igazi kihívást.
 
Fel sem tudom fogni, hogy mennyit tanultam az elmúlt 21 év alatt. Az külön jelentőséggel bír, hogy ezeknek a tanuláspiramisoknak a legmagasabb csúcsai a családom tanításai.
Mint ahogy azt sem tudtam, de még csak egy kósza gondolattal sem sejtettem, hogy az ütközés pillanata egy csapásra változtatta meg, és formálta át az életemet, és váltam mezőgazdasági vállalkozóból gyógyítóvá, tanítóvá.
 
Sokat hallhattatok tőlünk a sebezhetőségről már eddig is, és sokat fogtok még ezután is, hiszen ebben van az az erő, ami képes a sarkaiból kiforgatni a régi világodat, és képes óriási erővel a megfelelő, a helyes, a lélek, az önazonos irányba fordítani, és felemelni, megtanít szárnyalni, repülni téged is.
Igen ám, de a magosság előtt, illetve a folyamat közben éppen úgy, ahogy az aranymetszés csigavonala mutatja nekünk, kikerülhetetlenül meg kell éljük a mélységeket is, hiszen ez az élet rendje, folyamata.
 
Kezdjük a sebezhetőséget velem. Mit tanultam meg ezalatt a 21 év alatt?
• Ezt a világot, az ezotéria, a spiritualitás világát megismerve egycsapásra úgy éreztem, hogy hazaértem, pedig erről a világról nulla ismeretem volt ez előtt, olyat sem ismeretem, aki olyat ismert…
• Elindultam az önismeret rögös útján, amiről számomra csak jóval később derült ki, hogy az egyik oldalán a pokol van, a másikon pedig a mennyország.
• Önmagamat egyre jobban megismerve, rátaláltam egy új, ismeretlen önmagamra, aki az addig biztonságot nyúltó család védőhálóját elkezdte nagyon szűknek érezni.
• Egyre jobban szerettem, tiszteltem önmagam, és a családomat is, és ennek ellenére folyamatosan nőtt a távolság köztünk, egyre inkább nem tudtunk közös nevezőt találni.
• Időközben megismertem Tündit, és 2016-ban a családomtól visszaköltöztem a szüleimhez, és Tündivel elkezdünk egy új életet építeni, kicsit együtt, kicsit külön, ingázva Szentes, és Budapest között. Folyt az élet tovább, lépkedtem családtól, családba.
• Addig is sokat tanultam, de az elmúlt 5,5 év olyan mélységeket, és olyan magasságokat, olyan meghalásokat, és olyan újjászületéseket hozott, amit csoda, hogy kibírtam ép ésszel.
• A gyermekeim részéről a totális megtagadástól, az őszinte egymásra találásig, a legmélyebb elkeseredéstől az összeborulásig minden volt, és nagyon hálás vagyok nekik, mert a legnagyobb tanításokat kaptam tőlük.
• Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy gyermekink édesanyja azóta sem áll velem szóba, úgyhogy még korántsem sikerült mindent megoldani, de ami késik, az nem jön időben, mint tudjuk…
• Tündi gyermekei, és családtagjai viszont teljes értékű családtagként fogadtak, és tartanak számon a mai napig, ami nagy öröm.
• Mint ahogy az is, hogy a kislányom bő egy hónap múlva ad életet második unokámnak, és a kisfiam pedig a nyár végén hozzánk költözött, így újra együtt élünk.
 
Tudom, hogy benned, aki ezeket a sorokat olvasod, sok gondolat felszínre került, keresed a kapcsolódást, hogy mivel tudsz egyetérteni, illetve mivel nem.
Ez a hét az igazság hete, és ezen a héten a hit gyertyája ég!
 
Ezen a jeles napon több szempontból is fontosnak érzem kimondani az igazságot, azt az igazságot, ami a lelkem legmélyének igazsága, és tanúbizonyságot tenni abbéli hitem felöl, miszerint a család a legfontosabb kapocs, és kötelék, akkor is, amikor minden veszni látszik.
 
Hálás vagyok az életemért, a döntéseimért, a megtapasztalásaimért, csodálatos szüleimért, az intézményért, amit egy szóban úgy foglalhatunk össze, hogy család.
 
Aranymetszés mentor
/Szerző:
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com