Gerincagy
A gerinc, mint a tudás fája
A gerinc, mint a tudás fája
Egyre gyakrabban lehet már olyat olvasni, hogy a testi és lelki állapot között sem zárható ki némi összefüggés, hogy valóban lehetséges valamilyen kapcsolódás, de elárulom, hogy az igazság ennél sokkal összetettebb, sokkal mélyrehatóbb és sokkal megdöbbentőbb.
Mindenki a maga “nyomógombjával” reagál a lelki közérzetének zavaraira: egyesek gyomorfájdalommal, szívpanaszokkal, mások nyak vagy fejfájással, hát, és derékfájdalommal, és millió meg egy egyéb tünettel.
A gerincvelő, és a kilépő ideggyökök folyamatosan minden szervvel állandó kapcsolatban vannak, így tartóoszlopunk minden információ tárolója, és közvetítője is egyben, nagyon sok egyéb összetevő mellett, ezért is érdemelte ki a Gerincagy elnevezést.
Hasznos tudni, hogy diszharmónia akkor jön létre, amikor az egyensúly kellemetlen megbomlása miatt az arányok, méghozzá az Aranymetszés szerinti arányok eltolódnak, kibillennek, vagy súlyosabb esetekben felborulnak.
Függetlenül attól, hogy melyik területen jön létre az arányok eltolódása, a test azonos módon reagál:
Stresszhelyzetben, amiből bőven kijutott a mögöttünk lévő időszakban, és az előttünk lévő időkre is bőven prognosztizálható, ezért fokozottan fontos a stressz helyes kezelése.
Amikor ránk telepszik a negatív stressz, gyakran tapasztaljuk a vállöv, és a hát, illetve derék izmaiban a tartós izomgörcs okozta kis, nyomásérzékeny csomók megjelenését, melyek igen fájdalmasak lehetnek, de egyszerűen kezelhetők és el is mulaszthatók.
A gerincfájdalom lelki részét nem szabad sem alábecsülni, sem elbagatellizálni, sőt:
Adjuk meg a királynak ami a királyé
Φ Fontos és kihagyhatatlan megadni a testnek, ami a testé:
mozgás, sport, masszázs, kimozgatás…
Φ Fontos és kihagyhatatlan megadni az elmének (feji agynak) ami az elméé:
olvasás, énidő, légzőgyakorlatok, és más hasznos agyfélteke összehangoló gyakorlatok, ismeretanyag begyűjtés az agy működéséről.
Φ Fontos és kihagyhatatlan is megadni a léleknek, (lélek agy) ami a léleké:
meditáció, természetközelség, beszélgetés, olvasás, pozitív élmények….
Φ Fontos, és kihagyhatatlan meg az erőközpontnak, (bél – zsigeri agy) aranymetszés központnak
élő élelmiszerek, élő folyadékok >> víz, gyümölcslevek, zöldséglevek…, és lelki értelemben nyeléskényszertől való függetlenedés
Φ Fontos és kihagyhatatlan is megadni csigolyasornak, (gerincagynak) ami a gerincagyé:
meghallani, megérteni az üzeneteit, kommunikálni vele, full pozitív üzemmódban beszélni a „fejével”…
A csigolyasorunk, a gerincoszlopunk komoly dolog, hiszen az egész vázrendszerünk tartóoszlopa, óvja a gerincvelőt, ami pedig hídként köti össze az agyat és a vegetatív idegrendszert, illetve a szerveket….
A gerincagy
Erről nem áll rendelkezésemre tudományos kutatás, nem tudok felsorakoztatni neves professzorokat, „csak” a saját 21 éves szakmai tapasztalatom eredményeit.
Az agyféltekéinket és a gerincvelőt a nyúltvelő köti össze, így alakul ki a teljes egység – a fej, a szív, az emésztő rendszer, ami szintén egy tökéletes egység, mégis jól elkülöníthető, szuverén és autonóm, különálló gondolkodó szervezet.
Amikor a 200 Trillió sejtünk mind egy – egy külön identitás, hogy is gondolhatjuk, hogy a gerincvelő, ami az egyik legjobban védett szervünk, nem gondolkodik, nem hoz döntéseket, nincs saját véleménye, szabad akarata, hogy Ő nem egy külön intézmény?
Minden gondolatunk, minden döntésünk végigmegy a gerincvelőn, és éppen úgy van, mint minden sejtjeink a szervezetben, „abból főz, amit kap”, vagyis
Ne csodálkozzunk tehát, hogy a gerincbetegség földlakosság szinten népbetegség.
Tehát mi a megoldás?
Gondolkodj másként!!!
Egészséges Gerincért Módszertan
Életünk sűrű forgatagában, amikor minden is fontos, és mindenre is fokozottan oda kell figyelni, nem biztos, hogy a csigolyasor tudatos fókuszba állítása, és alapos megismerése, alapból a „bevásárlólista” elejére kerül, de…
Ha már most is jelen van a „baj”, oldjuk meg, amennyiben lehetséges minél hamarabb, mert minél tovább húzzuk, annál többel kötjük be.
Amikor megoldottuk az adott problémát, fájdalmat, betegséget, gondolkodjunk megelőzésben, mert a tartóoszlopunkkal való tudatos együttműködést Ő kamatostól meghálálja, így ez a legjobb hozamot biztosító befektetés egész életünkben.
Mindezt 22 év szakmai tapasztalata, és megannyi siker támasztja alá, ami alapján megalkottam az Egészséges Gerincért Módszertant.
Teljes körű, átfogó, és rendszerbe foglalt módszer az EGM, és bár nem helyettesíti az orvosi kezelést, segítségével minden egészségre vágyó megtalálhatja a számára megfelelő megoldást. Hozzájárul a test öngyógyító képességének helyreállításához, és a tünetekhez, betegséghez kapcsolódó testi és lelki stressz feldolgozásához, így a konvencionális módszerek és az orvosi kezelés sikeréhez is.
Az EGM-nek az is feladata, hogy a háttérproblémák, háttérprogramok feloldásában is segítséget adjon úgy, hogy végigkísér, és megtanítja, hogyan lehet a problémát megoldani, újra egészségesnek lenni, és a megszerzett – megtapasztalt egészséget hosszútávon megtartani.
Biztosan megfigyelted már, hogy amikor stresszes helyzetbe kerülsz, kritizál a főnököd, a szomszéd beszól, vagy a gyereked szemtelen, akkor az izmaid megfeszülnek, esetleg görcsbe rándul a gyomrod és megfájdul a fejed is?
Ezek mind a stressz fizikai következményei, és túl egyszerű lenne azt gondolni, hogy egy szem fájdalomcsillapítóval megoldhatóak ezek a problémák. Biztosan hallottál már arról, hogy a lelki háttérnek milyen nagy jelentősége van az ilyen problémáknál.
Az Egészséges Gerincért Módszertan – EGM segítségével a fájdalmaid már rövidtávon csökkennek, megszűnnek.
A problémád valódi okának feloldásával az EGM -mel egy megoldó kulcsot is kapsz a kezedbe, így hosszútávon is tartós, minőségi változást tapasztalsz meg az életedben.
A PDF-et feliratkozás után azonnal küldjük email-ben.
Adatait bizalmasan kezeljük, kizárólag a gördülékeny kommunikációhoz szükséges.
Send this to a friend