Ismerj meg bennünket!
Az Aranymetszés Módszer megálmodói vagyunk
Az Aranymetszés Módszer megálmodói vagyunk
Az általunk kidolgozott Aranymetszés Módszerrel a saját életünkön, példánkon, tapasztalatunkon keresztül segítünk megtalálni és helyreállítani a helyes arányokat az életedben, és felszínre hozni a benned rejlő egyediséget, nagyszerűséget és tökéletességet.
Az AM egy életstílus, az önismeret új szintje, egy alkotói folyamat, amiben inspirálunk, támogatunk, és együtt örülünk Veled az eredményeknek, a sikereidnek.
Azt figyeld, hogy a rád dobott kövekből hogyan tudsz világítótornyot építeni, ahelyett, hogy a kövek okozta fájdalmakra fókuszálnál, és hagynád, hogy azok maguk alá temessenek!
Φ 2000. óta foglalkozunk természetgyógyászattal, önismerettel, személyiség és egyéniség fejlesztéssel.
Φ 2013-ban találkoztunk, és ekkor indult el köztünk egy nagyon gyümölcsöző emberi és szakmai kapcsolat.
Φ 2017. szeptemberében a közös gondolkodás és alkotás eredményeként megalapítottuk Budapesten az Aranymetszés Mentorprogramot, és kidolgoztuk az Aranymetszés Módszert, amely ötvözi az eddigi szakmai tapasztalatainkat és tudásunkat, és az Univerzumban mindenütt jelenlévő arany arányt, amit elsőként alkalmazunk az alternatív módszerek kínálatában. Budapesten, és országszerte tartottunk előadásokat az aranymetszés testi- lelki életünkben betöltött szerepéről, és a nyitástól számított egy évre kiadtuk János erről írt első könyvét.
.
3 év intenzív és összehangolt munka eredményeként, amit az aranymetszés, és a mentorprogram népszerűsítésének szenteltünk, folyamatosan egyre több céges és vállalkozó ügyfelünk is lett, ami azt mutatja, hogy a bebetonozottnak hitt vállalkozói, cégvezetési szférákat is elérte a változás szele, és szerencsére kibontott vitorlákat talált.
A céglélek és a vele összhangban lévő és nélkülözhetetlen önismeret a siker alappillére. Az a fejlődési, és fejlesztési folyamat, amit együtt viszünk végig az ügyfeleinkkel, minőségi változást indít el a vállalkozásukban, magánéletükben, egészségi állapotukban, és a gondolkodásmódjukban.
Azt tapasztaltuk, hogy eddig soha nem látott módon értékelődött fel a lélek és az elme egyensúlyának a szerepe. A saját módszerünkben a folyamatot lépésről lépésre felépítve egy egyedi rendszert hoztunk létre, ami már az induláskor minden mentorált számára világos, átlátható, tervezhető és kiszámítható.
Közel 10 éves vállalkozói múlttal mi is megjártuk már a hadak útját, pontosan tudjuk, hogy milyen folyamaton megy keresztül egy vállalkozás, egy vállalkozó. A szakmai, és egyéni emberi tapasztalatunk pedig több mint 21 évre nyúlik vissza, amelynek minden
esszenciáját megkapja a mentorprogramban minden résztvevő.
Azért indítottuk el az Aranymetszés Céglélek Mentorprogramot, hogy a saját életünkön, példánkon, tapasztalatunkon keresztül segítsünk Neked abban, hogy emberként, szülőként, párként, gyermekként, testvérként, vállalkozóként ne az üres teljesítménykényszer hajtson, hanem az önazonos vágyaid és kiteljesedésed tudd elérni.
Hogy ne a vállalkozásod az élet, a körülmények, az elfojtásaid, pótcselekvéseid használjanak Téged, hanem a Te boldogságod katalizálja az életed, a vállalkozásod, hogy harmóniába tudj kerülni önmagaddal, a teljesítményeddel és megtaláld a saját valódi helyed a saját világodban.
A fizikai és lelki folyamatok összehangolásával az Aranymetszés Módszerén keresztül, a valós működésedre reflektálva, megtanítunk könnyedségből, a saját igényeid szerint teremteni.
Abban tudok segíteni Neked, hogy tudatosítom veled, és megtanítom neked, hogy minden újjászületés „halállal” kezdődik, és minden élet – időszak, szituáció, párkapcsolat, munkahely, barátság… – végén a „halál” vár ránk, azért, hogy megtanítson, hogyan „kell” újjászületni, újratervezni. Ez azt jelenti, hogy meg tudod tanulni, és rutinná fejleszteni, hogy hogyan lehet nem belehalni a halálba, hanem újjászületni általa.
Minden, a legelkeseredettebb, a legkilátástalanabb helyzet is magában hordozza az esszenciális csoda ideális megtapasztalásait, megélésének lehetőségét, amit azért nem látsz meg, amikor krízisben vagy, mert abban az időszakodban nagyon más program fut benned, gyakorlatilag sötétben, és vakon repülsz, és még csak nem is biztos, hogy tudatában vagy ennek.
A nagy változások tapasztalatom szerint egy kifutó program végét, és egy másik kezdetét igyekeznek megmutatni nekünk.
„Meghalt a király! Éljen a király!”
Azt tudom megtanítani neked, hogy hogyan tudsz a nehézségből eredményt formálni, hogy a kilátástalanságból hogyan születik az eredményesség, és azt is, hogy a siker útja olyan, mint a Fibonacci – Aranymetszés spirál, hogy minden mélység után sokkal magasabbra kerülsz, mint ahonnan elindultál.
Azoknak az embereknek segítünk, akik nem érzik jól magukat az életükben, párkapcsolatukban, egyedüllétükben, a vállalkozásukban, cégükben, akiknek szinte minden szinten csökken a teljesítményük, a motivációjuk, és nem tudják hogyan haladhatnák meg önmagukat, és hogy hogyan léphetnének át az aktuálisan bekorlátozott identitásukon.
Φ Azokat a belső értékeket hozzuk felszínre benned, amik eddig is ott voltak, de a problémák súlya alatt eltörpültek.
Φ Képessé válsz lélekből döntéseket hozni és cselekedni.
Φ Megtalálod a megfelelő belső válaszokat és megoldásokat a problémáidra.
Φ Leteszed a felesleges terheidet,
Φ és változtatsz, mert a változás maga az élet…
A kezelések folyamatosan fejtették ki hatásukat, minden alkalommal jó érzéssel jöttem el. A legszembetűnőbb az volt a számomra, hogy a gerincem tesztelésénél jelentkező fájdalmak még a kezelőasztalon elmúltak.
Az adott problémák, fájdalmak kezelésről kezelésre folyamatosan változtak pozitív irányba. Bámulatosan összetett dolog amit János csinál, (csinálunk), mert már pontosan tudom, hogy ilyenkor mindketten teszünk az elért eredményért. Az biztos, hogy a sok beszélgetésnek megvan a jelentősége, hiszen volt olyan alkalom, mikor “csak” beszéltünk és láss csodát, ez után is volt változás, vagy folytatódott ami elindult. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben. A fizikai fájdalmak kb 80%-ban elmúltak vagy javultak. Nagyon örülök, hogy kipróbáltam a kezeléseidet!
Kedves Tündi! Megálmodtam, hogy Téged kell megkeresselek, és a teljes kétségbeesés vezérelt.
Nem voltak elvárásaim, csak próbálkoztam, és csak most látom milyen rossz állapotban voltam, amikor elkezdtük a kezelést.
Nagyon tetszett a közvetlen hangnem és a maximális rám figyelés és segíteni akarás, amit a kezelések során tapasztaltam.
Így utólag visszatekintve rendkívül rossz mentális állapotban voltam, amikor elkezdtük a kezelést és fokozatosan érted el, hogy szeressem és tiszteljem magam és fogadjam el a megváltoztathatatlant.
Van önbizalmam, van hangom, és keresem a lehetőségeket a továbblépésre, szerintem már különleges vagyok. 🙂
Janinál megismerhettem önmagam egy másik szemszögből.
Megtanultam elengedni a rám ható negatív energiákat. Levett rólam olyan terheket, melyek már szó szerint a vállam nyomták és testi fájdalom, kellemetlen érzés volt hosszú idő óta. Egy kezelés ebből a gyógymódból sem elég, de 3-4 alkalom után mintha újjá születne az ember. Hetente egyszer mentem hozzá, de észrevehető volt a javulás, a testem egyre lazább lett.
Számomra a legmeglepőbb, hogy gyorsan jutottunk el a valódi problémámig. Nem kellett felesleges köröket menni, tűpontosan sikerült kideríteni, mi az, ami valójában nyomaszt.
Nem érzem magam egy közvetlen embernek, de Tündivel elég hamar sikerült megtalálnom a közös hangot. Jól tud felszínre hozni gondolatokat, rávezetni megoldásokra. Természetesen jön a kezelés során a spirituális vonal, nem ilyen elvont és erőltetett módon.
Jó és érdekes tapasztalás a kineziológia, nem gondoltam, hogy tényleg ennyi mindent képes oldani bennem. Egészen egyszerű dolgokban köszön vissza a mindennapi életben, hogy inkább érdemes engedni, elengedni pl. a gyerek hisztijét, a vitákat, a keserű megjegyzéseket. Könnyebben megy az életem, ha ezeket az apró dolgokat jobban tudom kezelni.
János a tünetek lelki okát kezeli.
A tünetek okát szünteti meg és ezáltal tartós és kíméletes gyógyulást indít be, szemben a csontkováccsal, aki csak a tüneteket kezeli. Mivel ez mind-mind egyén függő, János több évtizedes tapasztalattal profi módon tud az egyénnel azonosulni, és csak rá figyelve, az ő egészségéért, vagy gyógyulásáért teszi amit, és ahogyan teszi.
Életem legmélyebb pontján találkoztunk. 4 hónap sem telt el és életem eddigi legmagasabb pontján vagyok 🙂
Drága Tündi, tudom és hiszem, hogy nincsenek véletlenek, én mégis véletlenül mentem be arra a helyre ahol megismertelek. És milyen jó, hogy az élet arra sodort, megváltoztattad az életemet. Valami örökre megváltozott bennem, körülöttem, mióta hozzád járok. Életem legmélyebb pontján találkoztunk. 4 hónap sem telt el és életem eddigi legmagasabb pontján vagyok 🙂 Biztos vagyok benne, hogy van még sokkal, sokkal feljebb is, általad stabilan állok és várom a rám váró csodálatos feladatokat, amikkel már mosolyogva állok szemben, félelem és kishitűség nélkül.
Kedves János! Maximálisan elégett vagyok az eredménnyel. Nem gondoltam volna, hogy ez megtörthet és tényleg valódi.
Mikor Nálad jártam szinte minden alkalomml megváltozott a hangulatom jó irányba. Mindig volt változás és nagyon nagy jelentősége volt a Veled eltöltött időknek.
Közvetlenséged, szeretettel fordultál hozzám az első perctől kezdve. Általad hittem el, hogy különleges vagyok.
Óriási önbizalmat, önmagam szeretetét es életszeretetet adtál nekem, tanítottál meg ezekre. Úgy hogy ezek hiányában érkeztem hozzád. Ezáltal a kezelések sikeresek voltak, fizikai fájdalmaim is megszűntek.
Megtanítottál rengeteg és nagyon fontos dologra. Amiket nap mint nap fel tudok használni az életben.
Minden kezelésen újat tanultam, amit mai napig felhasználok.
Mindig jól éreztem magam, felszabadultnak ezek az idők alatt.
Fizikai fájdalmaim többnyire elmúltak. Ha előjönnek ugyanazok tudom mostmár mire kell figyelnem, mert megtanítottad.
Hiszek önmagamban, van önbizalmam, elhiszem magamról, hogy értékes vagyok. Életvidám vagyok és pozitív. De talán ami a legfontosabb, hogy jól érzem magam a bőrömben. És ezt mindet neked köszönhetem, amit ezúton is szeretnék megköszönni!
Kedves Tündi! Most, hogy eltelt néhány hét a kezelés óta, gondoltam jelt adok magamról, első sorban azonban köszönetet szeretnék mondani.
Nemcsak hogy segítettél felszínre hozni a mélyen bennem rejlő és engem befolyásoló blokkjaimat, a kezembe adtad a megoldás kulcsát is. Felszabadító érzés volt szembenézni saját magammal, megérteni a miérteket, az ok-okozatokat. Kiderült, hogy sok olyan élmény volt befolyásoló hatással rám mind a mai napig, amik olyan régen történtek, hogy már nem is emlékeztem rájuk, a gyökerük viszont a tudatalattimban élt és láthatatlanul burjánzott. Ezek a gyökerek eltűntek, nem hálózzák be többé a hétköznapjaimat. Például megszűnt az ominózus gyerekkori visszautasításból eredő blokk: többé nem rendelem magam alá senkinek és képes vagyok elfogadni, hogy nekem is van hangom és véleményem, kiállok magamért. Korábban még azt sem tudtam, hogy elnyomom magam. Éreztem ugyan, hogy több mindenre lennék képes, de valami mindig visszatartott. Megdöbbentő érzés volt szembesülni azzal, hogy én magam voltam az a valami. Ez a felismerés az életem minden területére hatással van, egy lavinát indított el bennem. Nagyon jó, hogy az izomteszteken felül sok mással egészíted ki a kezelést, olyan, mintha több tükörbe néznék egyszerre, és ha akarnám se tudnám elkerülni azt, hogy lehulljon rólam a lepel. A számok segítségével például egyenessé tetted az önmagam megismeréséhez vezető utat. A Bach virágterápiát pedig azért emelem ki külön, mert azt a kezelés után otthon is alkalmaztam, minden nap használtam a vegyületet, amit kaptam Tőled és minden nap elmondtam magamnak a megerősítéseket. Nagyon összetett és mindenek felett eredményes volt a kezelés, amit kaptam, felülmúlta mindent korábbi kineziológiával kapcsolatban átélt tapasztalatomat. Várom, hogy újra találkozzunk!
A PDF-et feliratkozás után azonnal küldjük email-ben.
Adatait bizalmasan kezeljük, kizárólag a gördülékeny kommunikációhoz szükséges.
Send this to a friend