, ,

A vállalkozó, aki egy szegény sokgyermekes családban kezdte, nagyon sokra vitte, és amikor beteg lett, hiába költött 100 Milliót az egész világot bejárva a gyógyulása reményében, a betegség győzött.

A nagy pénz elköltése helyett neki kellett volna nagyot változnia, de ezt nem tudta megtenni, mert végig abban a hitben élt, hogy pénzen az egészséget is meglehet venni, de tévedett, és ezért az életével fizetett.

Gyula egy észak magyarországi kis falu egy szegény családjának legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot. 

Még négy további testvére született, és akkor az volt az elv, hogy aki hamarabb jön, az hamarabb megy, úgyhogy az idő teltével az idős nagymama gondozása is az akkor hat éves Gyuszikára testálódott.

Nagyon gyorsan kellett felnőnie, kellett megértenie, hogy hogyan működik az élet, hogyan lehet életben maradni, hogyan lehet túlélni, és ezen keresztül azt is, hogy hogyan lehet haladni, boldogulni. Figyelt, mindig figyelt, amihez szerencséjére egy kivételes agyi képesség is párosult, ami egész életében hű segítőtársa volt.

Szerencséjére iskolába azért tudott járni, ami nagyon könnyen ment neki, és az elemi elvégzése után, a gimnáziumban is kiemelkedően teljesített, ami megalapozta a továbbtanulását.

Budapestre került, és a származásából, az autentikus környezetben való nevelkedéséből adódóan az agrárium vonzotta, és így ezt a területet célozta meg elsőként, ahová felvételt is nyert, de nem elégedett meg ennyivel.

Jól ment, és élvezte a tanulást, és közben felvételizett a közgazdasági egyetemre is, és oda is felvették, úgyhogy párhuzamosan két egyetemre járt egyszerre, és egy idő alatt két diplomát szerzett.

Eközben nyelvet, később nyelveket tanult. Egy kivételesen jó képességű, ambíciózus fiatalember volt Gyula, és mint ilyen, élénken érdeklődött a hölgyek irányába is, ami egyáltalán nem maradt viszonzás nélkül.

Megismerkedett későbbi feleségével, és még az egyetemi évek alatt megszületett első gyermekük.

Több ajánlat közül válogathatott, hiszen értett a mezőgazdasághoz, a pénzhez, beszélt idegen nyelvet, így bárhová mehetett volna, mert tárt karokkal fogadták volna, de őt mégis visszahúzta a szíve a szülőföldjére, és ott keresett, és talált kedvező munkát, és igényes lakhatási körülményeket.

A döntésükbe az is nagyot nyomott a latba, hogy feleségének családja is a környékről származik, és Gyula családjával ellentétben, felesége családja egy valamikor jó módú, nemesi felmenőkkel rendelkező ősi család volt, akinek a birtokait elsodorta az élet mindenki óriási fájdalmára.

Gyula fogadalmat tett, hogy ő bizony földbirtokos lesz, kerül amibe kerül, még azon az áron is, hogy a több ezer hektár, amin a szövetkezet gazdálkodott nem volt az övé, de sajátjának tekintette, ami haszon volt mindenkinek. Ez volt az Ő első „kárpótlása”.

Gyula mindenbe gyorsan beletanult, egyik vezető beosztást töltötte be a másik után, gyorsan emelkedett a ranglétrán, és ebből adódóan külföldi utazásokra is futotta bőven, ami többségében üzleti út volt, de privát út is volt szép számmal.

Egyre bővült az ismeretanyag, a szakmai tudás, a tapasztalat, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb pénztárcára is szükség volt, mert a jövedelem is exponenciálisan emelkedett.

Itt már nemcsak a fizetéséről volt szó, hanem elindult a „maszek” a „Gebin”, és volt Gyulának elég esze, ahhoz, hogy közös gyarapítása mellett, az egyéni gyarapodására is kiemelt figyelmet fordítson. 

A terve kezdett termőre fordulni, agyban nem tudták megfogni, és a szó szoros értelmében egyszerűen mindet tudott, és ezt mindenkinél jobban.

Persze nem maradt ez nyom nélkül, mert az egó az eget karcolta, már szeretett felesége sem állhatott meg előtte, mert őt is egyre többször lehurrogta.

A gyomorfájdalma ekkor kezdődött el kialakulni, ami majd későbbi hálához is vezetett, de erről természetesen akkor még semmit nem tudott, és később sem vett róla tudomást.

A képlet leegyszerűsítve: egyre több pénz + egyre több stressz, és harag =  halálhoz vezető gyomorrák

És közben már harmadik gyermek is megszületett mindenki nagy örömére, szép nagy család voltak, de a középső gyermek csak nagyon rövid ideig élt, amit talán soha nem tudtak feldolgozni, és  a sebek begyógyításában a pénz sem segített fikarcnyit sem.

Sőt, ez a családi tragédia úgy vágta gyomrom Gyulát, hogy soha nem tudta sem kiheverni, sem feldolgozni, sem megemészteni, és a végzetes betegségének olthatatlan gyújtópontja ekkor alakult ki

És a kárpótlás (föld) meg csak most következik.

Itt aztán felszabadult minden elfojtott indulat, mert még azok a területek is a visszakerültek a család birtokába, amik soha nem voltak a családi birtok részei. Volt miből kárpótlási jegyeket venni, és az árverések kimenetele sem volt kétséges számára. 

Mindig nyert, mindent megnyert, és most végre nagygazda lett, sőt egy afféle kiskirály, amit nagyon élvezett az egója, és közben egyre kissebre töpörödött a lelke, amiről egyébként is alig tudott valamit, de ekkorra úgy tűnt el mint könny a tengerben.

Sokszor beszélek nektek az ikertulajdonságok állandó és mindenütt való jelenlétéről.

Jelen esetben a korlátlan növekedési ütemű, és határtalannak látszó vagyonosodás, az etalonrúd egyik végén, és vele szemben, a másik oldalon, a kisemmizett, gyötrődő, lélek, aki nemhogy figyelmet nem kap, azt sem tudják róla, hogy egyáltalán létezik.

Közben a Lélek alap hívatása lenne a minőségi élet biztosítása az ember számára, és ezen belül, az érzelmek megélése, és kimutatása, és egyáltalán mindaz, amitől jól érezzük magunkat, amit áthat a szeretet, ami értelmet ad az életnek. 

Ezt a hibernált állapotot Gyula lelke igyekezett önmagát nyugtatva úgy megélni mintha csak bizonytalan ideig fagyasztva szárítással vagy liofilizálással lenne tartósítva, ami ha az eljárást konkrétan nézzük az alapanyagoknak és ételeknek megtartja a tápértéküknek 97%-át. 

De a valóság sajnos nem ez volt, és hogy maradjunk az analógiánál, Gyula lelke más tartósítási eljáráson, az aszalódáson ment keresztül, ami során olyan magas hőmérsékleteket van jelen, amelyek élelmiszereink tápanyag tartalmának jelentős részét elpusztítják.

Ezt már nem élte túl Gyula lelke, és elkezdett haldokolni. Hosszú évekbe telt, mikorra befordult a célegyenesbe, és visszafordíthatatlanná vált a folyamat, és nemhogy nem lassított, de még dühvel, haraggal, fenyegetésekkel is megfűszerezte az egészségügyi lejtmenetét, de ezektől a fűszerektől nemhogy nem lett jobb az emésztése, hanem egyre gyorsabb tempóban romlott.

Minden követ megmozgatott, nem volt olyan földrész ahol nem járt, csak hogy valaki gyógyítsa már ki őt a gyomorrákból. A család saját bevallása szerint ez az összeg 100 Millió forintra rúgott, amit csak az utolsó másfél év alatt sikerült elkölteni, de mindhiába.

A vége felé veje, egy nem klinikai orvoslással, hanem alternatív gyógyítással foglakozó embert vitt hozzá, akit Gyula csak azért fogadott, mert a szeretett unokái édesapja hozta oda. De minden hiába, nem tudott változtatni, pedig akkor még megtehette volna, de képtelen volt rá.

Mi ebből a tanulság? Több is van.

  1. Úgy a gyermekkori, mint a felnőttkori, de az ősöket ért veszteségeket tekintve sem okoz valódi megnyugvást a lélek számára a túlzó vagyonszerzés. Az elme, az egó számára ideig óráig okoz ugyan kielégülést, de ez kérész életű, és úgy mint a drogból, újabb, és újabb adag kell, és még több, és soha sem elég. 
  2. A vagyonszerzés lélek nélkül, egyértelmű bukás, mindegy mekkora az összerakott vagyon mértéke, illetve nem, mert minél nagyobb, annál hamarabb válik a keblen nevelkedett kígyóvá, és annál hamarabb lesz a gazdája gyilkosa.
  3. Akinek sok pénze van, minden kapu kinyílik előtte, bárhová elutazhat, eltűnnek a határok, szabaddá válik tőle az ember. De biztos? Nem, mert amennyire a külső világban minden nyílik a pénztől, a belső világot egyenes arányban zárja börtönbe. Tehát amennyi nyitás kifelé, annyi zárás befelé.
  4. Az egészséget sem, a lelki békét sem, a szeretet sem, a boldogságot sem lehet pénzen megvenni. Ez nagyon régen így van, és még jó ideig így lesz.
  5. Amit nem adsz meg a lelkednek az életed során, azt még életedben igyekszik tőled elkérni, és hiszed, vagy nem nagyon kevéssel is beéri. Viszont amikor megvan a lehetőséged arra, hogy az egó kemény útjáról letérj, és elindulj a lélek tarka rétjén, és nem élsz a lehetőséggel, nem marad sok esélyed ezt rendezni ebben az életben, ez át örökül a feladatként következőre.

Lehetne a sort tovább folytatni, de nem teszem, de egy utolsó tanulság a végére:

Amikor változtatnod kell, és érzed, hogy drasztikus lépéseket kell/kellene megtenned, ne az ismert fizikai test halálát válaszd, hanem a vele egyen értékű régi életed halálát, ami egy intenzív metamorfózis, és újjászületéssel jár, de éppen ezért ez egyáltalán nem egy könnyű folyamat.

 

Amikor ilyet érzel, és félsz belevágni egyedül, tudd, hogy nem vagy egyedül, soha nem vagy egyedül, azért vagyunk, hogy segítsünk, hogy átkísérjünk ezen a folyamaton, méghozzá úgy, hogy végig támogatunk téged.

Mi az Aranymetszés Céglélek Mentorprogramban olyan emberekkel dolgozunk, akik váltani, változtatni szeretnének, akik a saját életüket a kezükbe szeretnék venni, és ezért készek tenni is. 

Készek megismerni önmaguk jellemét, gondolkodásmódját, földi küldetésüket, lehetőségeiket, és tanulási feladataikat.

Fölmerülhet a kérdés benned, hogy mi köze ennek egy cég, egy vállalkozás vezetéséhez, irányításához, és a kérdésed érthető, hiszen ez a gondolat, nem, vagy csak nagyon elvétve jelent meg, ezért a legkevésbé sem általános.

Ez volt eddig.

De egy ma már nem lehet az önismeret, a lélek bevonása nélkül eredményes, és boldog vállalkozást sem indítani, sem működtetni. 

Mert annyi mindenre kell figyelni, annyi helyre kell az energia, a figyelem, hogy ha e mögött nincs ott a lélek stabil támasza, a vállalkozás kudarca, és/vagy egészségromlás, kiégés, csak idő kérdése.

Ezért hoztuk létre az Aranymetszés Céglélek Mentorprogramot, hogy neked, aki érzi az idők szavát segíteni tudjunk a szintlépésben, szintugrásban.

Kattints a linkre, és vedd fel velünk a kapcsolatot!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

/0 Hozzászólás/Szerző:
, ,

A vállalkozó, aki a liftaknában kezdte, majd egy nagy cég igazgatótanácsi székig emelkedett, végül pedig újra visszaesett az aknába.

Avagy az ember aki az Egó-vaksága miatt  képtelen volt felismerni magában azt, aki tényleg megérdemli.

 

Történetünk főhőse Gábor. Gábor minimális nyelvtudással, de annál nagyobb lelkesedéssel indult neki Amerikának, hogy felfedezze magának az „ígéret földjét”, az új világot, kíváncsi volt, hogy mit rejteget neki ott az élet? 

Röviddel érkezése után a liftszerelés lett a munkája, amihez egyáltalán nem értett, de gyorsan beletanult, mint ahogy a nyelvet is hamar elsajátította. 

Keményen dolgozott, igyekezett magába szívni a szabadságot, a nagyban gondolkodást, kerülte a honfitársakkal való kapcsolódást, mert a helyiektől akarta megtanulni, hogyan működik az akkori világ legnagyobb gazdasági hatalma. 

Valljuk be az egónak sem volt híján, nem kellett érte a szomszédba menni, volt egy” Én vagyok a hát te ki vagy” szemlélete, nagy volt az arca, és még nagyon finoman fogalmaztam.

 

Az USA, az álmok földje

Nem volt terve az USA-ban töltött idejét illetően, de egyszer arra ébredt, hogy már 10 éve él ott, és érezte, hogy elfáradt, nem adott már neki annyit a kintlét, mint amit elvárt, kezdett kényelmetlenné válni az élet számára, nem akart tovább az államokban maradni.

Elege lett, gondolt egy nagyot, és azzal a lendülettel ahogy elhagyta Magyarországot, ugyanolyan lendülettel költözött vissza, és  elkezdte itthon építeni karrierjét. 

Jól építkezett, mindent bevetett, amit a tíz év alatt tapasztalt, látott, és benne marad az orrában a pénz, a sok – sok pénz szaga, amit közelről nem volt lehetősége megtapasztalni, de a “hiány” annál nagyobb tettvágyra sarkalta. 

Pénzt akart keresni, sok – sok pénzt, pozíciót, befolyást szeretett volna magának, mindazt , amiről a liftaknában olyan sokat álmodott, de ott csak álom maradt. Beindult, pörgött mint a búgócsiga, kapcsolatokat épített, méghozzá nagyon sikeresen, mert rövid időn belül egy gyorsan növekvő vállalat igazgatótanácsi székében ült, karrierjének liftje elérte a legfelső szinteket.

Közben elkezdett újra tanulni, akkoriban a turizmus érdekelte leginkább, és úgy alakult, hogy a szakma egyik legelismertebb szaktekintélye azon a főiskolán tanított, ahová Gábor, és akkori felesége együtt jártak másod diplomázni.

Egyik alkalommal a leendő új turisztikai trendről, a selfnessről hallgattak előadást, amiről persze akkor még mit sem tudtak, de felkeltette mindkettejük érdeklődését, és informálódtak, kitől lehet erről a témáról a leghitelesebb forrásból, a legtöbbet megtudni? 

Akkoriban én voltam a Magyar Selfness Szövetség ügyvezető igazgatója, és ahogy a Besenyő családban mondta az Öreg: „Rám esett a választás”. Egy szó mint száz, megkeresett a felesége, hiszen mégiscsak ő a nő, neki jobbak az érzékei, az intuíciója, tapogatózzon Ő.

Röviddel ezután Gáborral mi is találkoztunk, és kiderült, hogy kevés a közös vonás bennünk, de ezért, vagy ennek ellenére, de létrejött közöttünk „A” kapcsolat. 

 

Vannak helyzetek, emberek, találkozások, amik mindenképpen létrejönnek, akár teszünk érte, akár nem, akár el akarjuk kerülni, akár nem. 

Láttam abban a törekvő, harácsoló emberben a sérülékeny, mélyen eltemetett, számára egyértelműen nem létező lelkét, ami úgy kiabált a segítségért, mint fuldokló a mentőövért. Irónikus, és elkeserítő, szakmailag kihívás, és lehetetlen küldetés volt egyszerre.

Azt vettük észre, hogy egyre többet találkozunk, egyre többet beszélgetünk, több minden mellett a selfnessről, amiben egyértelmű kiugrási lehetőséget látott, mint ahogy én is. Közös gondolkodás, közös tervezgetés, és lépések, tettek, cselekvés követték egymást szép egymásutánban.

Nem sokkal ezután én is Gábor cégének az igazgatótanácsi ülésén találtam magam, ahová ő delegált, és ezzel koránt sem vállalt kis kockázatot magára. 

Előadtuk a “selfness világmegváltó folyamatát” a tanács tagjainak, akik termékértékesítésből éltek, és a haszonért, az extra profitért mindenre képesek voltak, gond nélkül hazudtak, becsaptak bárkit, természetesen egymást is.

Igyekeztem elmagyarázni, hogy ha a termékpaletta elé a nyilvánvaló hazugság szivárványa helyett az őszinte igazságot tennék, az olyan üzletté válna, amivel mindenki jól járna. Nemcsak ők, hanem az üzleti partnereik is, és közben a matek is szuperül kijönne, még az is lehet, hogy jobban mint addig. 

Ehhez azonban  le kellet volna cserélniük a mindent felülíró kíméletlen haszonszerzési vágyat, a “Gigantosaurus” egót lélek alapú, tudatos bölcsességre, de ez a legkevésbé sem sikerült nekik.

Ehelyett, mint az a bizonyos borjú az új kapura, na pont úgy néztek ránk, és kérdezgették Gábort, engem, és egymást, hogy: mmiii vvaaann? Mondanom sem kell, nem arattunk sikert, de a kapcsolatunk barátsággá érett, vagyis a kudarcból, komoly erényt tudtunk kovácsolni önmagunk számára.

 

Amikor a király meztelen

Gábor cége amilyen gyorsan emelkedett, ugyanolyan gyorsan meg is bukott, mert a cégvezetés, a döntéshozók olyan hazug, gátlástalan, és harácsoló módon irányították a vállalatot továbbra is, hogy az eredmény megjóslásához nem kellett elmenni az Orákulomhoz. 

Egyértelmű volt a közelgő bukás, csak ők nem látták, illetve nem akarták látni, mert a Dagobert bácsis dollár szemüvegen keresztül néztek mindent, ami már az akkorra jól kifejlett Egó-vaksággal együtt a lehető legrosszabb kombónak bizonyult, és kikerülhetetlen akadályként volt jelen a tisztességes siker felé vezető úton.

Már a velük való találkozáskor is érzékeltem ezt, és nem is rejtettem véka alá véleményem, mondtam, hogy tisztán látszik, hogy a „Király Meztelen”, de nemhogy nem vették sem jó néven, sem komolyan, még ki is kérték maguknak, hogy mit gondolok én magamról, és róluk.  

A cégnél, menetrendszerűen érkeztek a nagy bukás előtti feljelentések, majd a nyomozás, a teljes csőd, vagyonelkobzás, felelősségre vonása azoknak, akiket el tudtak kapni, a többiek mind menekültek, mint süllyedő hajóról a patkányok.

Gábor is menekült, bár Ő koránt sem volt patkány, de őt is elkapta a gépszíj, erősen megcsapta a mozdony füstje, úgy érezte nincs kiszállás, ez egy ilyen műfaj, ezt a játékot így játsszák, ez van, ezért a pénzért ezt kell csinálni, ezt várják el tőle, és legyünk őszinték, tetszett is neki a nagyvilági élet. 

De véget ért az álom, fel, és rá kellett hogy ébredjen, hogy nem maradhat Magyarországon, és legnagyobb fájdalmára, kényszerűségből újra el kellett hagynia hazáját, családját, bár velük ekkorra már kriminális, és katasztrofális volt a kapcsolata, mert a nagy arc tarolt mindent, mint a tűzvész.

Az új cél, Anglia

Most nem kalandvágyból, hanem kényszerből, és nem az USA-ba, hanem Anglia ködös szigetére költözött,  ahol ha nem is a liftaknában, de újra kétkezi munkásként volt kénytelen új életet kezdeni 

Már nem az volt a kérdés, hogy melyik több százezer forintos öltönyében száll be a céges 7-es BMW- jébe hanem az, hogy milyen számú busz szállítja a munkahelyére. Ez a jármű nagyobb is volt mint a régi, sofőr is „járt” hozzá, mi kellhet ennél több, kérdezhetnénk nem kis iróniával?

Megismerkedésünk, barátságunk után, mint ahogy már írtam, sokszor beszéltünk, igyekeztem neki megmutatni azt a mély őszinte lelkét, amit azonnal megláttam benne, de a saját „egó vakságától” ezt Ő képtelen volt felismerni magában.

Sok – sok év telt el azóta. 

2020 tavaszán, amikor újra találkoztunk, egy “sokkal kisebb képernyős televízión nézte a híradót”, miközben mindketten nagyon csodálkoztunk, hogy mennyit változtunk, és mindketten előnyünkre.  Elkezdődött egy olyan minőségi, és intenzív munka, aminek a csodájára lehetett volna  járni, ha ez búcsújáró hely lenne, de nem az. 

Húsz év tapasztalata azt bizonyítja, -bár ezt teszem hozzá nyíltsisakosan keresem is-, hogy mindenkiben, még a legelvakultabb, legdemagógabb egoistákban is ott van a személyisége legmélyén, az egyénisége mögött a lélek.  

Azonban olyan mélyen el van temetve a szeretethiány, sértődöttség, félelem, érintéshiány, az őszinte kommunikáció hiánya alá, hogy ezek az emberek kénytelenek abban a hitben leélni egy egész életet, hogy nekik nincs, és  nem is lehet a lélekkel, érzékiséggel, finomra hangoltsággal kapcsolatuk. 

Ezért ők, bár nem tudatos pótcselekvésből, de a másik utat, az egó útját választják, ami minden esetben kivétel nélkül, csak idő kérdése, hogy mikor fekteti őket újra két vállra. Egyszer csak menetrendszerűen megjelenik baleset, betegség, kudarc cunami formájában, és vagy változtat, vagy nem éli túl.

Az biztos, hogy nincs újjászületés halál nélkül, ez a létezés törvénye, és ezt vagy önkét teszi meg valaki, vagy kényszerre, de mindenképpen bekövetkezik.

Gábor változtatni akart, végére akart járni minden miértnek, elege volt az elején mindig reménnyel teli, de végül sikertelen próbálkozásokból, látszasikerekből, a menekülésekből, kudarcokból, és elég érettnek, felkészültnek érezte magát ahhoz, hogy mérlegre álljon, és lapot terítsünk.

Az önmegismerés szerelemhez hasonló vágyával érkezett. és bele vetette magát az akkor még bizonytalan, és számára -legalább is ilyen szinten, ilyen mélységben- szinte ismeretlen világába. 

Azzal nyitott, hogy az elmúlt hét évben, amit Agliában töltött hiszem, vagy nem, abból élt, amit korábbi találkozásaink alkalmával megtanult tőlem, és szeretné folytatni, és most végig is csinálni. Tanulni szeretne, önmagáról, a lélekről, az ok – okozati összefüggésekről, és fuzionálni szeretné eddig megszerzett tudásával, tapasztalásával. 

Elhatározta, hogy szeretne végre  egy valóban értékes, boldog emberré válni, olyanná, aki titkon mindig is szeretett volna lenni, de az a fánya egó mindig felülírta a lélekúton megkezdett első lépéseit, és a bukásba, veszteségbe taszította kíméletlenül.

 

Elkezdtük

Végigmentünk a múlton, teremtettünk jövőt, rendeztük a párkapcsolat kérdéskörét: elsősorban önmagával, volt társakkal, szülőkkel, gyerekekkel, testvérével. A mára már kicsire zsugorodott “képernyőméretet” még inkább “takaréklángra állítottuk”, és az a csoda, amiről folyamatosan hallott tőlem, szépen, finoman, elkezdett minden terület felöl visszaigazolást nyerni.

Egy egészen más önmagára ismert rá a találkozások folyamatában, ami 10 hetet vett igénybe nála, és nem gondolta, hogy mennyi “apró” gondolat, téveszme, beidegződés, hamis vágy, önszabotázs, egó okozta vakság állt addig a valódi sikere útjában. 

Annak ellenére, hogy nem tudjuk mi van a viselkedésünk mögött dinasztiális, genetikai, epigenetikai szempontból, attól még ez nagyon is hat ránk, és úgy éljük meg, mintha egy láthatatlan ellenséggel kellene folyamatosan viaskodnunk, mint Don Quijote da la Mancha-nak, aki az órásnak hitt szélmalommal harcolt.

Most az az ember, aki megjárta a föntöt, és a lentet, és jegyet váltott a „Változás szuper expresszre”, és úgy jött ki az egó rabságából mint  Ariadne a labirintusból, és rátalált végre önmagára. 

Most rendezett családi, párkapcsolati, és egyre rendezettebb anyagi körülmények között él, és tele van most már őszinteségen alapuló tervekkel. Ez egy olyan teljes átalakulás, ami szerencsére korántsem ritka, de sajnos még általánosnak nem mondható. 

A mentorálási folyamat végén kaptam tőle egy könyvet:  Robin Sharma: A szerzetes aki eladta a Ferráriját, amibe a következőket írta: „János Barátomnak, Mentoromnak, örök hálám jeléül. Köszönöm, hogy megmutattad az igaz utat. Szeretettel Gábor”

Ha te is szeretnél egy hasonló szintű változást és sikert létrehozni az életedben, a vállalkozásodban, akkor keress meg, és megbeszéljük, hogy a programunk neked is való-e?!

Kattints ide a kapcsolatfelvételhez!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

/0 Hozzászólás/Szerző:
, ,

A vállalkozásodban folyamatosan férfiként viselkedsz, de közben belül szinte ordít a kislány, hogy felszínre szeretne jönni?

A vállalkozásodban folyamatosan férfiként viselkedsz, de közben belül szinte ordít a kislány, hogy felszínre szeretne jönni?

Avagy sztori a cégvezetőnőről, aki ikertestvérére vasálarcot veretett, és bebörtönöztette.

 

Gertrúd egy székesfehérvári országos cég régióigazgatója, negyven éves, két gyermek édesanyja, egy sikeres üzletasszony, akit úgy a kollégái, mint a partnerei tisztelnek, és felnéznek rá. Egy szinte irigylésre méltóan sikeres életet tudhat magáénak, és látszólag minden rendben a testével, a lelkével, a gondolkodás módjával, ugyanolyan jól működteti jelenleg is az életét mint eddig is tette. 

De az éjszakák egyre intenzívebbek, na nem úgy mint régen, pedig a párkapcsolat is rendben, és amúgy tényleg minden szuper, de az alvás területén elkezdett valami nagyon nem stimmelni. Álmai egyre vadabbak, félelmetesebbek kezdtek lenni, olyannyira, hogy rendszeresen úgy ébredt, mintha letusolt volna. 

Reggelente amikor tükörbe nézett nem rémeket látott, mint álmaiban, de egy rémesen kinéző embert mindenképpen, ami a nyugalomra a legkevesebb okot sem szolgáltatta, viszont megalapozta a jogos aggodalmat, amihez társult egy kézzelfogható érzés, miszerint “velem valami nagyon, de nagyon nincsen rendben.” 

Eddig abban a tévhitben élt,, hogy ami volt az elmúlt, hol van már a tavalyi hó…., előre nézzünk, ne visszafelé. „Nem hisztizni, céltudatosan cselekedni”

Sok tíz évvel ezelőtt nagy divatja volt egy mondásnak: „munkásököl vasököl, oda üt ahova köll”, és az ironikus használati utasítás, hogy csak vigyázzunk elvtársak, hogy az az ököl, nehogy minket csapjon fejbe! 

Eddig a reggeli smink, szinte rutinszerűen pikk–pakk ment, és rendszerint meghozta a várt eredményt. Ezt a folyamatot Gertrúd viccelődve mindig úgy hívta, hogy megyek „felrakom az arcom”, amiben azért csípőből van egy erős áthallás. A sminkelés mostanában jobban hasonlított a vakoláshoz, aminek el kell fednie minden fájdalmat, rémálmot, összetörtséget, ráncot. 

Ekkorra már úgy jelent meg a fájdalom az arcán, mint egy ledfal reklám, csak az nem vette észre, aki vak volt, nehéz energiái folyamatosan vele voltak 0-24-ben, legyen szó céges, vagy magánéleti szituációról.

A takargatás sokáig egész jól ment, de egy idő óta egyre inkább nem sikerült, sőt a közeli emberek, a belső kör óvatosan elkezdtek kérdezősködni, és a külső kör is egyre jobban pusmogott a háta mögött.

Jöttek a panaszok, tünetek, fájdalmak, ezen belül a jéghegy csúcsa a hát fájdalma volt, aminek kínja már elviselhetetlenné vált a számára. Elindult a gyógykezelés lavina: gyengébb, majd erősebb gyógyszerek, kineziológiai tapaszok, masszőr, mozgás-, és légző gyakorlatok, vagy a kemény sport, amivel eddig sikerült szétütni az aktuális terheket (túlterheléssel kezelt túlterhelés), majd csontkovács, köpöly ide, és a köpök oda, mert  nem szűnt, de cserébe folyamatosan erősödött a fájdalom. 

Egyre inkább hatalmába kerítette a gondolat, hogy „mindent meg tudok csinálni, bármelyik pasit (és minden szempontból) két vállra fektetek, nem igaz, hogy pont ez az izé fog kicsinálni”? Nem bírom tovább, meg akarom oldani, de egyedül nem megy, segítséget kell kérnem.

A facebook posztjainkon keresztül talált ránk, kért telefonos perspektíva beszélgetésre időpontot. A megbeszélésen kiderült, hogy tudunk neki segíteni, másrészt, hogy pont a mi segítségünkre van szüksége, és eljött az első találkozás napja.

Így kezdte: „Figyeljen, ugyan nem ismerjük egymást, de nem kertelek,  azért fordulok Önhöz, mert nem látok más kiutat, világ vége van, hiába mondanék mást, ez van. Nagy bajban vagyok, segítsen.” 

A felvezető beszélgetés során kiderült, hogy 8 évesen elvesztette édesapját, első gyermekként “apu kedvence” volt, és energikus, mindenben kotnyeles kislányként mindent megtanult az apukájától, amire nagy szüksége is volt, hiszen automatikusan ő lépett előre, és kénytelen volt átvenni a családfői feladatokat. Egyik napról a másikra felnőtt, kortársait, a fiúkat, és a felnőtteket is meghökkentő kitartással és meghazudtoló következetességgel oldotta meg az élet által rárótt feladatokat.

Sokan emlékezhettek Leonardo DiCaprio A vasálarcos című 1998-as filmjére, ahol a gonosz ikertestvér vasálarcot veretett a finomra hangolt, lélekember ikertestvérére, és börtönbe záratta, hogy ezzel akadályozza meg, hogy a jó testvér jogosan trónra kerülhessen, és JÓ KIRÁLY lehessen.

 

Kivétel nélkül mindenkinek minimum két énje van:

  • az agyas, egós, diktatórikus, leuralós, számító, mindenáron győzni akaró, logikus, stratéga, akarnok…, ez a hamis énünk, az EGO
  • a szeretetteljes, jóhiszemű, kedves, segítőkész, érzelmes, tiszta, gyermekien őszinte, nyugodt, szemlélődő…., ez a valódi énünk, a LÉLEK

Gertrúd ikertestvére szimbolikus, hiszen Ő nem más, mint a másik, a valódi énje. 

Így esett, hogy nyolc évesen, a lelkes, szeretetre, gondoskodásra, játékra, nevetésre vágyó egyik ikertestvérre vasálarc került, akit a kemény logikus, céltudatos másik ikertestvér a legmélyebb tömlöcbe zárt, és úgy tűnt, hogy meg is feledkezett róla egy életre.

Innentől kezdve, csak a férfias jegyekben, maszkulin tulajdonságokban bővelkedő Gertrúd élt a felszínen, aki előtt nem volt akadály, amit jó tanulmányi eredményei, diplomái, jobbnál jobb pozíciói szegélyeztek. 

Ha korjelenséget vizsgálnánk, ő testesíti meg a női testben férfi jegyek emblematikus tulajdonságait: a „cicis pasik” „tökös csajok”, irányzatot. 

Önmagában azzal semmi baj nincs, hogy a hölgyek az örökös kettes (háttérszereplő) személyi számból ki akarnak törni, és az egyes (vezető) pozíciót akarják betölteni, sőt…

Tapasztalatom, és meggyőződésem szerint is a valódi tiszta, és érzéki női, intenzív energia nélkül sem cég, sem család, sem párkapcsolat nem működhet hosszú távon, de itt nem ez volt a helyzet. 

Gertrúd ekkora már nem csak identitásválságba került, hanem identitásrabságba süllyedt, teste minden eszközzel jelezte felé, hogy ez így nem jó, változtatni kell, de nem tudta, hogy mit, hogyan, és milyen irányba…? Ott volt a feladat, és, mint eddig minden feladatot, ezt is meg akarta oldani, és most. 

A legnagyobb megdöbbenést az okozta számára, hogy az általa tudatalatti pótcselekvésből,  túlélésből bebörtönzött érzelmes, szeretetre vágyó, ártatlan kislány nem hogy él, de unja az álarcot, felszínre, a napra, a fényre akar kerülni, élni szeretne végre, és már arra is kész volt, hogy koronával a fején uralkodni tudjon.

Te kedves olvasó, ismered-e a másik éned, az eltemetett, és/vagy naponta többször váltogatott álarcaidat?

Folyamatosan találkozom azzal a tévhittel, hogy “én ilyen vagyok és kész”, és nagyon ritkán látom azt, hogy a dolgok másik oldalát is szeretném látni, vagy még inkább meg szeretném vizsgálni, és hogy be akarok nézni a függöny mögé. 

Na persze a kukkolás minden formája kifelé, mélyrehatóan, és intenzíven működik, másról szeretünk mindent is tudni, de saját magunkkal kapcsolatban már egészen más a helyzet, koránt sem vagyunk annyira tettre készek, és aktívak. 

 

A világban amiben élünk, tudod, vagy nem, hiszed, vagy nem, és elég csak a Földet néznünk, a hideg a meleg, a nappal a sötét, minden egyszerre van jelen ugyanúgy, mint ahogy a hamis, és a valódi énünk. 

Ezek mind, mind ikertulajdonságként élnek bennünk, és mi döntjük el, hogy ellentétpárként, “vagy–vagy”–ként, tekintünk–e egy téma két egymástól eltérő tulajdonságára, vagy egységként, “is–is”-ben gondolkodunk róla.

Az “is – is” – ben, és ikertulajdonságban való gondolkodás minden felmerülő, vagy eldöntendő téma kapcsán irányadó, így annak az elfogadott gondolkodásmódnak a területén is, mint  a siker: 20% stratégia, és 80% mentális felkészülés. 

Igen ám, de ez utóbbinak, ha az aranymetszés szerinti nagyobb részét nem az EQ, vagyis a lelki intelligencia teszi ki, hanem mindent az IQ ural, a várt, vagy lehetséges eredmények menetrendszerűen elmaradnak. 

Még Bill Gates is, aki jelleméből adódóan elég megosztó figura, időről időre kivesz magának egy-két hetet, amikor nem szólhat hozzá senki, „csak” a könyvei, a gondolatai, az érzelmei, és megérzései kapnak teret. 

Nyilván ő azért csinálja így, mert neki ez a legjobb, legcélravezetőbb, de ez korántsem az egyetlen, és nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de neki ez vált be. Te kedves olvasó mit teszel a belső békéd megteremtéséért, fenntartásáért, mivel, milyen módon éred el a 80% mentális felkészülést?

 

Az a cég, aki ebben az exponenciálisan gyorsuló kirakat világban nem kezdi el a belső utakat is felfedezni, az nem tudja azokat a szintugrásokat meglépni, amire már az eddigi ismeretei alapján többször is képes volt. 

Miből gondolod, hogy ha a fejedet, tehetségedet használva komoly sikereket tudtál elérni, akkor a lélek útján nem tudnál ugyanolyan sikeres lenni? Aki tehetséges, az tehetséges.

Ehhez nem kell elmenni a Himalájába, nem kell beköltözni hónapokra egy ashramba, nem kell végigjárni a Camino-t kétszer, és egy félszer,  és nem kell betéve tudni a bibliát sem, éjt nappallá téve jógázni, vagy mantrázni.

Elég a helyes hozzáállás, a kellő fájdalom, az őszinte bizalom, tudatos belső igény, és egy tökéletesen működő rendszer, és a hozzá kapcsolódó módszer.

 

A minap egy hölggyel való terápiás találkozón merült fel az igazmondás kérdése, hogy ki mennyit hazudik tudatosan, vagy tudat alatt magának, másoknak, ki mennyire őszinte, ki hány szerepet játszik, hány álarcot visel? A hölgy azt mondta: “János, ha így nézzük, magamat is beleértve, egy őszinte embert sem ismerek. 

Gertrúd azonban egy őszinte ember, minden tiszteletem az övé, hiszen, lépett egy „hétmérföldeset” bőven a komfortzónáján túlra, az agya minden félelme, és tiltakozása ellenére, igaz, fájdalma által erősen motiváltan. 

A találkozások során, a kemény „pasiból” előmerészkedett a kislány, aki már nem félt, nem ijedt meg a napon a saját árnyékától, néha sírt is, hol az emlékek nehézsége okán, hol örömében, hol a felismerések, összefüggések érzelmi hullámai miatt.

Ahogyan az” ikertestvérén” rajta volt a vasálarc, nyolc évesen ugyanúgy rákerült őrá is, és ahhoz, hogy tartós megoldás szülessen, mindkét álarcot le kellett venni. 

Levettük.

 

Őszinte csodálattal vagyok minden ember – ügyfél – cégtulajdonos… felé, aki mer: „mérlegre állni”, “lapot teríteni”, „sebezhetőnek lenni”, és mer szembenézni azzal az önmagával, akiről azt sem tudta, hogy létezik.

Te kedves olvasó, hol tartasz az álacviselés, az igazmondás, a mélyen megbúvó másik én témaköreinek feldolgozásával? Kérlek gondolkozz el ezen…!

Általában 8 – 10 – 12 hétig tartanak a programok, de Gertrúd esetében a tudatos jelenlét, az együttműködés intenzitása, az átlagosnál gyorsabb eredményt hozott, és három hét alatt megszületett a csoda.

A szó szoros értelmében újjászületett, élt már benne a kislány, elmúltak a fájdalmak, és a ráncok, elmúlt a kérdezősködés, és a pusmogás is, és a felső vezetés is megkereste, hogy terveik vannak vele.

Az identitás rabságból szintugrás, ezt nevezem sikernek, büszke vagyok rá!

Ha bevallod magadnak, ha nem, Te is biztosan viselsz valamilyen álarcot. 🙂

Kommentben írd le, hogy mit tapasztalsz magadban, és a környezetedben ezzel kapcsolatban, milyen gondolatokat ébresztett benned ez a történet!

Jelölj be ismerősnek, írj nekem messengeren, ha bármi kérdés felmerült benned ennek kapcsán!

Kattints ide a kapcsolatfelvételhez!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

/0 Hozzászólás/Szerző:
, ,

A nagymenő, aki elbukta a kamionflottáját…

A “nagymenő”, aki kilépett az alkalmazotti státuszból felépített egy 100 kamionos flottát, majd annyira elbízta magát, hogy elbukta az egészet

Zoli, egy dunaújvárosi cégtulajdonos, akinek a története korántsem sikertörténet, de tehetsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen nem jutott volna el odáig, ameddig eljutott, ha az az egész sor képesség hiányzott volna belőle.

Pillanatok alatt tudott minden aktuális helyzethez aklimatizálódni, és egy teljesen ismeretlen közegben is perceken belül úgy mozgott, beszélgetett, mintha oda született volna. 

Azonnal, vagy rövid idő alatt átlátta, hogy “kinek mit”, “kitől mit” lehet eladni – megvenni, és azt is, hogy lehet a közelébe férkőzni, vagy megtalálni a gyenge pontjait, attól függően, hogy az érdeke hogyan kívánta. 

Minden helyzetben tudott pozitív lenni, Ő a legjobb példa a “kiváló társasági ember” meghatározásra, mindemellett, tudott kacér, pimasz, és szórakoztatóan nagyképű is lenni. 

Végtelenül, segítőkész, de a saját érdekei védelmében azonnal kardot rántott, és harcba indult, és nem válogatott az eszközökben. Mindennel együtt, egy igazi szerethető egyéniség.

De nincsen rózsa tövis nélkül!

Mint mondtam az érdekei, és a helyzetek kihasználása lebegett a szeme előtt, ezért nem hogy lelkiismeret furdalást érzett hazugságai miatt, de művészi szintre fejlesztette, és nagyon élvezte. Ez a számos történet mesélésekor amit tőle halottunk, egyértelműen szórakoztató volt, de az üzleti élet ezt rosszúl tolerálta, és amikor elért egy szintet, kíméletlenül megbüntette. 

A “tövisek” sokszínűek, és méretűek voltak ezen a rózsaszálon. Kihívásokkal küzködött a hitvesi hűség, és az alkohol területén, de a manipuláció, a zsarolás, a fenyegetés finomabb formái sem hiányoztak a repertoárból.

Zoli példakép az eredményei alapján, és példakép a bukását illetően is. 

Mert egyrészt tehetség, kitartás, agy nélkül egy akkora vállalatot nem lehetett volna felépíteni a semmiből. 

Másrészt, akiket becsapott, azok besokaltak, ezután következett egy hosszú kötéltánc a jogos – nem jogos, törvényes – törvénytelen, ügyvédek sora,  a feljelentések oda – vissza, majd a csiki – csuki végén néhány év letöltendő büntetés. 

Időközben menetrendszerűen, mint eső után a gombák ahogy kiütik a fejüket, jöttek a testi tünetek, a magas vérnyomás, cukorbetegség, és a pszichés kísérőik, a magány, depresszió, alkohol, és még több alkohol…

Ennek a folyamatnak a végén a termékeny kapcsolatrendszer is sivataggá változott körülötte, és az utolsó embert, a legjobb barátját, aki végig kitartott mellette, is becsapta, és megkárosította.

A sikerek az etalon rúd egyik vége, a bukás a másik, ezek a közhiedelemmel ellentétben nem, vagy nem elsősorban ellentétpárok, hanem ikertulajdonságok, és ha nem marad a tehetség oldalon az aranymetszés szerinti nagyobb rész, a bukás elkerülhetetlen.

Volt egy ismerősöm, tőle származik a mondás: „Úgy mentem ki a lovira, mint Gróf Zichy, és úgy jöttem vissza, mint egy utolsó senkiházi strici. 

Zolinak ugyanez volt a legnagyobb fájdalom az életében, hogy a bukást nem tudta feldolgozni, és mindent megtett, hogy visszakerüljön a csúcsra, vagy ha lehet még feljebb, de a próbálkozásai ugyanazokat a régi mintákat követték, amelyek a bukásához vezettek.

Nemcsak a „jó haverok”, volt üzletfelek fordultak el tőle, de a teste is. Vércukorszint az egekben, vérnyomás az egekben…, a teste ezer kézzel lengette a fehér zászlót, hogy most adja meg magát, de nem vette.

 

Úgy kezelte a testét, mintha az egy jó autó lenne: jó üzemanyag, drága olajok, chiptuning, csak nem vette észre, illetve nem akarta észrevenni, az ő autója nem Mercedes, hanem Moscvich, ami már nincs is forgalomban.

Amikor engem megkeresett, kiterítettük a lapokat, megnéztük mi a pro, és mi a kontra. 

A kontra, amiből az összes pótcselekvése, és végül a bukása is származott, a félelem. Ezt igyekezett ellensúlyozni egész élete, pályája során, de mivel ezt egyrészt nem tudta, másrészt amikor már tudta sem volt hajlandó tudomásul venni, sem változtatni rajta, a képlet fájón egyértelmű: 1 – 1 = 0

Három nagy csoportra lehet az embereket osztani:

  1. Akik csak erőből, izomból, agyból, egóból élnek, teremtenek a belső világ teljes kizárásával
  2. Akik csak lélekből, a belső isteni tulajdonságaikat aktivizálva, tudatosan teremtenek a külső világ teljes kizárásával
  3. Akik mindkét oldalt ismerik, működtetik is – is – üzemmódban, és tudatosan alkalmazzák aranymetszés arányszabályát.

Az az ember, az a vállalkozó, az a cégvezetés, aki az erőből, agyból elért csúcsok után, de a minőségi szintugrás előtt nem akar az önismeret mélyére menni, nem mer a sebezhetőség mérlegére ráállni, Ő a mentális, egészségügyi, és anyagi bukás mellett voksol, ami csak idő kérdése, de elkerülhetetlen.

Az egó tagadja, kizárja a lelket, és pragmatikussá, nárcisztikussá, „római páncélozott teknősbékává” teszi az embert, ami úgy működik mint a rákos megbetegés,  megöli az élő testet, és a végén ő maga is meghal a gazdatesttel együtt.

Viszont amikor már a lelkeddel együtt működsz, gondolkozol, tervezel, cselekszel, minden logisztikai feladathoz, mindenhez, ami a 3D-ben kihagyhatatlanul fontos, az egód is óriási szerepet kap, hiszen kihagyhatatlan.

Ahogy a régi mondás tartja, az Egó csapnivalóan rossz király, de bámulatosan jó szolga!

Zoli is megkapta a feladatot, és minden eszközt ahhoz, hogy változtatni tudjon. 

Az érzékenyítést, a fájó pontok felszínre hozását, amiből több raklapnyi is volt, a gyermekkor, fogantatás, dinasztiális, és reinkarnációs piramis elemzését, a testi tünetek fel, és megoldásának lehetőségét, de ő nem élt ezekkel.

 

 

Nem tudott változtatni, kilépni a régi mintákból, berögzültségekből, így képtelen volt a lelke szerinti helyes hozzáállást, igényt megtalálni, felszínre hozni, és aszerint változtatni. Így, mint ahogy a címben is leírtam, ez nem egy sikertörténet, de tanulni nagyon is lehet, sőt kell is belőle. 

Vedd észre a jeleket, tudd, értsd meg, hogy az „Ép testben ép lélek”, nem egyértelműen igaz.

Amikor viszont „egy koránt sem ép testben, csak épphogy élek” a jellemző, az a lehető legrosszabb irány.

A jó irány: „Ép lélekben ép test”, és ilyenkor nemcsak a test ép, de a gondolkodásmód, az értékrend, az energiaszint, és magas életminőség, kimagasló eredmények, magas teljesítmény mellett, boldog párkapcsolat, örömteli egészséges élet a jutalom.

Lehet, hogy ez túlidealizáltnak tűnik a számodra, nem tudsz vele azonosulni, és sorolhatnánk vég nélkül a kifogásaidat…

De, nézd meg, hogy éled az életed, a korodhoz képest milyen, és mennyi tüneted van, hogy állsz a pótcselekvésekkel, a munkától a drogokig, és ami közte van?

Nézd meg mi lesz az eredménye, ha így menedzseled az életed tovább, és milyen lehetőségek tárulnak eléd, ha már mersz lélekből is élni?

Mikor mersz sebezhetőnek is lenni, mersz szembenézni a jelenleg elfojtás alatt lévő félelmeiddel, amikről fogalmad sincs, hogy milyen mélyen használnak (ki), és irányítanak téged?

Amikor magasabbra akarsz jutni, mélyebbre kell menni, és ezt, ha fejlődni akarsz, nem tudod elkerülni, vagy ha elkerülöd, nem tudsz fejlődni. 

A Szilícium-völgy világméretű gigavállalatainak tulajdonosai, vezetői ezt mind tudják, és tudatosan építették be a vezetési, irányítási technikájukba. 

Te hol tartasz a felismerési folyamatban? 

Látod-e már, hogy ha nem tudod a látszólagos gyengeségeidet, sebezhetőségedet, félelmeidet, elfojtásaidat felhajtóerőként működtetni, és ezek mind maguk alá temetnek?

Te melyik utat választod?

Az Aranymetszés Módszerrel olyan cégeknek, vállalkozásoknak segítünk, akik érzik, hogy szúr a szög, akik szintugrás előtt vannak, de nem tudják hogy tegyék ezt meg, honnan vegyék elő a lendülethez a tudást.  

Amennyiben érintett vagy, és nem akarsz a nagymenő sorsára jutni, kérj perspektíva konzultációs időpontot! Nézzük meg közelebbről a Te problémád is, és a beszélgetés során eldől, hogy tudunk-e együtt dolgozni,  hogy mielőbb olyan életet tudj élni, ahol összhangban, és harmóniában van a kint, és a bent.

/0 Hozzászólás/Szerző:
, , , ,

A szintugrás, mint esély

Amikor ott állsz a kalandparkban az indító torony tetején, és enyhe pánikrohamod van, ha lenézel.  Amikor vízszintesen lógsz, bekötve a biztosító felszerelésben, bukósisakban, és azt kívánod, bárcsak otthon maradtál volna. Egyre kevesebb a levegő, és halálfélelmed van… és akkor elindulsz… Repülsz mint a madár, a tériszonyod ellenére, 80 km/ órás sebességgel az erdő és a tó felett, az 1 km hosszú drótkötélpályán, és ÉLVEZED, és azt érzed, hogy ÉLSZ! Na ez a szintugrás élménye, mert olyan mértékben haladtad meg önmagad, ami eufórikus örömöt okoz, és már soha többet nem fogsz félni a repüléstől! 🙂

A szintugrás előtti állapotot arról ismered fel, hogy az életed egy kicsit megáll, lelassul, beszűkül, és jó esetben világossá válik a számodra, hogy változtatnod kell valamin, mert ez így nem megy tovább.

De mi az az EZ?

Azt mondták az ókori bölcsek, hogy egy dolog biztos az életben, ez pedig a VÁLTOZÁS!

A változástól való félelem az emberiség alapvető, egyik legnagyobb félelme, amit már nagyon régóta próbálnak megfejteni, orvosolni, de igazán csak Te magad tudsz rájönni arra, hogy mire van szükséged. Csak Te indíthatod el a változást, a Te világos szándékod hozhat megoldást a problémádra.

 

Új utak

Megrekedt az életed, a munkád, a vállalkozásod, a párkapcsolatod? Igen, akkor változtatni kell valamin, de ez olyan nehéz…

Vizsgáld meg először is, hogy mi az, amibe beleragadtál! Megvan-e a tisztánlátásod a helyzeted felett! A legtöbbször ez nincs meg, hiszen éppen ezért akadtál el, mert van egy úgynevezett vakfoltod a saját problémáddal kapcsolatban. Amikor ezt felismerted, az már fél siker, mert  megszületett benned a hajlandóság a probléma orvoslására.

A következő fontos dolog, hogy tisztázd magaddal, hogy kérsz-e, illetve kitől kérsz segítséget?

Ha nem kérsz segítséget, akkor is információt kell gyűjtened a megoldáshoz, pl: be kell szerezned néhány könyvet, hogy megszerezd a tovább lépéshez szükséges ismereteket. Például amikor pályamódosításon gondolkodsz, akkor valószínű új dolgokat kell megtanulnod, esetleg egy új szakterületet kell elsajátítanod.   

Azért hoztuk létre az Újratervezés 10+1 lépésben munkafüzetünket, hogy a kezdő lépéseket könnyen meg tudd tenni, és hogy a külső, és belső erőforrásaid tisztázásával közelebb kerülj a saját megoldásaidhoz, a belső harmóniádhoz. A munkafüzetet ide kattintva tudod letölteni!

Amikor külső segítségre van szükséged, akkor meg kell találnod azt a szakembert, akiben megbízol, és hiteles a számodra. Ő rá tud világítani arra a vakfoltra, amelyre Neked nincs rálátásod.

Először is egy másik nézőpontból kell megvizsgálnod a jelen helyzetedet, és a saját felelősséged ezzel kapcsolatban. Azután érdemes a látszólagos vakság okait is felszínre hozni, és feloldani, ami már tovább enged látni az orrodnál. 🙂 Ha sikerrel jár a közös munka, akkor felszabadulsz, és új lendületet vesz az életed, sikerül meghaladnod önmagad.

Új emberek, új lehetőségek jönnek szembe, amiket már képes vagy meglátni, és beépíteni az életedbe. Döntésképessé válsz, mert már ismered az új célt és motivációt, ami tovább visz az utadon.

Ezt a szintugrást segítjük mi is az Aranymetszés Mentorprogramban, akár magánéleti, akár szakmai, vagy a vállalkozásoddal kapcsolatos elakadásról legyen is szó.

Az identitásrabságban szenvedő embereknek segítünk, hogy képesek legyenek meghaladni önmagukat.

 Keress meg bennünket, ha tisztánlátást szeretnél a problémáddal kapcsolatban, és a beszélgetés során eldől, hogy tudunk-e együtt dolgozni?!

/0 Hozzászólás/Szerző:
,

Beút a Kiút

2020.12.21- én a fény születése napján egy furcsa, és véletlennek tűnő találkozásnak voltam részese. Egy házaspárral találkoztam, akik kedvesek, visszafogottak voltak, egymást tisztelő, szerető emberek őszinte benyomását keltették. Jómagam nem ismertem őket, de ők felismertek, és azonnal, nagy nyitott szívvel osztották meg velem a lelkük legnagyobb fájdalmát, a fiuk 7,5 évvel ezelőtti elvesztéséről, annak feldolgozási folyamatáról.

Elmondták, hogy mélyen vallásos, vallásukat a mindennapokban őszintén gyakorló emberek voltak, szerették közösségüket, és azok is szerették őket, a nagyobb országos rendezvényekre is elmentek, mert fontos volt jelen lenni, találkozni, együtt imádkozni, minden rendben volt.

A fiatalembert a legközelebbi becslések szerint áramütés érte, de a mai napig sem tisztázott 100%-ig, hogy mi is történt valójában. A szülők elmeséltek mindent amit tudtak, és azt is, hogy szeretett vallásukat már nem gyakorolják, mert nem tudott nekik a gyász feldolgozásában segítségükre lenni, nem tudott számukra megfelelő válaszokat, kiutakat, élhető jövőképet mutatni. Valljuk be őszintén, szakmai szempontból, ez nem is könnyű, és a legkevésbé sem egyszerű feladat, mindegy, hogy „világi” pszichológus szakemberhez, egy egyházi szakemberhez, vagy az alternatív, spirituális világ képviselőihez fordul a segítséget kérő. Ők ez utóbbi világban találtak válaszokat, így szépen lassan eltávolodtak attól a világtól, ami addig az életüket jelentette minden szempontból.

Elindultak egy addig ismeretlen úton.

 

Innen több úton is tovább lehetne vinni az eseményeket:

  • Hogyan lehet egy életerős fiatalember, egy gyermek elvesztését túlélni, és nemcsak túlélni, de újjá is születni belőle?
  • Az ismeretek, a tudás hiánya milyen kapcsolatban van a félelemben, bizonytalanságban tartással, méghozzá minden területen?
  • Honnan jön az információ, hogy merre kell keresni a kivezető utat, ha az ismert, külső világ amit kínál tudod, (igen, de honnan) hogy nem jó?
  • Mennyire jellemző ez a felfokozott, kusza, kilátástalan, felfoghatatlan helyzet napjainkra, és hogyan lehet ezt a legkevesebb sérüléssel túlélni?

A felsorolást sok – sok kérdéssel lehetne még bővíteni, ez nem is kérdés, a kérdés az, hogy mi a közös megoldó kulcs?

„Minden út Rómába vezet.” Ezt a mondást mindenki ismeri.

Jelentése Németh György cisztercita atya tollából: „Ezernyi út vezeti (azokat) az embereket az évszázadok lefolyta alatt Rómába, akik teljes szívükkel az Urat akarják keresni, magyarul az út nem fizikai értelemben értendő és nem egy földrajzi pontba vezet, hanem a lélek útját jelenti a hithez.”

Mi itt mégsem a szorosan vett vallásról beszélünk, vagy a hitről, vagy bármiről, amit Róma szimbolizál, hanem arról a belső útról, amire mindegy honnan, esetleg milyen messziről indulsz el, kezded bejárni sokszor rögös útját, tudd, hogy biztosan megérkezel. Eljutsz oda, ahová indultál, bár az, hogy hová érkeztél legtöbbször csak visszanézve tiszta és világos, az elején még „csak” azt látod, hogy merre biztos nem, és ez terel az „akkor próbáljuk meg erre” irányába.

Ilyenkor bizony nagyon jól jönne egy GPS, egy térkép, egy útjelző tábla, egy társ, egy barát, egy szakember, ami – aki megmutatja, hogy a kérdéseidre, amire válaszokat vársz, bent találod meg önmagadban.

Amikor van két erős lábad gyalogosan, vagy kocogva, futva, vagy bármely izomerővel, vagy más erőforrással működő járművel útra tudsz kelni, és el is tudsz jutni aktuális úti célodhoz. De befelé, a szíved, a lelked felé, a valódi éned világába sem elindulni, sem megérkezni nem olyan egyértelmű, főleg amikor erről a világról semmi ismereted nincs. Ezért a legfontosabb feladatunk, hogy információt, tudást, használható tudást adjunk át neked, hogy lásd, vedd észre a te saját utad, jelzőtábláid, segítőid, kerülő, vagy rövid útszakaszaidat.

A másik nagy vallási irányzat, a Buddhizmus, ehhez a témához így szól: „Az út a cél”.

Amikor úgy érzed megérkeztél, rövid úton kiderül, hogy ez egy éppen aktuális állomáspont volt az életed egy fontos pillanatában, szakaszában, ahol valami egyszerre ért véget, és egy másik dolog ugyanekkor elkezdődött, és ez akkor is így van, ha az elején ennek nem vagy a tudatában.

Ez az év, ez az év vége ezeket a motívumokat hordozza magában. Merj lezárni valami régit, merj elkezdeni valami egészen újat, merj a körülötted lévő új energiákkal kapcsolódni, és merd használni a benned szunnyadó bimbózó energiákat, merd őket összekapcsolni, és általuk, egy sokkal gyorsabb sebességre kapcsolva elkezdeni az új életed!

Kezdd magabiztosan a 2021-es évet!

 

Mi, az Aranymetszés Mentorprogram alapítói ebben a helyzetben egy olyan megoldást alkottunk meg, mely mindig is jelen volt az egész világon, és mely hozzásegít téged ahhoz, hogy az eddig felborult egyensúlyt újra vissza tudd hozni az életedbe! A világegyetem, a természet mindig is a harmóniára törekszik, ezt a harmóniát adjuk vissza neked programunkkal, mellyel megmutatjuk, hogyan tudsz minden helyzetben a jóra fókuszálni úgy, hogy közben látod és érted a rossz oldalt is!

 

/0 Hozzászólás/Szerző:
, ,

Hol van a női lét szentsége?

Válságban?

Úgy érzed fenekestől felfordult a világ? Ez – mint ahogy előző levelemben írtam – 2000-ben kezdődött el úgy isten igazán. Elkezdődött egy intenzív folyamat, mindenki keres, de valódi megtalálások, találatok helyett sokkal inkább a fékevesztett keresés – kiábrándulás –  rehabilitálódás váltja egymást sokszor évekig, majd újabb remény, újabb esély, és kezdődik minden előlről. A boldogság pedig továbbra is egyedül, megéletlenül várja, hogy rátaláljon a gazdája, közben kényszer kapcsolatok, és/vagy kényszerű szétválások, sorsdömping, és sorstalanság van jelen egyszerre.

Ahogy látszik, impulzushiánnyal nem kell számolni az igaz, de ez nem jelenti azt, sőt, hogy ne vágynánk a megnyugvásra, a békességre, a csendre, valami emelkedettre, ami fölé segít ennek az energetikai szuroknak. Ez az, amire a lelkedben vágysz ugyan (legtöbbször kimondatlanul), de követhető példát, fényt az alagút végén nem látsz, de tudat alatt keresed, keresed, keresed…

 

Olvass tovább
/0 Hozzászólás/Szerző:
,

2020. világválság, vagy kiút a válságból?

De ne ugorjunk ekkorát, foglaljuk össze az elmúlt húsz évet, hogy láthatóvá váljon, hogy hogyan, milyen folyamaton keresztül jutottunk el napjainkig. Ez az összefoglaló, egy iránymutató tanulmány, amely a javítás, a jobbítás igényével született, melyben tényeket, összefüggéseket találsz arról, hogy hogyan jutottunk oda ahol most vagyunk, és irányt is mutatunk egyben a minőségi változás felé.

Olvass tovább
/0 Hozzászólás/Szerző: