„Minél messzebbre tudsz visszatekinteni, annál messzebbre tudsz előre látni.”
— Winston Churchill
 
Ma, augusztus 15-én Nagyboldogasszony napja van.
 
Számomra ez az ünnep jóval több egy régi vallási hagyománynál. Része annak a kulturális örökségnek, amely évszázadokon át összekötötte az előttünk élő magyar nemzedékeket, és amely ma is összeköthet bennünket egymással.
A magyar hagyomány szerint Szent István király élete végén országát és koronáját Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Ebből nőtt ki a Magyarok Nagyasszonya, a Patrona Hungariae évszázadokon átívelő tisztelete.
 
De van ennek az ünnepnek egy másik, számomra különösen fontos jelentése is.
 
Nagyboldogasszony alakjában számomra a nőiség naggyá válása is megjelenik.
 
Ez nem a másik ember fölé emelkedő nő hatalma, hanem annak a nőnek az ereje, aki életet ad, megtart, gondoskodik, összeköt, és ezzel olyan biztonságos közeget teremt, amelyben mások is növekedhetnek.
Ez egy másfajta vezetés…
 
Az anya az első kapcsolatunk az élettel és a világgal. Az anyai minőség pedig az oltalom, a gondoskodás, az elfogadás és a továbbadás egyik legelemibb emberi tapasztalata.
A családban sokszor ez a megtartó gondoskodás az a láthatatlan szövet, amely összeköti a generációkat. Amely őrzi a történeteket, megteremti az otthonosságot, továbbadja a szokásokat, és újra meg újra azt üzeni:
Van hová tartoznod, mindig van hová hazajönnöd!
Erre az anyai minőségre emberként mindannyiunknak szükségünk van: az elfogadásra, gondoskodásra, kapcsolódásra és biztonságra.
 
És itt ér össze az anya, a család és egy közösség története, mert egy nép sem pusztán történelmi események sorozata.
Emberek egymásba kapaszkodó nemzedékei – az anyák és apák, nagyszülők és gyermekek -, akik továbbadják egymásnak a nyelvet, a történeteket, az ünnepeket, a dalokat, a tudást, és azt a nehezen megfogható érzést, hogy tartozunk valahová.
 
Ma hajlamosak sokan azt gondolni, hogy ami régi, az szükségképpen idejétmúlt, hogy a hagyományok tisztelete valamiféle múltba révedés vagy romantikus nosztalgia.
Pedig a múlt tisztelete és a múltban élés két egészen különböző dolog.
A gyökér nem azért van, hogy visszahúzza a fát a földbe.
Azért van, hogy legyen miből felfelé növekednie.
 
Egy emberi közösségnek, egy népnek is szüksége van arra, hogy tudja, honnan érkezett.
 
Az összetartozás nem magától értetődő, nem marad fenn pusztán attól, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük vagy ugyanazon a földön élünk. Szükségünk van közös történetekre, ünnepekre, jelképekre és emlékezetre, valamire, ami időről időre emlékeztet bennünket arra, hogy nemcsak különálló emberek vagyunk, hanem egy nálunk régebb óta létező közösség részei is.
 
Generációk éltek előttünk itt, a Kárpát-medencében. Dolgoztak, szerettek, hittek, veszítettek, újrakezdtek, gyermekeket neveltek. És nemzedékről nemzedékre továbbadtak valamit abból, amit ők is az előttük járóktól kaptak.
Így jutott el hozzánk a nyelvünk, a kultúránk, a történeteink, a dalaink, az ünnepeink és a közös emlékezetünk.
És nekünk is van felelősségünk abban, hogy legyen mit továbbadni.
 
Nem kell változatlanul őrizzünk mindent, amit elődeinktől kaptunk. A hagyomány nem attól élő, hogy érintetlenül konzerváljuk. Attól élő, hogy megértjük, felismerjük benne azt, ami érték, és azt tovább visszük.
Egy nép fennmaradása nemcsak azon múlik, hányan vagyunk, hanem azon is, marad-e valami, amiről azt érezzük, ez közös bennünk.
 
Nem kell mindenben egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy összetartozzunk.
 
Talán éppen egy olyan korban különösen fontos ezt felidéznünk, amikor olyan sok minden változik körülöttünk, és olyan könnyű elveszíteni a biztos pontokat.
Számomra ezért olyan erős a Magyarok Nagyasszonyának képe, mert egyszerre hordozza az anyát, az oltalmazót és a megtartó erőt.
Nem a múltba húz vissza, hanem emlékeztet arra, honnan jöttünk, és egy olyan biztos igazodási pontot ad, ahonnan tovább lehet indulni.
 
Fontos, hogy az utánunk következő nemzedékek is otthonuknak érezhessék ezt a kultúrát, ezt a nyelvet és ezt a közösséget itt, a Kárpát-medencében.
 
Mert amit az előttünk járóktól kaptunk, azt nem birtokoljuk.
 
Egy időre ránk bízták.
És egyszer nekünk kell továbbadnunk…
 
Szeretettel,
Tünde

Mindenkinek a könyökén jön ki minden, ami az elmúlt szűk egy évben ránk szakadt, és nemhogy befolyásolja, de meghatározza a mindennapjainkat, beosztja az időnket…, egyszóval kényszerpályán mozgat, ha tetszik, ha nem. Ez kezdődött 2020 két kettesével, és most itt vagyunk 2021 két kettesével, a második hónapban, és itt van a párkapcsolat hete, a szerelemesek napja is ebben a hónapban, de vajon tudunk – e ennek az energiának a lehetőségeivel élni, tudjuk – e a javunkra fordítani? Sokat beszéltünk már a kettes finomra hangolt női mivoltjáról, az érzékenységről, az érzékiségről, de azt látom, hogy még koránt sem eleget, egyre többet illene, és szükséges is egyben, de mit is jelent ez?

Egészen pontosan mid annak a legtávolabbi részét, amit most mutat nekünk a világ, a társas magányt, a párkapcsolatban élők egyre mélyülő válságát, a panaszkodást, a ki, mikor, hol, és kivel csalja meg a másikat örök dilemmáját, mindezt az összezártság kicserzett védőhálójába csomagolva. Vagy az egyedül lét legkülönbözőbb variációit, amit a bezártság kényszerűsége rótt ránk, és ezt sajnos kortól függetlenül bárki megélheti. Máskor sem jó, de most, és az előttünk álló időkben a kettes kételkedős, bizonytalan, döntésképtelen, hezitálós, libikókás, kilátástalan részére egyáltalán nincs semmi, de semmi szükség, de azt is mondhatnám, hogy most már elég volt belőle.

 

Amikor ez a női – finomra hangolt téma felszínre kerül, hölgyeknél is, de férfitársaimnál még furcsább szemöldökfelvonódásokat tapasztalok, ami nem is csoda, hiszen ez a téma a hétköznapi életben nem jelenik meg, mint ahogy a párbeszédekben sem, így nem nagyon tudja a hallgatóság hová tenni a témát. Ez az energia, a 2-es minőség a felsorolás szintjén érzékeltetve, a ketteseket figyelve így néz ki:  2000, 2012, 2020, 2021,         > 2022. Az, hogy a múlt év milyen hátrányokkal járt, nem kell ragoznom, de hogy milyen előnyöket hozott a kettesek jelenléte, talán sokkal kevesebb embernek jutott eszébe, de mi most pont ezt tesszük.

Bár tudom, hogy elsőre furcsának, sok esetben talán hihetetlennek is tűnik, amikor azt mondom, hogy a legfontosabb párkapcsolat te vagy önmagad számára, és ez minden további társas kapcsolódás minőségi alapja is egyben. Megismerni, megszeretni, 0 – 24-ben működtetni, az elfogadott, szeretett, tisztelt önmagad, a lehető legfontosabb, az elsőszámú feladat egy bármilyen jó társas kapcsolat kialakításához. Legyen szó párról, szülőről, testvérről, gyermekről, sporttársról, szomszédról, kollégáról…., minden kapcsolódás tőled – belőled indul ki, és hozzád is kapcsolódik vissza, és a minősége is a benned lévő folyamatok milyenségétől függ, méghozzá egyenes arányban. Nem mindegy tehát, hogy milyen párkapcsolatban vagy saját önnön magaddal, hogy tudod – e minden körülmények között szeretni, méghozzá feltételek, elvárások nélkül azt, aki te vagy, hiszen hogyan várhatnád el bárki mástól, hogy szeressen téged, ha ezt magad felé nem tudod megtenni? Amikor ez jól megy, könnyen kapcsolódsz magadhoz, ebből a pozícióból, könnyen tudsz kapcsolódni másokhoz, és mások is könnyen tudnak kapcsolódni hozzád. Ez az alapja minden jól működő párkapcsolatnak, ez pedig az önismereten, a mindent átható szereteten múlik.

 

Hétköznap… Azt a közönséges, eseménytelen napot nevezzük így, amikor minden a megszokott mederben folyik, semmilyen különleges, figyelmet érdemlő eseményt nem élünk meg.

Válságban?

Úgy érzed fenekestől felfordult a világ? Ez – mint ahogy előző levelemben írtam – 2000-ben kezdődött el úgy isten igazán. Elkezdődött egy intenzív folyamat, mindenki keres, de valódi megtalálások, találatok helyett sokkal inkább a fékevesztett keresés – kiábrándulás –  rehabilitálódás váltja egymást sokszor évekig, majd újabb remény, újabb esély, és kezdődik minden előlről. A boldogság pedig továbbra is egyedül, megéletlenül várja, hogy rátaláljon a gazdája, közben kényszer kapcsolatok, és/vagy kényszerű szétválások, sorsdömping, és sorstalanság van jelen egyszerre.

Ahogy látszik, impulzushiánnyal nem kell számolni az igaz, de ez nem jelenti azt, sőt, hogy ne vágynánk a megnyugvásra, a békességre, a csendre, valami emelkedettre, ami fölé segít ennek az energetikai szuroknak. Ez az, amire a lelkedben vágysz ugyan (legtöbbször kimondatlanul), de követhető példát, fényt az alagút végén nem látsz, de tudat alatt keresed, keresed, keresed…

 

Olvass tovább
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com