,

2020. világválság, vagy kiút a válságból?

De ne ugorjunk ekkorát, foglaljuk össze az elmúlt húsz évet, hogy láthatóvá váljon, hogy hogyan, milyen folyamaton keresztül jutottunk el napjainkig. Ez az összefoglaló, egy iránymutató tanulmány, amely a javítás, a jobbítás igényével született, melyben tényeket, összefüggéseket találsz arról, hogy hogyan jutottunk oda ahol most vagyunk, és irányt is mutatunk egyben a minőségi változás felé.

2000. a fordulat éve

Egy olyan világba érkeztünk, amikor már nem egyessel, mint ezer éve folyamatosan, hanem kettessel kezdődik az évszám. Ha visszaemlékszünk sok-sok jóslat, vágy, félelem fogalmazódott meg, és kicsi híján a világnak is vége lett, mert a maja naptár nem íródott tovább, így nagyon sok okos ember arra jutott, hogy jön az armageddon, de ez szerencsére érdeklődés hiányában akkor elmaradt, illetve mint most tapasztaljuk, későbbi időpontra halasztódott.

Viszont tény, ami tény,- és mint tudjuk, a „tények makacs dolgok Bástya elvtárs”-, ez a 2-es ott a számsor elején olyan energetikai változásokat hozott, ami alapjaiban rengette meg a világot. A 2-es a szépség a finomra hangoltság, az érzékiség, a befogadás, az elengedés, az érzékenység, erre a számra szoktuk mondani, hogy olyan kedves, nőies szám. Ez az év „vegytisztán” a kettes éve volt, vagyis egy olyan új minőség fúrta be magát a becsontosodott, megkövült masculin energetikai paleolit nézetek, hitrendszerek, szokásjogok közé, ami finoman, de megállíthatatlanul kezdte fenekestől felforgatni a világot kivétel nélkül minden szinten. Vagyis az évezred végével, valami véget ért egyszer és mindenkorra, és egy eddig soha nem tapasztalt új világ született. Egy olyan világ, ami egy teljesen új világot szül, folyamatosan újra, és újra. Ez egy metamorfózis sorozat, az emberi élet minőségi átalakulásának egyre magasabb oktávú változássorozata kezdődött el ebben az évben megállíthatatlanul. Már egy-két évvel ez előtt is, de 2000-ben, és azóta is exponenciálisan növekszik azoknak a gyermekeknek a száma, (ezt kivétel nélkül minden ez irányú tapasztalattal rendelkező szülőtársam alá tudja támasztani), hogy szinte összehasonlíthatatlan, hogy mennyire mások ezek a gyermekek értékrendben, önazonosságban, világlátásban, szabadságigényben, éleslátásban, intelligenciában….

Amennyiben a környezet ezt,  amit én „szárnyalásnak” hívok nem tudja, vagy képtelen támogatni,  a gyermek amilyen magasra tudna repülni, -és persze vinne oda minket is, ha „lenne szárnyunk”-, ehelyett támogatás híján, nemhogy nem emelkedik, hanem bőségesen alul teljesít. Néhány példa: ADD, ADHD, autizmus, Asperger szindróma, és a neve sincs, legkülönbözőbb viselkedés zavarok.

A lényeg, hogy a gyermek amennyire az „átlag alatt”, vagy a felé támasztott elvárások alatt teljesít, abból válik láthatóvá, hogy ennek pont az ellenpontján milyen magas teljesítményre lenne képes, ha értő szemek, értő fülek, érző, hozzáértő lelkek vennék őt körül.. Ha ragaszkodunk a régi típusú elvárásainkhoz, ahelyett, hogy emelkednénk a gyermekkel, nemcsak hogy visszahúzzuk, hanem magunk alá rántjuk, tisztelet és elismerés a kevés, de létező kivételnek. Ezek a gyermekek, a 2000-es évek, az új energia, maga változás gyermekei, és ezt még a matériába beleragadottak, az „érzéketlenek”, a csak a kézzelfoghatónak hitelt adók… is észrevették. Érezhető, hogy valami van, hogy az örök változáson belül is ez valami más, még ha ez megfogalmazásra nem is került általuk soha sem önmaguk, sem mások felé.

2008. a főpróba éve

2000, és 2012 között, nagyon közel a két szám közötti aranymetszés ponthoz 2008-ban megtapasztaltunk egy világméretű hitel, és/vagy deviza válságot, aminek a hatását még most is érezzük. Az ezredfordulón belépett új energia, ekkor mutatta meg, villantotta ki mintegy főpróbaként tigriskarmait, hogy mire is képes ő valójában. A fontos azonban az, hogy az emberek hogyan reagálnak a kürt, az ébresztő dallamaira. Kipattannak a puha, meleg, ágyból, és perceken belül a laktanyaudvaron teljes hadrendben állnak készen a gigantikus változásra, hogy erőtől duzzadóan megváltoztassák a világot? Vagy a fejükre húzva a takarót, és a másik oldalukra fordulva, immár füldugóval a fülükben folytassák a téli álmukat, mondván a változás nem az én műfajom,- mint a Markos – Nádas Hugyos Józsi bácsija, akinek egy kérése volt: „Hagyjanak engem nyugodtan vizelni”. Lényeg, hogy a pénzügyi válságnak volt ugyan ébresztő ereje, de a tömeges felébredés még továbbra sem köszöntött be.

2012., amikor elmaradt a világvége

Ezután újabb négy év „erőgyűjtés” következett, mármint az Új Energia részéről, az emberek is levegőhöz jutottak, és a világméretű metamorfózis 2012.-ben vett egy újabb irányt és lendületet.

Mint tudjuk, minden évben december 21- én születik meg a fény, ez ebben az évben is így volt, a különlegességet az adta, hogy ekkor lépett be az életünkbe az új fény mellett, az „Új Energia” is, mint már tudjuk nem először, de most egy egészen új üzemmódban. Nem küldött sem sms-t, sem e-mailt, nemes egyszerűséggel, és óriási lendülettel rúgta be az ajtót, és azóta is napról – napra egyre nagyobb energiával hatja át a külső és belső világunkat nem kérdezve, hogy az érintett világ mit szól hozzá, egyszerűen van, dolgozik, és erősödik megállíthatatlanul.

2013. a párkapcsolatok, kapcsolatok megmérettetésének éve

 A 2013-as esztendőt úgy szoktuk emlegetni, hogy a „Párkapcsolat Éve”. Igen ám, de felmerül, egy örök kérdés, hogy a te életedben kedves olvasó, Neked, ki a legeslegfontosabb párkapcsolatod? Ezt a kérdést kivétel nélkül, minden 1/1-es terápiás helyzetben, amikor elérkezünk ehhez a ponthoz, fel szoktam tenni. A válasz: a férjem, a feleségem, az édesanyám, az édesapám, a testvérem, a gyermekem, a szerelmem, a nem tudom kim…, A  legritkább esetben kapom meg elsőre, hogy a legfontosabb párkapcsolat az életemben önmagam számára ÉN vagyok. Minden, ami ennek az univerzális igénynek ellent mondott, az ebben az évben megméretetett, és ami könnyű lett kihullott a rostán. Ekkor egyre többen kezdték azt érezni, hogy valami nincs rendben, hogy „valami mást szeretnék”, máshogy, és sok esetben mással. Erre a változásra a gyermekeink mellett az érzékenységüket jól működtető hölgyek, illetve a szenzitivitásukat megélni tudó urak reagáltak legelőször, bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ez elenyésző esetben volt tudatos. Ez később évek távlatából visszatekintve vált világossá, és értelmezhetővé, érthetővé, de sokaknak, még az óta sem.

 

2020. az értékválság, vagy az értéknyereség éve?

Elérkeztünk, méghozzá egy kihagyhatatlan előkészítési folyamaton keresztül 2020-ba, ahol már két kettes, és két nulla látható, és tapasztalható. Dupla a szépség a finomra hangoltság, az érzékiség, a befogadás, az elengedés, az érzékenység számából, és dupla az újrakezdés, az origó, a középpont, kiindulópont számából is.

Itt vagyunk egy újabb fordulópont kellős közepén, ez a 2-esek tekintetében a harmadik felvonás (2000 – 2012 – 2020), az elmúlt húsz év válságait tekintve a második. Ez a válság a pénzügyi, gazdasági válság előtt, vagy vele együtt elsősorban egy világméretű egészségügyi, járványügyi válságot hozott, ezzel robbant be. Kérdés, hogy ezt már észrevesszük-e, kivesszük-e a füldugókat, kikelünk-e az ágyból, össze kapjuk-e magunkat, és elkezdünk-e egy új életet, építünk-e egy új világot? Természetesen nem a tengerbe, homokból épített pálmafa alakú szigetekre utalok, sem az egyre növekvő, és szaporodó szigetekre, amelyek PET palackból épülnek, és nem a kopasz hegyekről, amelyeket fák kivágásával mi csupaszítunk le, és járulunk hozzá gondolkodásmódunkkal, az újra és újra fellobbanó olthatatlan tűzvészekhez… Nem sorolom, pedig sajnos oldalakon keresztül lehetne. Egy belső, a saját lelkük szavát meghalló, finomra hangolt, új energiától újjászületett, elsősorban belső értékeket, és igényeket figyelembe vevő, és elsősorban befelé építkező emberekről, és emberekhez beszélünk. Ragadjuk meg a lehetőséget, és vegyük észre ennek a lehetőségnek az értékeit, lássuk a folyamatot, gondolkozzunk, és cselekedjünk. A folyamat, amit felvázoltam megállíthatatlan, és csak a vak nem látja, hogy egyre intenzívebb. Szabad akaratod van (mindig), így lehetőséged arra, hogy eldöntsd, hogy az emelkedést, vagy az egyre mélyebbre süllyedést választod. Bármit választasz, igazad van. Rajtad, és rajtam, és őrajta múlik, hogy változunk e végre, cselekszünk e végre, hogy elindulunk e, a belső megismerés felé, az érzések, lélek felé végre. Emelkedünk rezgésszámban, tudatosságban, vagy tovább süllyedünk, és egy újabb vírus mutáció, vagy más fenyegetettségében, tovább féltünk valamit, tovább félünk valamitől, éljük le az életünket be nem teljesült vágyak gyűrűjétől fojtogatva, betegségektől félve, panaszkodva, cselekvésképtelenül, kiszolgáltatva? „Mond TE kit (mit) választanál?”

 

Klimt festmény

Koronás válság – koronás váltás

Ebben a helyzetben a női minőség – ami a kettes számhoz kapcsolódik- is intenzív átalakuláson megy keresztül. Mit is jelent ez valójában?

Az Új Energia mentes a konvencióktól, a feltételektől, az elvárásoktól, a manipulációtól, és úgy egyáltalán minden olyan minőségtől, ami az eddigi világunkat évezredeken keresztül velejéig áthatotta. Eközben az Új Energia semmiben sem különbözik az élet ismert formáitól, amihez kevés kivételtől eltekintve szükséges egy kiáradó férfi, és egy befogadó női minőség, hogy az élet kezdetét vehesse. Drága hölgyek most, ebben az esetben is TI vagytok az életadók, akik ezt befogadva, saját Önnön magotok teljességét hozzáadva, a fogadtatás – fogantatás után egy új életet növelve, vele ti is új emberré, új nővé, Koronássá, Királynővé, Istennővé, Istenanyává váljatok. Mióta világ a világ, mióta élet van a földön, soha nem volt itt ez a nagyon magas minőség, vagyis most van itt először. Ez egyrészt nagy lehetőség, kitüntetés, és adomány, másrészt óriási felelősség is egyben, hogy mi vagyunk azok, akik akár nőként, akár férfiként, ezt befogadva, általa formálódva, tudatosan álljunk az élére, a NŐ-vekedés intenzív, ugyanakkor mégis finomra hangolt folyamatának.

 

E NŐ-vekedési folyamat előzményeiről, jelenlegi helyzetéről, a benne rejlő lehetőségekről, arról, hogy hogyan tovább, hogy mit hogyan érdemes észrevenni, tenni, és mindezt hogyan, egy következő blog bejegyzésben fogok bővebben kifejteni.

Addig is vigyázzatok magatokra és egymásra! Koronázásra fel! ?

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük