Tag Archive for: Céglélek

Amikor folyamatosan arra törekszel, hogy ne hibázz, és állandóan tökéletesnek akarod magad mutatni, azzal pont azt éred el, hogy, éppen a legsebezhetőbb állapotodban fogsz lelepleződni.

Avagy ha félsz attól, hogy többre vidd az üzleti életben mint eddigi karriered során bármikor, akkor nagy ívben kerüld el a sebezhetőséget, nem a te pályád.

 

Gondoltad volna, hogy minden olyan élethelyzet,  amiben kiszolgáltatottnak érzed magad, de közben tűzzel – vassal megpróbálod ezt tagadni a külvilág felé, éppen azzal teszed magad a leginkább sebezhetővé?

Gondoltad volna, hogy minden olyan helyzet, amikor ki kell lépned az aktuális a komfortzónádból, vagy ami még durvább, ki kell bújnod a bőrödből, az sebezhetőséggel jár?

Gondoltad volna, hogy akkor is sebezhető vagy amikor minden pillanatban összpontosítanod kell, amikor úgy érzed, hogy tökéletesnek kell lenned, fontos hogy ne hibázz, és amikor mégis hibázol, úgy tudd azt kijavítani, hogy azt lehetőleg ne vegyék észre?

  • És amikor a kijavítás nem sikerül, akkor jön a: szégyen, a “kicsi – kevés – alkalmatlan vagyok érzés”, vagy dühöngés befelé – kifelé, vagy a többiek mind hülyék gondolkodásmód, vagy a különböző pótcselekvések sora, az egó vezérelte önigazolások…. 

Embere, gondolkodásmódja válogatja, ki melyik “sarokba” menekül.

Mindegy, hogy csendben látszólagos nyugalomban szemlélődve, vagy hangadóként igyekszel uralni egy helyzetet, mindkét sarokban, a sebezhetőséget szeretnéd valahogy megúszni, azért, hogy az addig “jól” titkolt kiszolgáltatottság érzésed, mások számára nehogy kiderüljön.

Ismerős a helyzet? 

Naná, hogy ismerős, hiszen emberek vagyunk, nincs olyan aki ezt számos alkalommal át ne élte volna, és van aki kénytelen ezt folyamatosan átélni, egy egész életen keresztül.

Elgondolkodtál már azon, hogy a menekülés, a stratégiák, a pótcselekvések sora, az, hogy megúszd a  sebezhetőséget mennyi energiádat emészti fel? 

Elmondom neked, töménytelen energiádat, és ha azt gondolod, hogy a hárítás a te érdekeidet szolgálja, nagyon tévedsz. 

Sőt ez a legnagyobb ellenséged, és ha ezt még nem ismerted fel, akkor komoly tévhitben élsz, akkor még bőszen ásod tovább a gödröd, és még büszke is vagy magadra, hogy már milyen mélyre jutottál.

 

 

Tudod mi van ezek az érzések, és a hozzá tartozó cselekedetek, mögött? 

Elmondom neked, a félelem.

A félelem TE, és minden ember legnagyobb fájdalma, ez a legérzékenyebb pontunk, és itt vagyunk a leg manipulálhatóbbak is.

Van néhány ismerős tétel a lista élén: a haláltól, a betegségtől, a szegénységtől, a magánytól való félelem, de a szociológiai kutatások szerint akkor félünk a legjobban:

  • amikor szorongunk
  • amikor bizonytalanok vagyunk
  • amikor kínos a beszélgetés számunkra valakivel – valakikkel
  • amikor valami újat próbálunk ki
  • amikor kritika, megmérettetés célpontjai vagyunk
  • amikor a dolgaink nagyon jól mennek
  • amikor a dolgaink vészjóslóan, és ijesztően rosszul mennek.

Mindannyian kénytelenek vagyunk egy egész sor félelemmel együtt élni, és aki azt meri állítani, hogy ő bizony nem fél senkitől – semmitől, az egyrészt hazudik, másrészt  vagy tudatosan, vagy tudat alatt, de hárít.

A lényeg, hogy minél inkább takargatni akarunk – szégyellünk valamit, az annál több energiát emészt fel, és ezt minél mélyebbre nyomjuk, az annál mérgesebben igyekszik felszínre kerülni.

És, hogy ez mikor történik meg? 

Természetesen a legváratlanabb pillanatban, és mint egy “atombomba”: bukás, csőd, baleset, betegség, párkapcsolati válság… formájában visz mindent. Mindez akkor,  amikor már nem lehet visszatartani, nem lehet tovább takargatni,  amikor már színt kell vallani. 

Ekkor bekövetkezett, amitől a legjobban féltél, rákényszerít az élet arra, hogy  éld meg a sebezhetőséget, és most minden szempár rád szegeződik,  úgy érzed ízekre szednek, és ekkor már nemhogy sok sebből vérzel, de a megsemmisülés határára kerültél. 

Ez az érzés rossz, nagyon nagyon rossz, pont ezt akartad elkerülni, és tessék, most itt van, a legrosszabb rémálmod vált valóra.

Úgy érzed véged van, vége a világnak, úgy érzed vége az életednek, itt süllyedsz el, jobb volna ha már nem is élnél, és lehet, hogy már nem is élsz, szétesett a számodra ismert világ benned, és körülötted, nem tudod eldönteni, hogy élsz-e még, vagy már meghaltál?

 

 

Mi ilyenkor a megoldás, van e egyáltalán, kell egyáltalán keresni, vagy majd megoldódik valahogy?

Igen van megoldás, és talán te is hallottál már az ikertulajdonságokról, és az aranymetszésről? 

Amennyiben igen ismételsz, amennyiben még nem, akkor itt a lehetőség, hogy megismerd. 

Mondok néhány példát az ikertulajdonságokra: hideg – meleg, fönt – lent, fekete – fehér, férfi – nő, élet – halál….., minden összetartozik, nincs meg az egyik a másik nélkül.

Az ikertulajdonságok, a legjobb sorvezető ebben a helyzetben is, hiszen az a  jó hír, hogy amilyen közel vagy a halálhoz, ugyan olyan közel vagy az élethez is. Amilyen intenzív a régi megsemmisülése, olyan intenzív az újrakezdés eredményessége is.

Továbbá, az aranymetszés mindenütt jelenlévő arányossága azt is megmutatja neked, hogy amikor az életet, és az újrakezdést választod, milyen arányban tudod ezt megtenni, a halállal,  a régivel szemben.

Az aranymetszés jelen van minden élő organizmusban az egysejtűektől, a kagylókon át, a DNS-eden keresztül, a Tejútrendszerig, és vissza, helyre, tétre, befutóra, mindenütt. 

Definíciója a következő: a rövidebb rész úgy aránylik a hosszabb részhez, mint ahogy a hosszabb rész aránylik az egészhez.

Amennyiben úgy döntesz, hogy az aranymetszés szerinti nagyobb részt adod az életnek, az újrakezdésnek, akkor a kisebb rész marad halálnak, a réginek, az elavultnak.

Használd bátran az ikertulajdonságokat, és az aranymetszés a képletét is, hiszen, ha minden élő organizmus alanyi jogon használja, az is lehet, hogy neked is bejön.

Ha eddig abban a tévhitben éltél, hogy a félelem, és a sebezhetőség a legnagyobb ellenségeid, és mind idáig nem is gondoltál arra, hogy a legjobb barátaid is lehetnének, itt az ideje, hogy fordítsd a szemléleteden.

Mint ahogy itt az ideje annak is, hogy sokkal kevesebbet élj agyalásból, egóból, és sokkal többet szívből, érzésből.

És, ha azt mondod, hogy jó, jó, megértettem, jó, jó, persze nem fogok innentől kezdve annyit félni, agyalni, rágódni, nem fog főni annyit a fejem…, tuti megcsinálom, kerül amibe kerül, és sokkal több érzést fogok belevinni az életembe, és innentől lélekből fogok élni, és menedzselni az életem, a cégem, vállalkozásom, de akkor tuti meg fogom tudni úszni a sebezhetőséget ugye? 

A válaszom egyértelműen NEM.

Pont ez a lényeg, nem elmenekülni kell előle, vagy megúszni, mert amit nem tudsz irányítani, az téged irányít. Sokkal inkább azt javaslom, hogy állj bele mind azokba a dolgokba, amitől eddig a legjobban féltél. 

Ne félj az érzésektől, a lélektől, a finomrahangoltságtól, vagy ha eddig nagy ívben elkerülted ezeket, itt az ideje, hogy megismerd őket, és a javadra fordítva, velük együtt, velük összhangban működtesd tovább az életed.

De tovább megyek, és azt javaslom, hogy élj teljes szívvel. 

Ez azt jelenti, hogy emelt fővel, nyitott szívvel, teljesen szabadon, őszintén kommunikálj kifelé, a család, barátok kollégák…felé, és befelé, önmagad felé, a szíved, az érzéseid, az érzelmeid, a lelked, a valódi éned felé. 

 

 

Ehhez persze merészségre van szükséged. 

Kezd a merészséget, naponta két nem túl bonyolúlt mondattal.

Legyen az első merész mondatod minden reggel, rögtön az ébredésed után valami hasonló: 

  • Bárhogyan is teljen az előttem lévő nap, bármit is fejezzek be, bármit is hagyjak darabban, tudatosan tudom, hogy minden körülmények között elegendő az amit, és ahogyan teszek.

Este lefekvéskor, elalvás előtt mond ezt: 

  • Hát… igen, lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de nem baj, így talán sebezhető is vagyok, de nem baj, és igen szoktam félni is, de az sem baj, mert tudok  bátor is lenni, és ez feljogosít arra, hogy megengedhessek magamnak apróbb hibákat, mert akkor sem dől össze a világ.

Ezekkel az egyszerű napindító, és naplezáró mondatokkal el tudod kezdeni  az önmagaddal való munkát, és könnyen lehet, hogy “csak” ennyi befektetéssel, komoly hozamot tudsz teremteni elsősorban saját magad számára, mert mint egyén te vagy a legfontosabb, de a környezeted számára is.

Kezd el tesztelni ezeket a mondatokat, vagy azokat, amiket te találsz ki magadnak, és figyeld, az energiaszinted, az időbeosztásod, reakcióidat, a kollégáid reakcióit… , vagyis, hogy mi és hogyan változott benned, és a környezetedben?

Én tudom, hogy amennyiben önként, elvárásoktól, és feltételektől mentesen, szívből – lélekből, lelkiismeretesen, gyakorolsz komoly változásokat fogsz megtapasztalni.

Csak gondolj bele, ha minden reggel – este elmondott egy – egy mondat komoly változásokra képes, mire képes egy 12 hetes intenzív program, amelynek keretében végigmegyünk egy alkotó folyamaton. 

Hogy is képzeld ezt el?

Egy példán vezetem  végig neked: 

Kezdjük a szőlő metszésénél, zöldmunkák, szüret, préselés, a must forrása, pihentetés – érlelés, befejezzük egy – egy pohár bor közös elfogyasztásával., csak itt te vagy a szőlő.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed ez a rövid gondolatébresztő elemzés, kommentelj, írj rám, vagy oszd meg, hogy másokban is, ugyan úgy ahogy most benned, elindulhassnak saját gondolatok, saját érzések.

Amennyiben intenzívebb haladásra vágysz, nagy benned a késztetés az önismeretre, a sebezhetőségből kinyerhető felhajtóerő aktivizálására, kérj telefonos perspektíva beszélgetésre időpontot!

Avagy az ember aki az Egó-vaksága miatt  képtelen volt felismerni magában azt, aki tényleg megérdemli.

 

Történetünk főhőse Gábor. Gábor minimális nyelvtudással, de annál nagyobb lelkesedéssel indult neki Amerikának, hogy felfedezze magának az „ígéret földjét”, az új világot, kíváncsi volt, hogy mit rejteget neki ott az élet? 

Röviddel érkezése után a liftszerelés lett a munkája, amihez egyáltalán nem értett, de gyorsan beletanult, mint ahogy a nyelvet is hamar elsajátította. 

Keményen dolgozott, igyekezett magába szívni a szabadságot, a nagyban gondolkodást, kerülte a honfitársakkal való kapcsolódást, mert a helyiektől akarta megtanulni, hogyan működik az akkori világ legnagyobb gazdasági hatalma. 

Valljuk be az egónak sem volt híján, nem kellett érte a szomszédba menni, volt egy” Én vagyok a hát te ki vagy” szemlélete, nagy volt az arca, és még nagyon finoman fogalmaztam.

 

Az USA, az álmok földje

Nem volt terve az USA-ban töltött idejét illetően, de egyszer arra ébredt, hogy már 10 éve él ott, és érezte, hogy elfáradt, nem adott már neki annyit a kintlét, mint amit elvárt, kezdett kényelmetlenné válni az élet számára, nem akart tovább az államokban maradni.

Elege lett, gondolt egy nagyot, és azzal a lendülettel ahogy elhagyta Magyarországot, ugyanolyan lendülettel költözött vissza, és  elkezdte itthon építeni karrierjét. 

Jól építkezett, mindent bevetett, amit a tíz év alatt tapasztalt, látott, és benne marad az orrában a pénz, a sok – sok pénz szaga, amit közelről nem volt lehetősége megtapasztalni, de a “hiány” annál nagyobb tettvágyra sarkalta. 

Pénzt akart keresni, sok – sok pénzt, pozíciót, befolyást szeretett volna magának, mindazt , amiről a liftaknában olyan sokat álmodott, de ott csak álom maradt. Beindult, pörgött mint a búgócsiga, kapcsolatokat épített, méghozzá nagyon sikeresen, mert rövid időn belül egy gyorsan növekvő vállalat igazgatótanácsi székében ült, karrierjének liftje elérte a legfelső szinteket.

Közben elkezdett újra tanulni, akkoriban a turizmus érdekelte leginkább, és úgy alakult, hogy a szakma egyik legelismertebb szaktekintélye azon a főiskolán tanított, ahová Gábor, és akkori felesége együtt jártak másod diplomázni.

Egyik alkalommal a leendő új turisztikai trendről, a selfnessről hallgattak előadást, amiről persze akkor még mit sem tudtak, de felkeltette mindkettejük érdeklődését, és informálódtak, kitől lehet erről a témáról a leghitelesebb forrásból, a legtöbbet megtudni? 

Akkoriban én voltam a Magyar Selfness Szövetség ügyvezető igazgatója, és ahogy a Besenyő családban mondta az Öreg: „Rám esett a választás”. Egy szó mint száz, megkeresett a felesége, hiszen mégiscsak ő a nő, neki jobbak az érzékei, az intuíciója, tapogatózzon Ő.

Röviddel ezután Gáborral mi is találkoztunk, és kiderült, hogy kevés a közös vonás bennünk, de ezért, vagy ennek ellenére, de létrejött közöttünk „A” kapcsolat. 

 

Vannak helyzetek, emberek, találkozások, amik mindenképpen létrejönnek, akár teszünk érte, akár nem, akár el akarjuk kerülni, akár nem. 

Láttam abban a törekvő, harácsoló emberben a sérülékeny, mélyen eltemetett, számára egyértelműen nem létező lelkét, ami úgy kiabált a segítségért, mint fuldokló a mentőövért. Irónikus, és elkeserítő, szakmailag kihívás, és lehetetlen küldetés volt egyszerre.

Azt vettük észre, hogy egyre többet találkozunk, egyre többet beszélgetünk, több minden mellett a selfnessről, amiben egyértelmű kiugrási lehetőséget látott, mint ahogy én is. Közös gondolkodás, közös tervezgetés, és lépések, tettek, cselekvés követték egymást szép egymásutánban.

Nem sokkal ezután én is Gábor cégének az igazgatótanácsi ülésén találtam magam, ahová ő delegált, és ezzel koránt sem vállalt kis kockázatot magára. 

Előadtuk a “selfness világmegváltó folyamatát” a tanács tagjainak, akik termékértékesítésből éltek, és a haszonért, az extra profitért mindenre képesek voltak, gond nélkül hazudtak, becsaptak bárkit, természetesen egymást is.

Igyekeztem elmagyarázni, hogy ha a termékpaletta elé a nyilvánvaló hazugság szivárványa helyett az őszinte igazságot tennék, az olyan üzletté válna, amivel mindenki jól járna. Nemcsak ők, hanem az üzleti partnereik is, és közben a matek is szuperül kijönne, még az is lehet, hogy jobban mint addig. 

Ehhez azonban  le kellet volna cserélniük a mindent felülíró kíméletlen haszonszerzési vágyat, a “Gigantosaurus” egót lélek alapú, tudatos bölcsességre, de ez a legkevésbé sem sikerült nekik.

Ehelyett, mint az a bizonyos borjú az új kapura, na pont úgy néztek ránk, és kérdezgették Gábort, engem, és egymást, hogy: mmiii vvaaann? Mondanom sem kell, nem arattunk sikert, de a kapcsolatunk barátsággá érett, vagyis a kudarcból, komoly erényt tudtunk kovácsolni önmagunk számára.

 

Amikor a király meztelen

Gábor cége amilyen gyorsan emelkedett, ugyanolyan gyorsan meg is bukott, mert a cégvezetés, a döntéshozók olyan hazug, gátlástalan, és harácsoló módon irányították a vállalatot továbbra is, hogy az eredmény megjóslásához nem kellett elmenni az Orákulomhoz. 

Egyértelmű volt a közelgő bukás, csak ők nem látták, illetve nem akarták látni, mert a Dagobert bácsis dollár szemüvegen keresztül néztek mindent, ami már az akkorra jól kifejlett Egó-vaksággal együtt a lehető legrosszabb kombónak bizonyult, és kikerülhetetlen akadályként volt jelen a tisztességes siker felé vezető úton.

Már a velük való találkozáskor is érzékeltem ezt, és nem is rejtettem véka alá véleményem, mondtam, hogy tisztán látszik, hogy a „Király Meztelen”, de nemhogy nem vették sem jó néven, sem komolyan, még ki is kérték maguknak, hogy mit gondolok én magamról, és róluk.  

A cégnél, menetrendszerűen érkeztek a nagy bukás előtti feljelentések, majd a nyomozás, a teljes csőd, vagyonelkobzás, felelősségre vonása azoknak, akiket el tudtak kapni, a többiek mind menekültek, mint süllyedő hajóról a patkányok.

Gábor is menekült, bár Ő koránt sem volt patkány, de őt is elkapta a gépszíj, erősen megcsapta a mozdony füstje, úgy érezte nincs kiszállás, ez egy ilyen műfaj, ezt a játékot így játsszák, ez van, ezért a pénzért ezt kell csinálni, ezt várják el tőle, és legyünk őszinték, tetszett is neki a nagyvilági élet. 

De véget ért az álom, fel, és rá kellett hogy ébredjen, hogy nem maradhat Magyarországon, és legnagyobb fájdalmára, kényszerűségből újra el kellett hagynia hazáját, családját, bár velük ekkorra már kriminális, és katasztrofális volt a kapcsolata, mert a nagy arc tarolt mindent, mint a tűzvész.

Az új cél, Anglia

Most nem kalandvágyból, hanem kényszerből, és nem az USA-ba, hanem Anglia ködös szigetére költözött,  ahol ha nem is a liftaknában, de újra kétkezi munkásként volt kénytelen új életet kezdeni 

Már nem az volt a kérdés, hogy melyik több százezer forintos öltönyében száll be a céges 7-es BMW- jébe hanem az, hogy milyen számú busz szállítja a munkahelyére. Ez a jármű nagyobb is volt mint a régi, sofőr is „járt” hozzá, mi kellhet ennél több, kérdezhetnénk nem kis iróniával?

Megismerkedésünk, barátságunk után, mint ahogy már írtam, sokszor beszéltünk, igyekeztem neki megmutatni azt a mély őszinte lelkét, amit azonnal megláttam benne, de a saját „egó vakságától” ezt Ő képtelen volt felismerni magában.

Sok – sok év telt el azóta. 

2020 tavaszán, amikor újra találkoztunk, egy “sokkal kisebb képernyős televízión nézte a híradót”, miközben mindketten nagyon csodálkoztunk, hogy mennyit változtunk, és mindketten előnyünkre.  Elkezdődött egy olyan minőségi, és intenzív munka, aminek a csodájára lehetett volna  járni, ha ez búcsújáró hely lenne, de nem az. 

Húsz év tapasztalata azt bizonyítja, -bár ezt teszem hozzá nyíltsisakosan keresem is-, hogy mindenkiben, még a legelvakultabb, legdemagógabb egoistákban is ott van a személyisége legmélyén, az egyénisége mögött a lélek.  

Azonban olyan mélyen el van temetve a szeretethiány, sértődöttség, félelem, érintéshiány, az őszinte kommunikáció hiánya alá, hogy ezek az emberek kénytelenek abban a hitben leélni egy egész életet, hogy nekik nincs, és  nem is lehet a lélekkel, érzékiséggel, finomra hangoltsággal kapcsolatuk. 

Ezért ők, bár nem tudatos pótcselekvésből, de a másik utat, az egó útját választják, ami minden esetben kivétel nélkül, csak idő kérdése, hogy mikor fekteti őket újra két vállra. Egyszer csak menetrendszerűen megjelenik baleset, betegség, kudarc cunami formájában, és vagy változtat, vagy nem éli túl.

Az biztos, hogy nincs újjászületés halál nélkül, ez a létezés törvénye, és ezt vagy önkét teszi meg valaki, vagy kényszerre, de mindenképpen bekövetkezik.

Gábor változtatni akart, végére akart járni minden miértnek, elege volt az elején mindig reménnyel teli, de végül sikertelen próbálkozásokból, látszasikerekből, a menekülésekből, kudarcokból, és elég érettnek, felkészültnek érezte magát ahhoz, hogy mérlegre álljon, és lapot terítsünk.

Az önmegismerés szerelemhez hasonló vágyával érkezett. és bele vetette magát az akkor még bizonytalan, és számára -legalább is ilyen szinten, ilyen mélységben- szinte ismeretlen világába. 

Azzal nyitott, hogy az elmúlt hét évben, amit Agliában töltött hiszem, vagy nem, abból élt, amit korábbi találkozásaink alkalmával megtanult tőlem, és szeretné folytatni, és most végig is csinálni. Tanulni szeretne, önmagáról, a lélekről, az ok – okozati összefüggésekről, és fuzionálni szeretné eddig megszerzett tudásával, tapasztalásával. 

Elhatározta, hogy szeretne végre  egy valóban értékes, boldog emberré válni, olyanná, aki titkon mindig is szeretett volna lenni, de az a fánya egó mindig felülírta a lélekúton megkezdett első lépéseit, és a bukásba, veszteségbe taszította kíméletlenül.

 

Elkezdtük

Végigmentünk a múlton, teremtettünk jövőt, rendeztük a párkapcsolat kérdéskörét: elsősorban önmagával, volt társakkal, szülőkkel, gyerekekkel, testvérével. A mára már kicsire zsugorodott “képernyőméretet” még inkább “takaréklángra állítottuk”, és az a csoda, amiről folyamatosan hallott tőlem, szépen, finoman, elkezdett minden terület felöl visszaigazolást nyerni.

Egy egészen más önmagára ismert rá a találkozások folyamatában, ami 10 hetet vett igénybe nála, és nem gondolta, hogy mennyi “apró” gondolat, téveszme, beidegződés, hamis vágy, önszabotázs, egó okozta vakság állt addig a valódi sikere útjában. 

Annak ellenére, hogy nem tudjuk mi van a viselkedésünk mögött dinasztiális, genetikai, epigenetikai szempontból, attól még ez nagyon is hat ránk, és úgy éljük meg, mintha egy láthatatlan ellenséggel kellene folyamatosan viaskodnunk, mint Don Quijote da la Mancha-nak, aki az órásnak hitt szélmalommal harcolt.

Most az az ember, aki megjárta a föntöt, és a lentet, és jegyet váltott a „Változás szuper expresszre”, és úgy jött ki az egó rabságából mint  Ariadne a labirintusból, és rátalált végre önmagára. 

Most rendezett családi, párkapcsolati, és egyre rendezettebb anyagi körülmények között él, és tele van most már őszinteségen alapuló tervekkel. Ez egy olyan teljes átalakulás, ami szerencsére korántsem ritka, de sajnos még általánosnak nem mondható. 

A mentorálási folyamat végén kaptam tőle egy könyvet:  Robin Sharma: A szerzetes aki eladta a Ferráriját, amibe a következőket írta: „János Barátomnak, Mentoromnak, örök hálám jeléül. Köszönöm, hogy megmutattad az igaz utat. Szeretettel Gábor”

Ha te is szeretnél egy hasonló szintű változást és sikert létrehozni az életedben, a vállalkozásodban, akkor keress meg, és megbeszéljük, hogy a programunk neked is való-e?!

Kattints ide a kapcsolatfelvételhez!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

Avagy a 100 milliós cégtulajdonos, aki nemzetközileg is elismert minőségbiztosítási szaktekintély volt, de fékevesztett dühe miatt elbukta a cégét, és  2 házasságát is.

István egy budapesti, több diplomás egyetemi tanár, aki nem mellesleg feltaláló, biológus, közgazdász, egy nagyon okos, informatív, hiteles, szókimondó ember. 

Bár a szókimondó kifejezés meg sem közelíti a nyers valóságot. Nála bármikor felmenet a pumpa, ezért nem kellet neki, hogy a toalett mellé üljön. 

Mivel a minőségbiztosítás (ISO) volt a szakterülete, sok időt töltött “külső” munkán, cégeknél – vállalatoknál. Ez a szakma éppen arról híres, hogy  könnyű ellenségeket szerezni, hiszen a hibákra való rámutatást senki sem szereti. 

Istvánnak minden ilyen helyzet kifejezetten csemege volt, bármelyik pillanat alkalmas volt számára, hogy belekössön valakibe, beszóljon valakinek, megalázzon, vagy megszégyenítsen valakit, és nem számított, hogy a takatítónőről van-e szó, vagy a vezérigazgatóról, ő nem volt válogatós.

Folyamatosan arról panaszkodott, hogy hogy bír el a Föld ennyi hülyét ilyen kis helyen, hogy hogy lehet, hogy ennyi az elmeháborodott, félnótás, tehetségtelen idióta? Miért van ő körülvéve ennyi együgyű egysejtűvel, és szörnyű, hogy az ilyenek még szaporodnak is.

 

Féktelen düh

A Jó Istennek, vagy hívhatjuk életnek is, – kinek – kinek álláspontja szerint-, a lényeg, hogy szerencsére van humorérzéke. Valószínű ezért, vagy a nem létező véletlennek köszönhetően egyszer mi is találkoztunk, elérhetőséget cseréltünk.

Röviddel ezután kérésére elküldtem neki egy anyagot, amin abban az időben dolgoztam, mert érdekelte a téma, és valamiért én is felkeltettem az érdeklődését. Az anyag fontos volt számomra, régen kutattam, sok időt, energiát tettem bele, és volt bennem egy félsz, hogy miért adom ki a kincsemet egy vad idegennek, de a lelkemre, az intuíciómra hallgattam az eszem helyett, és milyen jól tettem…!

Az anyag, egy 30 oldalas Project Brief volt, és az amit visszakaptam, olyan volt, hogy nem jutottam szóhoz. Szóról szóra átnézte, megvéleményezte, mit hova, mit miért nem, mit igen, és mit javasol helyette. Kész voltam.

Így ismerkedtünk meg.

A benne lévő zseninek, akit csak csodálni lehet, volt egy másik énje, a dühöngő fenevad, a megfékezhetetlen vadállat, aki amikor átvette az irányítást, ott kő kövön nem maradt. 

Meg volt győződve róla, hogy ő maga Berzebuk, és amikor “megjelenik”, mindenki fusson amerre lát, mert olyankor a dühe mellett, az elszabadult fizikai erejét sem tudja kordában tartani. 

Abban a tévhitben élt, hogy Ő nem lehet a mesebeli szörnyeteg, aki egyébként a jó királyfi, csak el van varázsolva, akihez eljön a szépség, és megtöri a varázst. 

Azt gondolta az élete magáért beszél, ez van, ő ilyen, és ezen, senki nem tud, és ezen nem is lehet változtatni.

 

Több száz, nem ritkán több ezer embert foglalkoztató cégnek volt a minőségbiztosítási szakembere, közben Európa minden táján nagyon magas szinten oktatta is a minőségbiztosítást, és több témában oktatott, egyetemeken is.

Közben indulatossága miatt a családi élete romokban, két házasság, és gyerekek hullottak ki a rostán, mert a dühe mindig ott vicsorgott benne, mint a sakál, aki éppen lakmározik a tetemből, és nem adja a jussát.

Második feleségével együtt csinálták az ISO-t, de közel egy időben mindkettő kilhullott az életéből. 

A munkájával egyre inkább elégedetlenek voltak, többen perrel fenyegették, tanítási óraszámai lecsökkentek, autója is tönkrement, és észrevette, hogy az egész világ összefogott ellene. Most már, nem hogy mindenki hülye volt körülötte, de arcátlanul bunkó, és fogyatékos is, mint ahogy mondogatta, „azt nem tudom, hogy talál egyedül haza, aki ilyen …”

A pszichés problémák, amik nyilvánvalók voltak, hozták magukkal édestestvéreiket, a gerinc, és hát panaszokat, cukorbetegséget, magas vérnyomást. 

Egy csendes faházba költözött messze Budapesttől, és a világ zajától, és magányosan élt, mert ekkorra mindenki elfordult tőle, és egyedüli társasága hol egy, hol több kutyus maradt csupán. Így nem lehetett rámondani, hogy a kutya sem néz rá, de azt igen, hogy csak a kutya, senki más. 

Továbbra is zseni volt, és továbbra is őrült. Aki arra tévedt véletlen, és nagyobb sebességgel, mint „kellet” volna, baltát ragadott, és ordítva  rontott neki az autónak, és sofőrjének is. Innen ered a „baltás gyilkos „elnevezés.

 

Segítséget kért, és nagyon sokat dolgoztunk. 

Elmondása szerint, azon kevés ember közé tartoztam az életében, akiben megbízott, akire felnézett, és akinek adott a szavára.

Lassan de biztosan kezdett lecsendesedni, és rámutattam, hogy „a sorozatos sikertelenségek mindegyike kivétel nélkül az önmagad tükörképeként van jelen, és nemhogy mindenki hülye, hanem éppen ellenkezőleg, (habár a legtöbb esetben nem tudatosan, de tudat alatt mindenképp), neked szeretnének segíteni”. 

Azt tapasztalom, és ez nemcsak a fenti példa szerint, hogy amikor őszintén, elvárások, és feltételek nélkül kezdjük a másik embert szeretni, szinte mindenki kezes báránnyá (de nem birkává) változik, rejtekhelyéről előbújik a lélek, és minden megváltozik, az örök télből örök nyár lesz, mint Narniában.

István nem állt le a tanulással, folyamatosan fejlesztette magát, maradt egy egyetem, ami befogadta, és taníthatott, kutatott, „feltalált”, közel- és távol keleti országok is érdeklődtek találmányai iránt. Volt, hogy 5 nap alatt 300 oldal szakmai anyagot írt meg. 

Azt mondtam neki, hogy a munkába forgatott energia nagyon helyes hozzáállás, de azt is megkérdeztem, mi a helyzet a harag faktorral? 

Extrán sok időt fordítottunk erői jó oldalon való működtetésére, és sikerrel. 

Talán furcsa lehet az erői kifejezés, mert ez nem egy önjelölt Jedi képző, de tény, ami tény, már Yoda mester is megmondta, hogy erő egy van, az egyik végét a Sithek, a másik végét a Jedik működtetik, csak mindenki a maga rendszerében másként, és másként.

 

Ikertulajdonságok: Pro és kontra

Már többször beszéltem az ellentétpárok kontra ikertulajdonság kérdéséről. 

Ebben a világban, amiben élünk, hogy egy példát mondjak csupán: a Föld Nap felőli oldala mindig napos, a másik oldal mindig sötét, és amikor ezt megfelelő távolságból nézzük, ez nem (vagy – vagy), hanem (is – is). 

Ugyanígy, az etalon rúd egyik, és másik végén lévő, de nem megegyező tulajdonságok is nem ellentétei egymásnak, hanem ugyanannak az egynek más  más minőségbeli megnyilvánulásai, vagyis egymás ikertulajdonságai.

Amikor az egyik véglet láthatóvá válik, a másik is jelen van, bár lehet, hogy nem látható, de attól nagyon is ott van.

Ez a szemlélet, módszer, rendszer segítette Istvánt abban, hogy értelmezze a benne élő őrültet, és a zsenit, ez segítette abban, hogy a számára nagyon is ismert aranymetszés arány szabályát be tudja építeni új életébe, és ez vezette ki meggyötört lelkét az elméje rabságából.

Ebben az időszakban ismerkedett meg egy nagyon magasan kvalifikált nemzetközi üzletemberrel, aki hozzám hasonlóan meglátta belső értékeit, és megismertette Istvánnal a Buddhizmust. Ez a tény azt is jelenti, hogy a magasan kvalifikált üzleti életben is alanyi jogon van már jelen a tudatosság, és ez duplán jó hír.

Mindaz, amit tőlem tanult, és az, amit ehhez a számára új vallásából hozzá tudott tenni, teljesen megváltoztatta ŐT. Innen ered a „szerzetes” kifejezés.

Teljesen átalakult, minden szinten megváltozott. 

István ma már úgy beszél régi énjéről, mintha az egy teljesen másik ember lett volna. Ki, és megbékélt önmagával, rendezte a volt feleségekkel, gyermekeivel a kapcsolatát.

Volt élsportolóként, újra intenzíven elkezdett sportolni. Figyel magára, testben, lélekben, tudatosságában. Nincs gerincfájdalom, a vércukorszintje normalizálódott a vérnyomásával együtt.

 

Amennyiben te is eljutottál odáig, hogy felismerted, hogy ahogy eddig éltél, az a gondolkodásmód, az a stílus, az a cselekménysor, és azok az eredmények több szinten rombolóak voltak magadra, környezetedre, vállalkozásod, céged sikereire egyaránt, és változtatni szeretnél, sőt szintet szeretnél ugrani, akkor kérj szakirányú segítséget!

Kérj egy 45 perces ingyenes telefonos perspektíva konzultációs időpontot, ahol meg tudjuk nézni, hogy tudunk-e neked is segíteni az Aranymetszés Módszerrel!?

Kattints ide az időpont foglaláshoz!