Tag Archive for: Válság

Tudod mi az a  vállalkozás impotencia? 

Ha már 5 éve egy helyben toporog a vállalkozásod, és képtelenség felállítani, akkor bizony te is ezzel küzdesz.

Olyan ez, mint amikor már kettesével szeded a Viagrát, amitől vannak ugyan látszat sikereid, de sokkal több kárt csinálsz, mint hasznot ahelyett, hogy megkeresnéd a probléma valódi okát.

 

Egy nagyon jó barátom keresett meg néhány éve a problémájával. Napi 16 órákat dolgozott, önmagára a legkevésbé sem volt ideje, a  30 alkalmazottját, és a cég minden ügyét egy kézben koordinálta, mindenre is Ő figyelt. Csak közben az Ő élete, gyermekeivel, feleségével való kapcsolata a tönk szélére került. Ő a munkába, a felesége az alkoholba menekült, miközben nevelte a gyermekeiket. 

Soha, semmire nem volt idő, az intim életről már ne is beszéljünk. A férfi egy igazi tisztaszívű zseni, aki apukájától vette át a családi vállalkozás irányítását, és mindent is megtett, hogy az lendületesen növekedjen. 

Egyszer összecsaptak a hullámok a feje fölött: a bevételek, a partnerek, a gyerekek, a feleség, a szülők, a testvér, egyszóval mindenkit legszívesebben kilőtt volna a Holdra. 

Úgy járt, mint az az autós, aki behajtott az egyirányú utcába szemben a forgalommal, és bemondta a rádió, hogy egy őrült mit csinál, mire ő felkiáltott: “ nem egy, mind!” 

Ezek a problémák összeadódva a belső hiányokkal, lélek, érzés, energia, öröm, motiváció, valóságos atombombaként robbant benne, és felhívott, na most csinálj valamit, mert most kész… 

A jobb időket is megélt éves bevétel ekkorra már a felére csökkent, és érezte, hogy valamit tennie kell, és erre egyedül abban a helyzetben képtelen volt. 

 

Elmondtam neki, hogy a Céglélek nem hogy fél, de 2 Milliárd forintos éves forgalommal lenne nyugodt, igen ám, de mit kell ehhez tennie?

Ne szaladjunk ennyire előre, tisztázzuk mi is az a Céglélek? 

Ugyanúgy két lábon áll, mint te:

1. Láb

Amikor létrejön a cég, vállalkozás, van küldetése, energiája, születésnapja, végigmegy azokon a fejlődési szakaszokon, amit gyermekbetegségeknek szoktunk hívni, és természetesen van a cégednek lelke, mint ahogy neked is. Amikor a vállalkozó, vagy tulajdonosok, döntéshozók “egy mindenkiért, mindenki egyért” összeforrt lelkülete kompatibilis a cég mint önálló identitás lelkületével, folyamatos, és exponenciális a fejlődés, ha nem, akkor ingadozás, és hanyatlás az eredmény.

2. Láb

Amikor megalapítasz egy céget, vállalkozást, ami szerencsés esetben az elején még inspirál, tölt, energetizál, szárnyakat ad, (tehát nem kényszervállalkozás) az olyan, mint amikor szerelmes vagy a leendő párodba. Minden vele töltött perc maga a csoda, mindent is imádsz ami vele kapcsolatos, és minden vágyad a házasság, család, de egy idő után pont azokat a dolgait utálod benne a legjobban, amiért beleszerettél.

Ilyenkor nemcsak a lendület fogy el, hanem a lelkület is. Lélektelenné, üressé, görcsössé válik a folyamat. Ezen a ponton nem számít mennyi időt, agyat, erőt, tudást, tapasztalatot, furfangot teszel bele, mert éppen a legfontosabb rész esik ki. Olyanná válik a céged, mint egy rosszul eltalált vad, fut még egy ideig, egyre jobban fog vérezni, és a végén kimegy belőle az erő, és hosszú szenvedés után befejezi földi életét.

A fent említett cégnél a Céglélek 1. két milliárdra volt kalibrálva, a valódi vezetés ennek a negyedét tudta csak működtetni, a többi egergiát mind az erőlködés emésztette fel ahelyett, hogy a fejlődést szolgálta volna.

Amikor rádöbbensz, hogy ez így nem mehet tovább, azt érzed, hogy “át kellene szállnom egy másik vonatra”.

Igen ám, de ahhoz ennek, amin most ülsz le kell lassítania, meg kell állnia, csak akkor tudsz róla leszállni. Tehát első körben le kell lassítani, meg kell állni.

Ezzel teremted meg magadnak a lehetőséget, hogy keress egy új úti célt, új járatot, ami már nem a hangos zötyögős Zsuzsi vonat,  hanem  a TGV  (franciául: „Train à Grande Vitesse”)

Ilyenkor mindig “lapot terítünk”, nincs takargatás, sumákolás, ezek az igazság pillanatai, ami elsőre ritkán kellemes, de annál fontosabb. 

Az említett barátommal először meghatároztuk a célt, majd felállítottuk a fontossági sorrendet, meghatároztuk a lépéseket. Itt az volt a legfontosabb, hogy a cégvezetőnk le tudjon jönni a pályáról, és olyan legyen a cserejátékos, aki gólerősebb nála, vagyis eredményesebben tudja irányítani a cég napi logisztikáját, hogy a csúcsvezetőnek, “csak” a csúcs döntéseket kelljen meghoznia.

A barátom napokon belül megtalálta a megfelelő cégvezetőt, aki a gondok legnagyobb részét levette a válláról, így 16 óráról 3 – 4 órára csökkent a munkaideje, és most, miközben a doktoriját végzi, a vállalkozás növekszik a maga ütemében, rendeződött az egészsége, és kapcsolata önmagával, a gyermekeivel, és a feleségével is.

Te mit csinálsz, amikor elindul a dominósor, dőlnek a lapok, egyik a másik után, mennyire érzed impotesnek magad a vállalkozásodban, aki Viagrával tömi magát, hogy a megszokott, de ma már sokkal inkább csak látszat teljesítmény megmaradjon? 

Tudatában vagy, hogy a vállalkozásod lelke, hajtóereje, mozgatórugója Te magad vagy?

Még többet akarsz dolgozni, de arra már most sem vagy képes? 

Érzed, hogy elfogyott a belső kapacitásod, az erő tartalékod, és ha így folytatod tovább, rámegy az egészséged is?

Értem én, hogy nagy a fájdalomtűrő képességed, azt is értem, hogy olyan vagy mint az üveg, na nem azért mert ugyan úgy lehet rajtad átlátni (nem, nem, azt nem engednéd meg senkinek), hanem azért, mert te nem hajolsz meg, inkább törsz. 

 A vállalkozásod, és a tested tünetei is jelzik, vagy sokkal inkább igyekeznek a füledbe ordítani, hogy az agyad, az egód is meghallja, hogy hahó, ez az út a vesztedbe visz!

Megéled a dupla frusztrációt, mert azt érzed, még többet kellene dolgoznod, de a mostani tempót is alig bírod, és a bevételeidet illetően is totál kiszámíthatatlan a helyzet. 

Nem tudsz pályázni, fejleszteni, a béreket, fizetéseket nem, vagy csak késve, akadozva tudod kifizetni. Az egód által felkínált látszat menekülési útvonalak, amik rendszerint vegytisza pótcselekvések, ahelyett, hogy értéket, energiát termelnének neked, további költségvetési hiányt okoznak energetikailag, és anyagilag egyaránt.  

A TGV-n utazás olyan élményt ad, mintha relaxálva üldögélnél a nappalidban, a legkényelmesebb fotelodban, miközben közel 600 km/órával  száguld a vonat. 

Az egyik vonaton temérdek a dolgod,  zötyög, hangos, és lassan is halad, nézhetnéd a tájat, de ki ér arra rá? A másik száguld amit meg sem érzel, és kényelmesen nyugodtan tudsz foglalkozni az igazán fontos dolgokkal, önmagaddal.

Érted már mi a különbség, hogy mi a titok? Amikor már az eddigiektől teljesen eltérő módon gondolkozol, és cselekszel, sokkal többre jutsz a vállalkozásodban, és az életedben is. 

A külső, a pénz, az egzotikus utak, az előkelő társaság önmagában képtelen harmóniát, békességet, nyugalmat, lelki békét teremteni, energetizálni, viszont ez fordítva nagyon is igaz.

Amikor befelé indulsz el, méghozzá az életed legkalandosabb utazására, olyan semmihez sem fogható élmények sorát tudod megélni, ami automatikusan változtatja meg az életminőséged, energiaszinted, gondolkodásmódod, ami az anyagi világban, vállalkozásodban is valódi, kézzel fogható, mérhető komoly eredményeket generál. 

Amikor felveszed az új nézőpontot, megvizsgálod, hogy hol van ebben a megrekedt helyzetben a te szereped, és felelősséged, és milyen eszközeid vannak, milyen képességekkel rendelkezel a probléma megoldására, már akkor elindul a változás.

Mint azt érzed, a  megoldást nem csak, vagy nem elsősorban a külvilágban fogod megtalálni, hanem azokban a belső értékeidben, erőforrásaidban, amikkel mindig is rendelkeztél, csak talán Te magad sem tudtad, hogy léteznek, és hogy  pontosan mik is ezek.

Az életed éppen akkor áll a talpára, ha hajlandó vagy a fejére állítani a korábbi nézőpontodat, életedet, és elindulsz befelé, önmagadba, mert a problémákból kivezető út befelé vezet!

Amikor elkezdesz cselekedni, már oldódik a félelem, mert az ösztönös részed átadja a terepet a tudatos, teremtő önmagadnak, és képessé válsz ráhangolódni a valódi vágyaidra, és arra, hogy hogyan érd el a kívánt állapotot.

Mi az eredmény?

Elkezded őszintén, nyitott lélekkel, és tudatos szellemben vezetni a vállalkozásod, és olyan új lehetőségeket ismersz, tanulsz  meg, amelyeket eddig sosem.

 

Az Aranymetszés Módszerrel olyan cégeknek, vállalkozásoknak segítünk, akik érzik, hogy szúr a szög, akik szintugrás előtt vannak, de nem tudják hogy lépjék meg, honnan vegyék elő a lendülethez a tudást, támogatást, vezetést.  

Amennyiben érintett vagy, mert benned is megvan az igény, a vágy, és képesség is a minőségi váltásra, mint az elején példaként felhozott barátomban, kérj perspektíva konzultációs időpontot! 

Nézzük meg közelebbről a problémád, és a beszélgetés során eldől, hogy tudunk-e együtt dolgozni?!

A “nagymenő”, aki kilépett az alkalmazotti státuszból felépített egy 100 kamionos flottát, majd annyira elbízta magát, hogy elbukta az egészet

Zoli, egy dunaújvárosi cégtulajdonos, akinek a története korántsem sikertörténet, de tehetsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen nem jutott volna el odáig, ameddig eljutott, ha az az egész sor képesség hiányzott volna belőle.

Pillanatok alatt tudott minden aktuális helyzethez aklimatizálódni, és egy teljesen ismeretlen közegben is perceken belül úgy mozgott, beszélgetett, mintha oda született volna. 

Azonnal, vagy rövid idő alatt átlátta, hogy “kinek mit”, “kitől mit” lehet eladni – megvenni, és azt is, hogy lehet a közelébe férkőzni, vagy megtalálni a gyenge pontjait, attól függően, hogy az érdeke hogyan kívánta. 

Minden helyzetben tudott pozitív lenni, Ő a legjobb példa a “kiváló társasági ember” meghatározásra, mindemellett, tudott kacér, pimasz, és szórakoztatóan nagyképű is lenni. 

Végtelenül, segítőkész, de a saját érdekei védelmében azonnal kardot rántott, és harcba indult, és nem válogatott az eszközökben. Mindennel együtt, egy igazi szerethető egyéniség.

De nincsen rózsa tövis nélkül!

Mint mondtam az érdekei, és a helyzetek kihasználása lebegett a szeme előtt, ezért nem hogy lelkiismeret furdalást érzett hazugságai miatt, de művészi szintre fejlesztette, és nagyon élvezte. Ez a számos történet mesélésekor amit tőle halottunk, egyértelműen szórakoztató volt, de az üzleti élet ezt rosszúl tolerálta, és amikor elért egy szintet, kíméletlenül megbüntette. 

A “tövisek” sokszínűek, és méretűek voltak ezen a rózsaszálon. Kihívásokkal küzködött a hitvesi hűség, és az alkohol területén, de a manipuláció, a zsarolás, a fenyegetés finomabb formái sem hiányoztak a repertoárból.

Zoli példakép az eredményei alapján, és példakép a bukását illetően is. 

Mert egyrészt tehetség, kitartás, agy nélkül egy akkora vállalatot nem lehetett volna felépíteni a semmiből. 

Másrészt, akiket becsapott, azok besokaltak, ezután következett egy hosszú kötéltánc a jogos – nem jogos, törvényes – törvénytelen, ügyvédek sora,  a feljelentések oda – vissza, majd a csiki – csuki végén néhány év letöltendő büntetés. 

Időközben menetrendszerűen, mint eső után a gombák ahogy kiütik a fejüket, jöttek a testi tünetek, a magas vérnyomás, cukorbetegség, és a pszichés kísérőik, a magány, depresszió, alkohol, és még több alkohol…

Ennek a folyamatnak a végén a termékeny kapcsolatrendszer is sivataggá változott körülötte, és az utolsó embert, a legjobb barátját, aki végig kitartott mellette, is becsapta, és megkárosította.

A sikerek az etalon rúd egyik vége, a bukás a másik, ezek a közhiedelemmel ellentétben nem, vagy nem elsősorban ellentétpárok, hanem ikertulajdonságok, és ha nem marad a tehetség oldalon az aranymetszés szerinti nagyobb rész, a bukás elkerülhetetlen.

Volt egy ismerősöm, tőle származik a mondás: „Úgy mentem ki a lovira, mint Gróf Zichy, és úgy jöttem vissza, mint egy utolsó senkiházi strici. 

Zolinak ugyanez volt a legnagyobb fájdalom az életében, hogy a bukást nem tudta feldolgozni, és mindent megtett, hogy visszakerüljön a csúcsra, vagy ha lehet még feljebb, de a próbálkozásai ugyanazokat a régi mintákat követték, amelyek a bukásához vezettek.

Nemcsak a „jó haverok”, volt üzletfelek fordultak el tőle, de a teste is. Vércukorszint az egekben, vérnyomás az egekben…, a teste ezer kézzel lengette a fehér zászlót, hogy most adja meg magát, de nem vette.

 

Úgy kezelte a testét, mintha az egy jó autó lenne: jó üzemanyag, drága olajok, chiptuning, csak nem vette észre, illetve nem akarta észrevenni, az ő autója nem Mercedes, hanem Moscvich, ami már nincs is forgalomban.

Amikor engem megkeresett, kiterítettük a lapokat, megnéztük mi a pro, és mi a kontra. 

A kontra, amiből az összes pótcselekvése, és végül a bukása is származott, a félelem. Ezt igyekezett ellensúlyozni egész élete, pályája során, de mivel ezt egyrészt nem tudta, másrészt amikor már tudta sem volt hajlandó tudomásul venni, sem változtatni rajta, a képlet fájón egyértelmű: 1 – 1 = 0

Három nagy csoportra lehet az embereket osztani:

  1. Akik csak erőből, izomból, agyból, egóból élnek, teremtenek a belső világ teljes kizárásával
  2. Akik csak lélekből, a belső isteni tulajdonságaikat aktivizálva, tudatosan teremtenek a külső világ teljes kizárásával
  3. Akik mindkét oldalt ismerik, működtetik is – is – üzemmódban, és tudatosan alkalmazzák aranymetszés arányszabályát.

Az az ember, az a vállalkozó, az a cégvezetés, aki az erőből, agyból elért csúcsok után, de a minőségi szintugrás előtt nem akar az önismeret mélyére menni, nem mer a sebezhetőség mérlegére ráállni, Ő a mentális, egészségügyi, és anyagi bukás mellett voksol, ami csak idő kérdése, de elkerülhetetlen.

Az egó tagadja, kizárja a lelket, és pragmatikussá, nárcisztikussá, „római páncélozott teknősbékává” teszi az embert, ami úgy működik mint a rákos megbetegés,  megöli az élő testet, és a végén ő maga is meghal a gazdatesttel együtt.

Viszont amikor már a lelkeddel együtt működsz, gondolkozol, tervezel, cselekszel, minden logisztikai feladathoz, mindenhez, ami a 3D-ben kihagyhatatlanul fontos, az egód is óriási szerepet kap, hiszen kihagyhatatlan.

Ahogy a régi mondás tartja, az Egó csapnivalóan rossz király, de bámulatosan jó szolga!

Zoli is megkapta a feladatot, és minden eszközt ahhoz, hogy változtatni tudjon. 

Az érzékenyítést, a fájó pontok felszínre hozását, amiből több raklapnyi is volt, a gyermekkor, fogantatás, dinasztiális, és reinkarnációs piramis elemzését, a testi tünetek fel, és megoldásának lehetőségét, de ő nem élt ezekkel.

 

 

Nem tudott változtatni, kilépni a régi mintákból, berögzültségekből, így képtelen volt a lelke szerinti helyes hozzáállást, igényt megtalálni, felszínre hozni, és aszerint változtatni. Így, mint ahogy a címben is leírtam, ez nem egy sikertörténet, de tanulni nagyon is lehet, sőt kell is belőle. 

Vedd észre a jeleket, tudd, értsd meg, hogy az „Ép testben ép lélek”, nem egyértelműen igaz.

Amikor viszont „egy koránt sem ép testben, csak épphogy élek” a jellemző, az a lehető legrosszabb irány.

A jó irány: „Ép lélekben ép test”, és ilyenkor nemcsak a test ép, de a gondolkodásmód, az értékrend, az energiaszint, és magas életminőség, kimagasló eredmények, magas teljesítmény mellett, boldog párkapcsolat, örömteli egészséges élet a jutalom.

Lehet, hogy ez túlidealizáltnak tűnik a számodra, nem tudsz vele azonosulni, és sorolhatnánk vég nélkül a kifogásaidat…

De, nézd meg, hogy éled az életed, a korodhoz képest milyen, és mennyi tüneted van, hogy állsz a pótcselekvésekkel, a munkától a drogokig, és ami közte van?

Nézd meg mi lesz az eredménye, ha így menedzseled az életed tovább, és milyen lehetőségek tárulnak eléd, ha már mersz lélekből is élni?

Mikor mersz sebezhetőnek is lenni, mersz szembenézni a jelenleg elfojtás alatt lévő félelmeiddel, amikről fogalmad sincs, hogy milyen mélyen használnak (ki), és irányítanak téged?

Amikor magasabbra akarsz jutni, mélyebbre kell menni, és ezt, ha fejlődni akarsz, nem tudod elkerülni, vagy ha elkerülöd, nem tudsz fejlődni. 

A Szilícium-völgy világméretű gigavállalatainak tulajdonosai, vezetői ezt mind tudják, és tudatosan építették be a vezetési, irányítási technikájukba. 

Te hol tartasz a felismerési folyamatban? 

Látod-e már, hogy ha nem tudod a látszólagos gyengeségeidet, sebezhetőségedet, félelmeidet, elfojtásaidat felhajtóerőként működtetni, és ezek mind maguk alá temetnek?

Te melyik utat választod?

Az Aranymetszés Módszerrel olyan cégeknek, vállalkozásoknak segítünk, akik érzik, hogy szúr a szög, akik szintugrás előtt vannak, de nem tudják hogy tegyék ezt meg, honnan vegyék elő a lendülethez a tudást.  

Amennyiben érintett vagy, és nem akarsz a nagymenő sorsára jutni, kérj perspektíva konzultációs időpontot! Nézzük meg közelebbről a Te problémád is, és a beszélgetés során eldől, hogy tudunk-e együtt dolgozni,  hogy mielőbb olyan életet tudj élni, ahol összhangban, és harmóniában van a kint, és a bent.