Mindannyiunkat érinti az a vírus mizéria, ami a világban folyik. Nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni, sem pro, sem kontra. Mindösszesen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy muszáj szembenéznünk azzal, hogy mire tanít bennünket ez a szélsőségesen bekorlátozott, frusztrált, agressziótól sem mentes helyzet.

Én is megbetegedtem, és 3 hétre arra kényszerített a vírus, hogy leálljak, pihenjek, aludjak, és magammal foglalkozzam. Előtte hosszú hónapokon keresztül kizsákmányoltam a testem, a lelkem, és széthajtottam magam, mindezt a „jó ügy” érdekében, jó szándékkal, azonban közben elveszítettem önmagam. Kiégtem, elveszítettem a motivációt, gépiessé váltak a napok, és az erőm utolsó morzsáival próbáltam fenntartani ezt az állapotot, mert abban a hitben voltam, hogy mindaz, amit teszek, annak beérik a gyümölcse, és akkor majd megpihenhetek végre.

A testem és a lelkem megálljt parancsolt, ami így utólag visszanézve az eseményekre, várható és elkerülhetetlen volt. Először megrémültem, hogy nem fogok tudni dolgozni, és akkor mi lesz? Mi lenne…? 🙂 Az a bizonyítási vágy, ami bennem volt már kevésnek bizonyult arra, hogy fenntartsam ezt az önpusztító életmódot, amire ítéltem magam.

Úgyhogy kénytelen voltam pihenni…végre… Aludtam, aludtam, és aludtam… Filmet néztem, olvastam, és gyógyultam. Nem voltam életveszélyben, egy szokványos influenza tüneteit mutattam, ami őrületes fáradtsággal és gyengeséggel párosult. Most már jól vagyok, de közben olyan dolog történt velem, amire már régóta várok, de a saját önpusztításom egyre messzebb távolított tőle.

Nagyon sokat beszélgettünk Jánossal, és ő mindig azt mondta, hogy a feladat itt az újjászületés, a metamorfózis, és muszáj szintet lépnünk. Ettől először dühös lettem, mert abszolút nem láttam, hogy hogyan is tudnék újjászületni. Olyan fáradt és fásult voltam, hogy az ürességen túl semmit sem éreztem, és nem volt egy ép saját gondolatom. Na innen szép felállni! 🙂

Néhány napra egyedül maradtam, és a kezembe került Philip M. Bailey: Homeopátiás pszichológia című könyve. Tudtam milyen homeopátiás alkat vagyok, és elolvastam a rólam íródott részt.

Sepia vagyok, „boszorkány” , a bölcs nő, spirituális képességekkel, misztikus gondolkodással, önálló és gondolkodó nő, akinek mindenekfelett az a célja, és élete értelme, hogy önmaga legyen. Emellett szüksége van egy erős férfi támogatására, aki nem leuralja, hanem engedi önmagának lenni. Általában hallgat intuitív megérzésiről, és képességeiről, mert azt gondolja, hogy akinek szüksége van rá, az úgyis megtalálja. Ha feladja önmagát, akkor depresszióssá válhat, elveszíti a motivációját, és már nem képes használni a képességeit. Az elköteleződés önmaga és a kapcsolata iránt feszültséget szül, ha nem tudja a kettő közti egyensúlyt megőrizni.

Erről az énemről teljesen megfeledkeztem az utóbbi időben… Ez a felismerés olyan lavinát indított el bennem, ami felér egy újjászületéssel! Visszakaptam önmagam, újraértékeltem az életem, összeállt a kép. Az utóbbi időben abszolút feladtam önmagam és mindent a közös munkának rendeltem alá. A történetet árnyalja az, hogy Jánossal nem csak a munkában vagyunk társak, hanem a magánéletben is egy pár vagyunk, így minden gondolatunk, és célunk közös. Azt gondoltam, hogy az, mit csinálok magammal, az így rendben van, bennem volt a jószándék, és a tenni akarás, de „túltoltam” a dolgot.

Elkezdtem átértékelni a dolgaimat, a napirendem, a fontossági sorrendet, hogy kinek a véleménye, útmutatása számít, és megfogalmazni azt, hogy valójában milyen életre vágyom.

Mindig ezt mondom nektek is, akik hozzám fordultok segítségért, hogy találjátok meg azt az érzést, életérzést, stílust, ahogyan élni szeretnétek, hiszen az érzés az, ami teremt. Mégis én is ember vagyok, és belecsúsztam egy ilyen önpusztító folyamatba. 🙂

Korántsem vagyok készen, hisz az önismeret és öntapasztalás egy élethosszig tartó folyamat, de visszataláltam az életem vezérlő fonalához, mint Ariadné a Minotaurusz barlangjában. 🙂

Ez a felismerés nem arról szól, hogy választanom kell a párom és a saját életem között. Éppen az a feladat, hogy megtaláljam elsősorban önmagamban azt az egyensúlyt, ami már épít engem, és építi a kapcsolatot is.

Visszatérve az eredeti gondolathoz: mire tanít engem a vírus?

Arra, hogy nem zsákmányolhatom ki senki és semmi kedvéért a testem és a lelkem. A jószándék kevés, minden körülmények között meg kell őriznem önmagam. Ha pihenésre van szükségem, akkor tegyem meg, ha tanulásra van szükségem, akkor keressem meg azokat a forrásokat, akitől érdemes tanulni. Ha segítségre van szükségem, akkor kérjek segítséget!

És ami a legfontosabb: a megoldás mindig bennünk van! A mostani helyzetben nem lehet elégszer elmondani, hogy induljatok el befelé, és keressétek a saját megoldásaitokat, a saját belső pótolhatatlan, egyedi nagyszerűségeteket! Lehet, hogy ehhez a vírus segít nektek egyedül lenni, home office-ban, karanténban, vagy betegen otthon pihenve. Nem számít! A saját harcát, forradalmát mindenkinek magában kell megvívnia, a belső tisztázásokat, az önmunkát nem lehet megúszni! Mindehhez azonban nem feltétlenül van szükséged a vírusra, ezen a folyamaton egészségesen is végig lehet menni! Ez az év erről szól, a belső sárkányaink, a vívódásink feldolgozásán keresztül egy új életminőségről, ami már a saját utunk megtalálásán keresztül egy új világba visz.

Lehet, hogy ezt az utat egyedül kell megtenned, de ha van melletted egy támogató társ, az sokat könnyíthet a helyzeteden. Mi is végig mentünk ezen a folyamaton az utóbbi hetekben, hosszú órákon keresztül beszélgettünk erről, és igyekeztünk mindketten a saját jól működő megoldásunkat megtalálni.

A mentor is ember, és neki is meg kell vívnia a saját belső harcait. 🙂

Mi lehet, hogy előrébb tartunk a folyamatban, mint Te, de hidd el, mi is voltunk ott, ahol most Te tartasz. Arra tettük fel az életünket, hogy a hozzád hasonló tudatosodásra törekvő embernek segítsünk a saját tudásunk, tapasztalatunkon keresztül, hogy nektek könnyebb legyen, mint annak idején nekünk volt.

A mi erősségünk az őszinte, nyílt kommunikáció, a tisztelet és a szeretet egymás felé, és felétek is, mert azt valljuk, hogy csak így lehetünk hitelesek emberként, társként és szakemberként. Azt gondoljuk, hogy a közeljövőben csak az tud megmaradni a szakmai palettán segítőként, aki önazonos, hiteles, és felvállalja önmagát.

Az Aranymetszés Mentorprogramnak is az a fő célja, hogy hozzásegítsük a hozzánk fordulókat az önazonosságukhoz, ami a legnagyobb erény és belső erőforrás ma.

Hatalmas változásban van a világ, és akkor tudod a legtöbbet tenni a pozitív fordulatért, ha önmagadban rendet teszel. A belső béke tudja elhozni a külső békét is, és minél többen teszünk ezért, annál hamarabb bekövetkezik a fordulat.

Hálás vagyok ennek a helyzetnek, Jánosnak és saját magamnak, hogy ezek a felismerések megszülethettek bennem!

Keressétek meg a saját Ariadné fonalatokat! 🙂

Vigyázzatok és figyeljetek magatokra, és a szeretteitekre! 🙂