A túl nagy vágy elégeti a fejlődést – miért nem ott tartasz, ahol szeretnél?

Valószínűleg ismered ezt az érzést.

Pontosan tudod, hol szeretnél tartani. Látod, milyen ember szeretnél lenni. Érzed, mi hiányzik, és azt is, hogy már régen „ott kellene lenned”. Mások mintha könnyedén haladnának, Te pedig még ugyanott állsz, ahol tavaly ilyenkor.

Ez nem motivációhiány, nem lustaság, és nem az, hogy „nem elég erős a vágyad”.

Lehet, hogy éppen a vágyad az, ami megakaszt.

Ahol tartasz, és ahol szeretnél tartani

Az önismereti úton az egyik legcsendesebb, de legkegyetlenebb feszültség az, ami aközött feszül, ahol valójában vagyunk, és ahol már lennünk kellene.

Látunk másokat, akik „előrébb tartanak”. Felidézzük, mit ígértünk magunknak januárban. Számon tartjuk, hány éve foglalkozunk már ugyanazzal a témával, és azt érezzük, mintha semmi sem mozdult volna.

Ott motoszkál a háttérben ez a hang: „Most már igazán másnak kellene lennem.”

De mi van akkor, ha nem „ott tartani, ahol szeretnél” nem hiba? Nem lemaradás? Hanem egyszerűen az, ahol most vagy, és ez a kiindulópont, és ezért szükségtelen az önvád?

Az 5-ös szint eredményeit várod magadtól, miközben az 1-esen jársz

A fejlődésnek vannak szintjei. 

Először felismerjük, hogy valami változásra szorul. 

Aztán eldöntjük, hogy teszünk is valamit. 

Ezután jön a gyakorlás – bizonytalan, hullámzó, sokszor fájdalmas. 

Csak ezután következik a stabilizálás, majd végül az identitás szintje, amikor a változás már nem erőfeszítés, hanem egyszerűen mi magunk vagyunk.

A probléma nem az, hogy lassan haladunk.

A probléma az, hogy az elvárásaink már a végpontnál vannak, miközben mi még az elején tartunk.

Felismertük a mintánkat már egy hete, és csodálkozunk, miért nem érzünk megkönnyebbülést. Elkezdtünk máshogy csinálni valamit, és elvárnánk, hogy ez már holnap stabil legyen. Volt egy időszak, amikor jól ment, és most, hogy visszaestünk, úgy érezzük, mindent elrontottunk.

Pedig semmi sem romlott el, csak más szinten állunk, mint ahonnan ránézünk saját magunkra.

A bambuszfa titka

Létezik egy fa, amely öt évig csendben dolgozik a föld alatt. Kívülről semmi nem látszik, nincs látványos növekedés, nincs eredmény, nincs visszajelzés. Aki nem tud a természetéről, azt gondolná: nem lesz ebből semmi.

Az ötödik év végén a bambusz néhány hét alatt több méter magasra nő.

Nem azért, mert hirtelen „beindult”, hanem mert az öt év alatt egy gyökérrendszert épített – olyat, amely képes megtartani és táplálni azt a növekedést, ami eddig kívülről teljesen láthatatlan volt.

A belső fejlődés nagy része pontosan így néz ki. Nincs látható változás, nincs „igen, most már más vagyok” pillanat. Csak a belső munka, és a gyökerek.

Ha most azt érzed, hogy nem haladsz, akkor kérdezd meg magadtól – lehet, hogy épp a gyökereimet építem?

A vágy nem fejlődési terv

Eljutottunk a hét legfontosabb felismeréséhez.

Akarni valamit – nagyon erősen, nagyon mélyen – az nem ugyanaz, mint haladni is felé.

A vágy megmutatja az irányt, de nem járja be az utat helyettünk. Nem hoz döntéseket. Nem alakít ki szokásokat. Nem dolgozza fel azt, ami az útjában áll. Nem visz végig a bambuszfa öt évén.

Sőt, minél erősebb a vágy, annál nagyobb a belső nyomás. Annál élesebb az önítélet, amikor nem sikerül. Annál fájdalmasabb a távolság aközött, ahol vagyunk, és ahol „már lennünk kellene”.

A túl nagy vágy nem motivál, hanem eléget.

Ez nem azt jelenti, hogy ne akarj, ne legyenek céljaid, vagy hogy ne legyen benned tűz.

Hanem azt, hogy a vágy mellé valami más is kell. Valami, ami nem helyettesíti a vágyat, de megadja azt a keretet, amelyben a vágy valódi munkává tud válni.

Egy kérdés, amit érdemes magaddal vinni:

Gondolj valamire, amiben már régóta szeretnél változást, és ami körül mindig ugyanaz a feszültség keletkezik.

Most kérdezd meg magadtól:

Milyen szinten vagyok valójában ebben a témában, és onnan nézve mit várhatok el reálisan magamtól?

Ne a végpontból ítélj! Nézz rá onnan, ahol most ténylegesen állsz.

Ez a cikk egy három hetes sorozat második hetének összefoglalója. Az első héten a megértés csapdájáról volt szó – arról, miért nem elég, hogy már tudjuk. A következő héten azt nézzük meg, mi az, ami valóban elmozdulást hoz – ha nem a tudás és nem is a vágy…

Ha mélyebbre szeretnél menni

…és szeretnél eljutni a valódi megoldásig, akkor itt tudsz olvasni arról, hogy miben tud segíteni Neked a kineziológia.

 

Hiteles források és szakmai háttér

A túl nagy vágy és a fejlődés kapcsolatának megértéséhez érdemes néhány pszichológiai jelenséget közelebbről is megismerni.

Az egyik leggyakoribb csapda, ami mögött a „miért nem vagyok már ott” érzés áll, a perfekcionizmus. A Reset Pszichológia cikke szépen leírja, hogyan vezet a túlzott önelvárás szorongáshoz, kimerültséghez – és paradox módon éppen a halogatáshoz: A perfekcionizmus csapdája – amikor a tökéletesség vágya hátráltat. A Mindset Pszichológia két cikke ugyanezt járja körül részletesen: hogyan fogadd el a tökéletlenséget és miért rombolja a perfekcionizmus a kapcsolatainkat is.

A vágy és a fejlődés kapcsolatát a pszichológia motivációelméletei oldaláról is érdemes megközelíteni. A Motivátor Magazin közérthető cikke Deci és Ryan önmeghatározás-elméletét mutatja be – azt, hogy a belső motiváció, ami a saját értékeinkből fakad, tartósabb fejlődést hoz, mint a külső elvárásokból táplálkozó „kell már ott lennem” nyomás: Edward Deci és Richard Ryan: önmeghatározás és motiváció.

Arról, hogy a fejlődés miért ciklikus és lassú folyamat – és miért kell hozzá türelem –, a Mindset Pszichológia két cikke ad megnyugtató és tudományos alapú választ. Az egyik a türelem pszichológiájáról szól, kimondva, hogy a belső fejlődés „mindig időigényes és gyakran ciklikus folyamat”: A türelem gyógyírt terem. A másik a szokások kiépítésének valódi folyamatát mutatja be – azt, hogy a változás nem egy pillanat, hanem fokozatos, ismétlésből álló munka: Szokásaink kiépítésének nyomában.

Végül, ha arra voltál kíváncsi, mi az, ami valóban önmagunk útjába áll – akár tudattalanul –, ezt a jelenséget az önszabotázs fogalma írja le. A Mindset Pszichológia cikke részletesen foglalkozik azzal, hogyan akadályozzuk önmagunkat a fejlődésben, és hogyan lehet ebből kilépni: Hogyan lehetünk önmagunk legnagyobb ellenségei?