Mi a különbség trauma és krízis között?
Forrás: Frankó Betta tanácsadó szakpszichológus
www.frankobetta.com
Trauma vagy krízis?
A köznyelvben gyakran összekeverünk olyan pszichológiai fogalmakat, mint a trauma, krízis vagy gyász, pedig ezek különböző állapotokra utalnak. A közöttük lévő különbséget, már csak azért is fontos ismernünk, hogy megérthessük, mi húzódhat egy-egy lelki válságunk mögött.
Kríziseket mindnyájan szükségszerűen átélünk, a trauma azonban – a tévhitekkel ellentétben – nem érint mindenkit. (Bár igaz, hogy rengetegen cipelünk magunkkal fel nem dolgozott traumákat anélkül, hogy tudnánk róla!)
Krízis
Krízis alatt egy olyan állapotot vagy helyzetet értünk, amellyel szemben korábbi megküzdési módjaink és problémamegoldó eszközeink sikertelennek bizonyulnak (azaz úgy érezhetjük, „beletörik a bicskánk”), s amelynek megoldása mindennél fontosabb kérdéssé válik számunkra. Krízisben tehetetlennek, gyengének, kiszolgáltatottnak és labilisnak érezhetjük magunkat, s nagyfokú szorongást élhetünk át.
Trauma
A trauma ezzel szemben egy jól körvonalazható, lelki törést okozó esemény. Például egy erőszakos támadás, katasztrófa vagy baleset, amely nem csak hogy meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, de meg is semmisíti a gondolkodás addig megszokott sémáit.
A trauma azt az érzést eredményezheti, hogy értelmetlenné válik minden, hogy kiszakadtunk az életünkből, s hogy nem tudunk visszakapcsolódni a mindennapokba.
A trauma hatására elveszhet a biztonságérzetünk, mivel összeomlik a világ rendjébe vetett hitünk és úgy érezhetjük, hogy többé nem mi irányítjuk az életünket. A krízissel szemben, a trauma lerombolhat mindent, amiben korábban hittünk.
A legfontosabb különbségek
Bár a krízisben és a traumában közös, hogy meghaladják a védekezőképességünket, fontos különbség, hogy miképpen reagál a szervezet ezekre az állapotokra. Mindkettő jelentősen megterheli a szervezetet, azonban a traumának sokkal elhúzódóbb, s bizonyos esetekben súlyosabb következményei lehetnek.
Amíg a krízis akut, és általában 6-8 hét alatt lezajlik (bár rossz esetben hónapokig is elhúzódhat), addig a trauma évtizedekkel később is kifejtheti a hatását.
A klinikai pszichológiában PTSD-ként (poszttraumás stressz zavar) hivatkozunk erre a jelenségre. A PTSD jellegzetes tünetei közé tartoznak az alvás- és hangulatzavarok, a traumatikus élménnyel kapcsolatos élménybetörések és különböző szorongásos problémák. Amikor egy gyermek – vagy felnőtt – sorozatos traumáknak van kitéve, ún. krónikus traumatizáció alakulhat ki benne, ami rendkívül alacsony önértékeléssel járhat együtt.
Ha legyőzzük a sötétséget, megismerjük a fényt
Ami közös traumában és krízisben: A fejlődési lehetőség.
Ahogy a krízisek magukban rejtik a lehetőséget a fejlődésre és az előrelépésre, úgy a traumáink áttörésével a tudatosság – s vele együtt az életminőség – egy új szintjére juthatunk el.
Aki legyőzi a traumáit, egy kiemelkedő erőt fedezhet fel magában. Traumáink feldolgozása olyan rendkívüli lelki gyarapodást vonhat maga után, hogy a pszichológia ezt a jelenséget külön megnevezi a PTN, azaz a poszt-traumás növekedés fogalmával.
A traumafeldolgozás célja, hogy visszaépítsük az életbe és önmagunkba vetett bizalmat. Megbékélhetünk önmagunkkal és a múlttal, miközben kiépíthetünk új megküzdési és önvédelmi stratégiákat. A trauma feldolgozásában különösen sokat segíthetnek a klinikai szakpszichológusok, pszichoterapeuták, traumaterapeuták, illetve az EMDR terápia, mint a traumafeldolgozás hatékony módszere. Mivel a traumáról gyakran nehezen tudunk beszélni, a feldolgozásban segíthet a test-fókuszú pszichoterápia vagy a művészetterápia is.
Az Aranymetszés Módszer (AM) szerves részét képezi a kliens traumatérképének felderítése, és a trauma feldolgozásának elősegítése kineziológiai módszerekkel.
Az őseinktől továbbörökített, a saját életünkben megélt traumák és a társadalmi, közösséghez kapcsolódó információk, hitrendszerek összessége alkotja a pszichogenetikai hátterünket, amely meghatározza az életünk minőségét.
A pszichogenetika természeti törvény, amely magában rejti az újrajátszási kényszer lehetőségét, amikor örökölt viselkedésmintákkal felelünk a bennünket ért traumákra. Egy biztonságos, támogató, szeretetteljes közegben, terápiás helyzetben feltárjuk az epigenetikai hátteret, megkeressük a traumaismétlések okát, és az új válaszokat, amelyekkel újraírható a kliens életének forgatókönyve.
Tudatosítjuk, hogy a problémái honnan, kitől erednek, és hogy valóban az ő dolga-e, hogy együtt éljen velük?
Feltérképezzük és elengedjük azokat az akadályozó hitrendszereket, amelyek már nem szolgálják őt. Ezzel több évtizedes traumák oldódnak meg, és oldódnak fel.
Aranymetszés Módszer (AM)
Teljes körű, átfogó, és rendszerbe foglalt megoldást kínál az AM, mert segítségével, minden gyógyulni vágyó visszakapja egészségét. Hogy hogyan, azt az alábbiakban itt olvashatod.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!