Tag Archive for: metamorfózis

, , ,

A vállalkozó, aki egy szegény sokgyermekes családban kezdte, nagyon sokra vitte, és amikor beteg lett, hiába költött 100 Milliót az egész világot bejárva a gyógyulása reményében, a betegség győzött.

A nagy pénz elköltése helyett neki kellett volna nagyot változnia, de ezt nem tudta megtenni, mert végig abban a hitben élt, hogy pénzen az egészséget is meglehet venni, de tévedett, és ezért az életével fizetett.

Gyula egy észak magyarországi kis falu egy szegény családjának legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot. 

Még négy további testvére született, és akkor az volt az elv, hogy aki hamarabb jön, az hamarabb megy, úgyhogy az idő teltével az idős nagymama gondozása is az akkor hat éves Gyuszikára testálódott.

Nagyon gyorsan kellett felnőnie, kellett megértenie, hogy hogyan működik az élet, hogyan lehet életben maradni, hogyan lehet túlélni, és ezen keresztül azt is, hogy hogyan lehet haladni, boldogulni. Figyelt, mindig figyelt, amihez szerencséjére egy kivételes agyi képesség is párosult, ami egész életében hű segítőtársa volt.

Szerencséjére iskolába azért tudott járni, ami nagyon könnyen ment neki, és az elemi elvégzése után, a gimnáziumban is kiemelkedően teljesített, ami megalapozta a továbbtanulását.

Budapestre került, és a származásából, az autentikus környezetben való nevelkedéséből adódóan az agrárium vonzotta, és így ezt a területet célozta meg elsőként, ahová felvételt is nyert, de nem elégedett meg ennyivel.

Jól ment, és élvezte a tanulást, és közben felvételizett a közgazdasági egyetemre is, és oda is felvették, úgyhogy párhuzamosan két egyetemre járt egyszerre, és egy idő alatt két diplomát szerzett.

Eközben nyelvet, később nyelveket tanult. Egy kivételesen jó képességű, ambíciózus fiatalember volt Gyula, és mint ilyen, élénken érdeklődött a hölgyek irányába is, ami egyáltalán nem maradt viszonzás nélkül.

Megismerkedett későbbi feleségével, és még az egyetemi évek alatt megszületett első gyermekük.

Több ajánlat közül válogathatott, hiszen értett a mezőgazdasághoz, a pénzhez, beszélt idegen nyelvet, így bárhová mehetett volna, mert tárt karokkal fogadták volna, de őt mégis visszahúzta a szíve a szülőföldjére, és ott keresett, és talált kedvező munkát, és igényes lakhatási körülményeket.

A döntésükbe az is nagyot nyomott a latba, hogy feleségének családja is a környékről származik, és Gyula családjával ellentétben, felesége családja egy valamikor jó módú, nemesi felmenőkkel rendelkező ősi család volt, akinek a birtokait elsodorta az élet mindenki óriási fájdalmára.

Gyula fogadalmat tett, hogy ő bizony földbirtokos lesz, kerül amibe kerül, még azon az áron is, hogy a több ezer hektár, amin a szövetkezet gazdálkodott nem volt az övé, de sajátjának tekintette, ami haszon volt mindenkinek. Ez volt az Ő első „kárpótlása”.

Gyula mindenbe gyorsan beletanult, egyik vezető beosztást töltötte be a másik után, gyorsan emelkedett a ranglétrán, és ebből adódóan külföldi utazásokra is futotta bőven, ami többségében üzleti út volt, de privát út is volt szép számmal.

Egyre bővült az ismeretanyag, a szakmai tudás, a tapasztalat, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb pénztárcára is szükség volt, mert a jövedelem is exponenciálisan emelkedett.

Itt már nemcsak a fizetéséről volt szó, hanem elindult a „maszek” a „Gebin”, és volt Gyulának elég esze, ahhoz, hogy közös gyarapítása mellett, az egyéni gyarapodására is kiemelt figyelmet fordítson. 

A terve kezdett termőre fordulni, agyban nem tudták megfogni, és a szó szoros értelmében egyszerűen mindet tudott, és ezt mindenkinél jobban.

Persze nem maradt ez nyom nélkül, mert az egó az eget karcolta, már szeretett felesége sem állhatott meg előtte, mert őt is egyre többször lehurrogta.

A gyomorfájdalma ekkor kezdődött el kialakulni, ami majd későbbi hálához is vezetett, de erről természetesen akkor még semmit nem tudott, és később sem vett róla tudomást.

A képlet leegyszerűsítve: egyre több pénz + egyre több stressz, és harag =  halálhoz vezető gyomorrák

És közben már harmadik gyermek is megszületett mindenki nagy örömére, szép nagy család voltak, de a középső gyermek csak nagyon rövid ideig élt, amit talán soha nem tudtak feldolgozni, és  a sebek begyógyításában a pénz sem segített fikarcnyit sem.

Sőt, ez a családi tragédia úgy vágta gyomrom Gyulát, hogy soha nem tudta sem kiheverni, sem feldolgozni, sem megemészteni, és a végzetes betegségének olthatatlan gyújtópontja ekkor alakult ki

És a kárpótlás (föld) meg csak most következik.

Itt aztán felszabadult minden elfojtott indulat, mert még azok a területek is a visszakerültek a család birtokába, amik soha nem voltak a családi birtok részei. Volt miből kárpótlási jegyeket venni, és az árverések kimenetele sem volt kétséges számára. 

Mindig nyert, mindent megnyert, és most végre nagygazda lett, sőt egy afféle kiskirály, amit nagyon élvezett az egója, és közben egyre kissebre töpörödött a lelke, amiről egyébként is alig tudott valamit, de ekkorra úgy tűnt el mint könny a tengerben.

Sokszor beszélek nektek az ikertulajdonságok állandó és mindenütt való jelenlétéről.

Jelen esetben a korlátlan növekedési ütemű, és határtalannak látszó vagyonosodás, az etalonrúd egyik végén, és vele szemben, a másik oldalon, a kisemmizett, gyötrődő, lélek, aki nemhogy figyelmet nem kap, azt sem tudják róla, hogy egyáltalán létezik.

Közben a Lélek alap hívatása lenne a minőségi élet biztosítása az ember számára, és ezen belül, az érzelmek megélése, és kimutatása, és egyáltalán mindaz, amitől jól érezzük magunkat, amit áthat a szeretet, ami értelmet ad az életnek. 

Ezt a hibernált állapotot Gyula lelke igyekezett önmagát nyugtatva úgy megélni mintha csak bizonytalan ideig fagyasztva szárítással vagy liofilizálással lenne tartósítva, ami ha az eljárást konkrétan nézzük az alapanyagoknak és ételeknek megtartja a tápértéküknek 97%-át. 

De a valóság sajnos nem ez volt, és hogy maradjunk az analógiánál, Gyula lelke más tartósítási eljáráson, az aszalódáson ment keresztül, ami során olyan magas hőmérsékleteket van jelen, amelyek élelmiszereink tápanyag tartalmának jelentős részét elpusztítják.

Ezt már nem élte túl Gyula lelke, és elkezdett haldokolni. Hosszú évekbe telt, mikorra befordult a célegyenesbe, és visszafordíthatatlanná vált a folyamat, és nemhogy nem lassított, de még dühvel, haraggal, fenyegetésekkel is megfűszerezte az egészségügyi lejtmenetét, de ezektől a fűszerektől nemhogy nem lett jobb az emésztése, hanem egyre gyorsabb tempóban romlott.

Minden követ megmozgatott, nem volt olyan földrész ahol nem járt, csak hogy valaki gyógyítsa már ki őt a gyomorrákból. A család saját bevallása szerint ez az összeg 100 Millió forintra rúgott, amit csak az utolsó másfél év alatt sikerült elkölteni, de mindhiába.

A vége felé veje, egy nem klinikai orvoslással, hanem alternatív gyógyítással foglakozó embert vitt hozzá, akit Gyula csak azért fogadott, mert a szeretett unokái édesapja hozta oda. De minden hiába, nem tudott változtatni, pedig akkor még megtehette volna, de képtelen volt rá.

Mi ebből a tanulság? Több is van.

  1. Úgy a gyermekkori, mint a felnőttkori, de az ősöket ért veszteségeket tekintve sem okoz valódi megnyugvást a lélek számára a túlzó vagyonszerzés. Az elme, az egó számára ideig óráig okoz ugyan kielégülést, de ez kérész életű, és úgy mint a drogból, újabb, és újabb adag kell, és még több, és soha sem elég. 
  2. A vagyonszerzés lélek nélkül, egyértelmű bukás, mindegy mekkora az összerakott vagyon mértéke, illetve nem, mert minél nagyobb, annál hamarabb válik a keblen nevelkedett kígyóvá, és annál hamarabb lesz a gazdája gyilkosa.
  3. Akinek sok pénze van, minden kapu kinyílik előtte, bárhová elutazhat, eltűnnek a határok, szabaddá válik tőle az ember. De biztos? Nem, mert amennyire a külső világban minden nyílik a pénztől, a belső világot egyenes arányban zárja börtönbe. Tehát amennyi nyitás kifelé, annyi zárás befelé.
  4. Az egészséget sem, a lelki békét sem, a szeretet sem, a boldogságot sem lehet pénzen megvenni. Ez nagyon régen így van, és még jó ideig így lesz.
  5. Amit nem adsz meg a lelkednek az életed során, azt még életedben igyekszik tőled elkérni, és hiszed, vagy nem nagyon kevéssel is beéri. Viszont amikor megvan a lehetőséged arra, hogy az egó kemény útjáról letérj, és elindulj a lélek tarka rétjén, és nem élsz a lehetőséggel, nem marad sok esélyed ezt rendezni ebben az életben, ez át örökül a feladatként következőre.

Lehetne a sort tovább folytatni, de nem teszem, de egy utolsó tanulság a végére:

Amikor változtatnod kell, és érzed, hogy drasztikus lépéseket kell/kellene megtenned, ne az ismert fizikai test halálát válaszd, hanem a vele egyen értékű régi életed halálát, ami egy intenzív metamorfózis, és újjászületéssel jár, de éppen ezért ez egyáltalán nem egy könnyű folyamat.

 

Amikor ilyet érzel, és félsz belevágni egyedül, tudd, hogy nem vagy egyedül, soha nem vagy egyedül, azért vagyunk, hogy segítsünk, hogy átkísérjünk ezen a folyamaton, méghozzá úgy, hogy végig támogatunk téged.

Mi az Aranymetszés Céglélek Mentorprogramban olyan emberekkel dolgozunk, akik váltani, változtatni szeretnének, akik a saját életüket a kezükbe szeretnék venni, és ezért készek tenni is. 

Készek megismerni önmaguk jellemét, gondolkodásmódját, földi küldetésüket, lehetőségeiket, és tanulási feladataikat.

Fölmerülhet a kérdés benned, hogy mi köze ennek egy cég, egy vállalkozás vezetéséhez, irányításához, és a kérdésed érthető, hiszen ez a gondolat, nem, vagy csak nagyon elvétve jelent meg, ezért a legkevésbé sem általános.

Ez volt eddig.

De egy ma már nem lehet az önismeret, a lélek bevonása nélkül eredményes, és boldog vállalkozást sem indítani, sem működtetni. 

Mert annyi mindenre kell figyelni, annyi helyre kell az energia, a figyelem, hogy ha e mögött nincs ott a lélek stabil támasza, a vállalkozás kudarca, és/vagy egészségromlás, kiégés, csak idő kérdése.

Ezért hoztuk létre az Aranymetszés Céglélek Mentorprogramot, hogy neked, aki érzi az idők szavát segíteni tudjunk a szintlépésben, szintugrásban.

Kattints a linkre, és vedd fel velünk a kapcsolatot!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

/Szerző:
, , ,

A vállalkozó, aki a liftaknában kezdte, majd egy nagy cég igazgatótanácsi székéig emelkedett, végül pedig újra visszaesett az aknába.

Avagy az ember aki az Egó-vaksága miatt  képtelen volt felismerni magában azt, aki tényleg megérdemli.

 

Történetünk főhőse Gábor. Gábor minimális nyelvtudással, de annál nagyobb lelkesedéssel indult neki Amerikának, hogy felfedezze magának az „ígéret földjét”, az új világot, kíváncsi volt, hogy mit rejteget neki ott az élet? 

Röviddel érkezése után a liftszerelés lett a munkája, amihez egyáltalán nem értett, de gyorsan beletanult, mint ahogy a nyelvet is hamar elsajátította. 

Keményen dolgozott, igyekezett magába szívni a szabadságot, a nagyban gondolkodást, kerülte a honfitársakkal való kapcsolódást, mert a helyiektől akarta megtanulni, hogyan működik az akkori világ legnagyobb gazdasági hatalma. 

Valljuk be az egónak sem volt híján, nem kellett érte a szomszédba menni, volt egy” Én vagyok a hát te ki vagy” szemlélete, nagy volt az arca, és még nagyon finoman fogalmaztam.

 

Nem volt terve az USA-ban töltött idejét illetően, de egyszer arra ébredt, hogy már 10 éve él ott, és érezte, hogy elfáradt, nem adott már neki annyit a kintlét, mint amit elvárt, kezdett kényelmetlenné válni az élet számára, nem akart tovább az államokban maradni.

Elege lett, gondolt egy nagyot, és azzal a lendülettel ahogy elhagyta Magyarországot, ugyanolyan lendülettel költözött vissza, és  elkezdte itthon építeni karrierjét. 

Jól építkezett, mindent bevetett, amit a tíz év alatt tapasztalt, látott, és benne marad az orrában a pénz, a sok – sok pénz szaga, amit közelről nem volt lehetősége megtapasztalni, de a “hiány” annál nagyobb tettvágyra sarkalta. 

Pénzt akart keresni, sok – sok pénzt, pozíciót, befolyást szeretett volna magának, mindazt , amiről a liftaknában olyan sokat álmodott, de ott csak álom maradt. Beindult, pörgött mint a búgócsiga, kapcsolatokat épített, méghozzá nagyon sikeresen, mert rövid időn belül egy gyorsan növekvő vállalat igazgatótanácsi székében ült, karrierjének liftje elérte a legfelső szinteket.

Közben elkezdett újra tanulni, akkoriban a turizmus érdekelte leginkább, és úgy alakult, hogy a szakma egyik legelismertebb szaktekintélye azon a főiskolán tanított, ahová Gábor, és akkori felesége együtt jártak másod diplomázni.

Egyik alkalommal a leendő új turisztikai trendről, a selfnessről hallgattak előadást, amiről persze akkor még mit sem tudtak, de felkeltette mindkettejük érdeklődését, és informálódtak, kitől lehet erről a témáról a leghitelesebb forrásból, a legtöbbet megtudni? 

Akkoriban én voltam a Magyar Selfness Szövetség ügyvezető igazgatója, és ahogy a Besenyő családban mondta az Öreg: „Rám esett a választás”. Egy szó mint száz, megkeresett a felesége, hiszen mégiscsak ő a nő, neki jobbak az érzékei, az intuíciója, tapogatózzon Ő.

Röviddel ezután Gáborral mi is találkoztunk, és kiderült, hogy kevés a közös vonás bennünk, de ezért, vagy ennek ellenére, de létrejött közöttünk „A” kapcsolat. 

 

Vannak helyzetek, emberek, találkozások, amik mindenképpen létrejönnek, akár teszünk érte, akár nem, akár el akarjuk kerülni, akár nem. 

Láttam abban a törekvő, harácsoló emberben a sérülékeny, mélyen eltemetett, számára egyértelműen nem létező lelkét, ami úgy kiabált a segítségért, mint fuldokló a mentőövért. Irónikus, és elkeserítő, szakmailag kihívás, és lehetetlen küldetés volt egyszerre.

Azt vettük észre, hogy egyre többet találkozunk, egyre többet beszélgetünk, több minden mellett a selfnessről, amiben egyértelmű kiugrási lehetőséget látott, mint ahogy én is. Közös gondolkodás, közös tervezgetés, és lépések, tettek, cselekvés követték egymást szép egymásutánban.

Nem sokkal ezután én is Gábor cégének az igazgatótanácsi ülésén találtam magam, ahová ő delegált, és ezzel koránt sem vállalt kis kockázatot magára. 

Előadtuk a “selfness világmegváltó folyamatát” a tanács tagjainak, akik termékértékesítésből éltek, és a haszonért, az extra profitért mindenre képesek voltak, gond nélkül hazudtak, becsaptak bárkit, természetesen egymást is.

Igyekeztem elmagyarázni, hogy ha a termékpaletta elé a nyilvánvaló hazugság szivárványa helyett az őszinte igazságot tennék, az olyan üzletté válna, amivel mindenki jól járna. Nemcsak ők, hanem az üzleti partnereik is, és közben a matek is szuperül kijönne, még az is lehet, hogy jobban mint addig. 

Ehhez azonban  le kellet volna cserélniük a mindent felülíró kíméletlen haszonszerzési vágyat, a “Gigantosaurus” egót lélek alapú, tudatos bölcsességre, de ez a legkevésbé sem sikerült nekik.

Ehelyett, mint az a bizonyos borjú az új kapura, na pont úgy néztek ránk, és kérdezgették Gábort, engem, és egymást, hogy: mmiii vvaaann? Mondanom sem kell, nem arattunk sikert, de a kapcsolatunk barátsággá érett, vagyis a kudarcból, komoly erényt tudtunk kovácsolni önmagunk számára.

 

Gábor cége amilyen gyorsan emelkedett, ugyanolyan gyorsan meg is bukott, mert a cégvezetés, a döntéshozók olyan hazug, gátlástalan, és harácsoló módon irányították a vállalatot továbbra is, hogy az eredmény megjóslásához nem kellett elmenni az Orákulomhoz. 

Egyértelmű volt a közelgő bukás, csak ők nem látták, illetve nem akarták látni, mert a Dagobert bácsis dollár szemüvegen keresztül néztek mindent, ami már az akkorra jól kifejlett Egó-vaksággal együtt a lehető legrosszabb kombónak bizonyult, és kikerülhetetlen akadályként volt jelen a tisztességes siker felé vezető úton.

Már a velük való találkozáskor is érzékeltem ezt, és nem is rejtettem véka alá véleményem, mondtam, hogy tisztán látszik, hogy a „Király Meztelen”, de nemhogy nem vették sem jó néven, sem komolyan, még ki is kérték maguknak, hogy mit gondolok én magamról, és róluk.  

A cégnél, menetrendszerűen érkeztek a nagy bukás előtti feljelentések, majd a nyomozás, a teljes csőd, vagyonelkobzás, felelősségre vonása azoknak, akiket el tudtak kapni, a többiek mind menekültek, mint süllyedő hajóról a patkányok.

Gábor is menekült, bár Ő koránt sem volt patkány, de őt is elkapta a gépszíj, erősen megcsapta a mozdony füstje, úgy érezte nincs kiszállás, ez egy ilyen műfaj, ezt a játékot így játsszák, ez van, ezért a pénzért ezt kell csinálni, ezt várják el tőle, és legyünk őszinték, tetszett is neki a nagyvilági élet. 

De véget ért az álom, fel, és rá kellett hogy ébredjen, hogy nem maradhat Magyarországon, és legnagyobb fájdalmára, kényszerűségből újra el kellett hagynia hazáját, családját, bár velük ekkorra már kriminális, és katasztrofális volt a kapcsolata, mert a nagy arc tarolt mindent, mint a tűzvész.

Most nem kalandvágyból, hanem kényszerből, és nem az USA-ba, hanem Anglia ködös szigetére költözött,  ahol ha nem is a liftaknában, de újra kétkezi munkásként volt kénytelen új életet kezdeni 

Már nem az volt a kérdés, hogy melyik több százezer forintos öltönyében száll be a céges 7-es BMW- jébe hanem az, hogy milyen számú busz szállítja a munkahelyére. Ez a jármű nagyobb is volt mint a régi, sofőr is „járt” hozzá, mi kellhet ennél több, kérdezhetnénk nem kis iróniával?

Megismerkedésünk, barátságunk után, mint ahogy már írtam, sokszor beszéltünk, igyekeztem neki megmutatni azt a mély őszinte lelkét, amit azonnal megláttam benne, de a saját „egó vakságától” ezt Ő képtelen volt felismerni magában.

Sok – sok év telt el azóta. 

2020 tavaszán, amikor újra találkoztunk, egy “sokkal kisebb képernyős televízión nézte a híradót”, miközben mindketten nagyon csodálkoztunk, hogy mennyit változtunk, és mindketten előnyünkre.  Elkezdődött egy olyan minőségi, és intenzív munka, aminek a csodájára lehetett volna  járni, ha ez búcsújáró hely lenne, de nem az. 

Húsz év tapasztalata azt bizonyítja, -bár ezt teszem hozzá nyíltsisakosan keresem is-, hogy mindenkiben, még a legelvakultabb, legdemagógabb egoistákban is ott van a személyisége legmélyén, az egyénisége mögött a lélek.  

Azonban olyan mélyen el van temetve a szeretethiány, sértődöttség, félelem, érintéshiány, az őszinte kommunikáció hiánya alá, hogy ezek az emberek kénytelenek abban a hitben leélni egy egész életet, hogy nekik nincs, és  nem is lehet a lélekkel, érzékiséggel, finomra hangoltsággal kapcsolatuk. 

Ezért ők, bár nem tudatos pótcselekvésből, de a másik utat, az egó útját választják, ami minden esetben kivétel nélkül, csak idő kérdése, hogy mikor fekteti őket újra két vállra. Egyszer csak menetrendszerűen megjelenik baleset, betegség, kudarc cunami formájában, és vagy változtat, vagy nem éli túl.

Az biztos, hogy nincs újjászületés halál nélkül, ez a létezés törvénye, és ezt vagy önkét teszi meg valaki, vagy kényszerre, de mindenképpen bekövetkezik.

Gábor változtatni akart, végére akart járni minden miértnek, elege volt az elején mindig reménnyel teli, de végül sikertelen próbálkozásokból, látszasikerekből, a menekülésekből, kudarcokból, és elég érettnek, felkészültnek érezte magát ahhoz, hogy mérlegre álljon, és lapot terítsünk.

Az önmegismerés szerelemhez hasonló vágyával érkezett. és bele vetette magát az akkor még bizonytalan, és számára -legalább is ilyen szinten, ilyen mélységben- szinte ismeretlen világába. 

Azzal nyitott, hogy az elmúlt hét évben, amit Agliában töltött hiszem, vagy nem, abból élt, amit korábbi találkozásaink alkalmával megtanult tőlem, és szeretné folytatni, és most végig is csinálni. Tanulni szeretne, önmagáról, a lélekről, az ok – okozati összefüggésekről, és fuzionálni szeretné eddig megszerzett tudásával, tapasztalásával. 

Elhatározta, hogy szeretne végre  egy valóban értékes, boldog emberré válni, olyanná, aki titkon mindig is szeretett volna lenni, de az a fánya egó mindig felülírta a lélekúton megkezdett első lépéseit, és a bukásba, veszteségbe taszította kíméletlenül.

 

Elkezdtük

Végigmentünk a múlton, teremtettünk jövőt, rendeztük a párkapcsolat kérdéskörét: elsősorban önmagával, volt társakkal, szülőkkel, gyerekekkel, testvérével. A mára már kicsire zsugorodott “képernyőméretet” még inkább “takaréklángra állítottuk”, és az a csoda, amiről folyamatosan hallott tőlem, szépen, finoman, elkezdett minden terület felöl visszaigazolást nyerni.

Egy egészen más önmagára ismert rá a találkozások folyamatában, ami 10 hetet vett igénybe nála, és nem gondolta, hogy mennyi “apró” gondolat, téveszme, beidegződés, hamis vágy, önszabotázs, egó okozta vakság állt addig a valódi sikere útjában. 

Annak ellenére, hogy nem tudjuk mi van a viselkedésünk mögött dinasztiális, genetikai, epigenetikai szempontból, attól még ez nagyon is hat ránk, és úgy éljük meg, mintha egy láthatatlan ellenséggel kellene folyamatosan viaskodnunk, mint Don Quijote da la Mancha-nak, aki az órásnak hitt szélmalommal harcolt.

Most az az ember, aki megjárta a föntöt, és a lentet, és jegyet váltott a „Változás szuper expresszre”, és úgy jött ki az egó rabságából mint  Ariadne a labirintusból, és rátalált végre önmagára. 

Most rendezett családi, párkapcsolati, és egyre rendezettebb anyagi körülmények között él, és tele van most már őszinteségen alapuló tervekkel. Ez egy olyan teljes átalakulás, ami szerencsére korántsem ritka, de sajnos még általánosnak nem mondható. 

A mentorálási folyamat végén kaptam tőle egy könyvet:  Robin Sharma: A szerzetes aki eladta a Ferráriját, amibe a következőket írta: „János Barátomnak, Mentoromnak, örök hálám jeléül. Köszönöm, hogy megmutattad az igaz utat. Szeretettel Gábor”

Ha te is szeretnél egy hasonló szintű változást és sikert létrehozni az életedben, a vállalkozásodban, akkor keress meg, és megbeszéljük, hogy a programunk neked is való-e?!

Kattints ide a kapcsolatfelvételhez!

Varga János

A szintugrásban lévő vállalkozók mentora

/Szerző:
,

Hogyan lett az alkalmazottaival, ügyfeleivel ordibáló „baltás gyilkosból” kenyérre kenhető „buddhista szerzetes”?

Avagy a 100 milliós cégtulajdonos, aki nemzetközileg is elismert minőségbiztosítási szaktekintély volt, de fékevesztett dühe miatt elbukta a cégét, és  2 házasságát is.

István egy budapesti, több diplomás egyetemi tanár, aki nem mellesleg feltaláló, biológus, közgazdász, egy nagyon okos, informatív, hiteles, szókimondó ember. 

Bár a szókimondó kifejezés meg sem közelíti a nyers valóságot. Nála bármikor felmenet a pumpa, ezért nem kellet neki, hogy a toalett mellé üljön. 

Mivel a minőségbiztosítás (ISO) volt a szakterülete, sok időt töltött “külső” munkán, cégeknél – vállalatoknál. Ez a szakma éppen arról híres, hogy  könnyű ellenségeket szerezni, hiszen a hibákra való rámutatást senki sem szereti. 

Istvánnak minden ilyen helyzet kifejezetten csemege volt, bármelyik pillanat alkalmas volt számára, hogy belekössön valakibe, beszóljon valakinek, megalázzon, vagy megszégyenítsen valakit, és nem számított, hogy a takatítónőről van-e szó, vagy a vezérigazgatóról, ő nem volt válogatós.

Folyamatosan arról panaszkodott, hogy hogy bír el a Föld ennyi hülyét ilyen kis helyen, hogy hogy lehet, hogy ennyi az elmeháborodott, félnótás, tehetségtelen idióta? Miért van ő körülvéve ennyi együgyű egysejtűvel, és szörnyű, hogy az ilyenek még szaporodnak is.

 

A Jó Istennek, vagy hívhatjuk életnek is, – kinek – kinek álláspontja szerint-, a lényeg, hogy szerencsére van humorérzéke. Valószínű ezért, vagy a nem létező véletlennek köszönhetően egyszer mi is találkoztunk, elérhetőséget cseréltünk.

Röviddel ezután kérésére elküldtem neki egy anyagot, amin abban az időben dolgoztam, mert érdekelte a téma, és valamiért én is felkeltettem az érdeklődését. Az anyag fontos volt számomra, régen kutattam, sok időt, energiát tettem bele, és volt bennem egy félsz, hogy miért adom ki a kincsemet egy vad idegennek, de a lelkemre, az intuíciómra hallgattam az eszem helyett, és milyen jól tettem…!

Az anyag, egy 30 oldalas Project Brief volt, és az amit visszakaptam, olyan volt, hogy nem jutottam szóhoz. Szóról szóra átnézte, megvéleményezte, mit hova, mit miért nem, mit igen, és mit javasol helyette. Kész voltam.

Így ismerkedtünk meg.

A benne lévő zseninek, akit csak csodálni lehet, volt egy másik énje, a dühöngő fenevad, a megfékezhetetlen vadállat, aki amikor átvette az irányítást, ott kő kövön nem maradt. 

Meg volt győződve róla, hogy ő maga Berzebuk, és amikor “megjelenik”, mindenki fusson amerre lát, mert olyankor a dühe mellett, az elszabadult fizikai erejét sem tudja kordában tartani. 

Abban a tévhitben élt, hogy Ő nem lehet a mesebeli szörnyeteg, aki egyébként a jó királyfi, csak el van varázsolva, akihez eljön a szépség, és megtöri a varázst. 

Azt gondolta az élete magáért beszél, ez van, ő ilyen, és ezen, senki nem tud, és ezen nem is lehet változtatni.

 

Több száz, nem ritkán több ezer embert foglalkoztató cégnek volt a minőségbiztosítási szakembere, közben Európa minden táján nagyon magas szinten oktatta is a minőségbiztosítást, és több témában oktatott, egyetemeken is.

Közben indulatossága miatt a családi élete romokban, két házasság, és gyerekek hullottak ki a rostán, mert a dühe mindig ott vicsorgott benne, mint a sakál, aki éppen lakmározik a tetemből, és nem adja a jussát.

Második feleségével együtt csinálták az ISO-t, de közel egy időben mindkettő kilhullott az életéből. 

A munkájával egyre inkább elégedetlenek voltak, többen perrel fenyegették, tanítási óraszámai lecsökkentek, autója is tönkrement, és észrevette, hogy az egész világ összefogott ellene. Most már, nem hogy mindenki hülye volt körülötte, de arcátlanul bunkó, és fogyatékos is, mint ahogy mondogatta, „azt nem tudom, hogy talál egyedül haza, aki ilyen …”

A pszichés problémák, amik nyilvánvalók voltak, hozták magukkal édestestvéreiket, a gerinc, és hát panaszokat, cukorbetegséget, magas vérnyomást. 

Egy csendes faházba költözött messze Budapesttől, és a világ zajától, és magányosan élt, mert ekkorra mindenki elfordult tőle, és egyedüli társasága hol egy, hol több kutyus maradt csupán. Így nem lehetett rámondani, hogy a kutya sem néz rá, de azt igen, hogy csak a kutya, senki más. 

Továbbra is zseni volt, és továbbra is őrült. Aki arra tévedt véletlen, és nagyobb sebességgel, mint „kellet” volna, baltát ragadott, és ordítva  rontott neki az autónak, és sofőrjének is. Innen ered a „baltás gyilkos „elnevezés.

 

Segítséget kért, és nagyon sokat dolgoztunk. 

Elmondása szerint, azon kevés ember közé tartoztam az életében, akiben megbízott, akire felnézett, és akinek adott a szavára.

Lassan de biztosan kezdett lecsendesedni, és rámutattam, hogy „a sorozatos sikertelenségek mindegyike kivétel nélkül az önmagad tükörképeként van jelen, és nemhogy mindenki hülye, hanem éppen ellenkezőleg, (habár a legtöbb esetben nem tudatosan, de tudat alatt mindenképp), neked szeretnének segíteni”. 

Azt tapasztalom, és ez nemcsak a fenti példa szerint, hogy amikor őszintén, elvárások, és feltételek nélkül kezdjük a másik embert szeretni, szinte mindenki kezes báránnyá (de nem birkává) változik, rejtekhelyéről előbújik a lélek, és minden megváltozik, az örök télből örök nyár lesz, mint Narniában.

István nem állt le a tanulással, folyamatosan fejlesztette magát, maradt egy egyetem, ami befogadta, és taníthatott, kutatott, „feltalált”, közel- és távol keleti országok is érdeklődtek találmányai iránt. Volt, hogy 5 nap alatt 300 oldal szakmai anyagot írt meg. 

Azt mondtam neki, hogy a munkába forgatott energia nagyon helyes hozzáállás, de azt is megkérdeztem, mi a helyzet a harag faktorral? 

Extrán sok időt fordítottunk erői jó oldalon való működtetésére, és sikerrel. 

Talán furcsa lehet az erői kifejezés, mert ez nem egy önjelölt Jedi képző, de tény, ami tény, már Yoda mester is megmondta, hogy erő egy van, az egyik végét a Sithek, a másik végét a Jedik működtetik, csak mindenki a maga rendszerében másként, és másként.

 

Már többször beszéltem az ellentétpárok kontra ikertulajdonság kérdéséről. 

Ebben a világban, amiben élünk, hogy egy példát mondjak csupán: a Föld Nap felőli oldala mindig napos, a másik oldal mindig sötét, és amikor ezt megfelelő távolságból nézzük, ez nem (vagy – vagy), hanem (is – is). 

Ugyanígy, az etalon rúd egyik, és másik végén lévő, de nem megegyező tulajdonságok is nem ellentétei egymásnak, hanem ugyanannak az egynek más  más minőségbeli megnyilvánulásai, vagyis egymás ikertulajdonságai.

Amikor az egyik véglet láthatóvá válik, a másik is jelen van, bár lehet, hogy nem látható, de attól nagyon is ott van.

Ez a szemlélet, módszer, rendszer segítette Istvánt abban, hogy értelmezze a benne élő őrültet, és a zsenit, ez segítette abban, hogy a számára nagyon is ismert aranymetszés arány szabályát be tudja építeni új életébe, és ez vezette ki meggyötört lelkét az elméje rabságából.

Ebben az időszakban ismerkedett meg egy nagyon magasan kvalifikált nemzetközi üzletemberrel, aki hozzám hasonlóan meglátta belső értékeit, és megismertette Istvánnal a Buddhizmust. Ez a tény azt is jelenti, hogy a magasan kvalifikált üzleti életben is alanyi jogon van már jelen a tudatosság, és ez duplán jó hír.

Mindaz, amit tőlem tanult, és az, amit ehhez a számára új vallásából hozzá tudott tenni, teljesen megváltoztatta ŐT. Innen ered a „szerzetes” kifejezés.

Teljesen átalakult, minden szinten megváltozott. 

István ma már úgy beszél régi énjéről, mintha az egy teljesen másik ember lett volna. Ki, és megbékélt önmagával, rendezte a volt feleségekkel, gyermekeivel a kapcsolatát.

Volt élsportolóként, újra intenzíven elkezdett sportolni. Figyel magára, testben, lélekben, tudatosságában. Nincs gerincfájdalom, a vércukorszintje normalizálódott a vérnyomásával együtt.

 

Amennyiben te is eljutottál odáig, hogy felismerted, hogy ahogy eddig éltél, az a gondolkodásmód, az a stílus, az a cselekménysor, és azok az eredmények több szinten rombolóak voltak magadra, környezetedre, vállalkozásod, céged sikereire egyaránt, és változtatni szeretnél, sőt szintet szeretnél ugrani, akkor kérj szakirányú segítséget!

Kérj egy 45 perces ingyenes telefonos perspektíva konzultációs időpontot, ahol meg tudjuk nézni, hogy tudunk-e neked is segíteni az Aranymetszés Módszerrel!?

Kattints ide az időpont foglaláshoz!

/Szerző:
,

A vírus másik arca, avagy a mentor is ember

Mindannyiunkat érinti az a vírus mizéria, ami a világban folyik. Nem szeretnék ebbe mélyebben belemenni, sem pro, sem kontra. Mindösszesen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy muszáj szembenéznünk azzal, hogy mire tanít bennünket ez a szélsőségesen bekorlátozott, frusztrált, agressziótól sem mentes helyzet.

Én is megbetegedtem, és 3 hétre arra kényszerített a vírus, hogy leálljak, pihenjek, aludjak, és magammal foglalkozzam. Előtte hosszú hónapokon keresztül kizsákmányoltam a testem, a lelkem, és széthajtottam magam, mindezt a „jó ügy” érdekében, jó szándékkal, azonban közben elveszítettem önmagam. Kiégtem, elveszítettem a motivációt, gépiessé váltak a napok, és az erőm utolsó morzsáival próbáltam fenntartani ezt az állapotot, mert abban a hitben voltam, hogy mindaz, amit teszek, annak beérik a gyümölcse, és akkor majd megpihenhetek végre.

A testem és a lelkem megálljt parancsolt, ami így utólag visszanézve az eseményekre, várható és elkerülhetetlen volt. Először megrémültem, hogy nem fogok tudni dolgozni, és akkor mi lesz? Mi lenne…? 🙂 Az a bizonyítási vágy, ami bennem volt már kevésnek bizonyult arra, hogy fenntartsam ezt az önpusztító életmódot, amire ítéltem magam.

Úgyhogy kénytelen voltam pihenni…végre… Aludtam, aludtam, és aludtam… Filmet néztem, olvastam, és gyógyultam. Nem voltam életveszélyben, egy szokványos influenza tüneteit mutattam, ami őrületes fáradtsággal és gyengeséggel párosult. Most már jól vagyok, de közben olyan dolog történt velem, amire már régóta várok, de a saját önpusztításom egyre messzebb távolított tőle.

Nagyon sokat beszélgettünk Jánossal, és ő mindig azt mondta, hogy a feladat itt az újjászületés, a metamorfózis, és muszáj szintet lépnünk. Ettől először dühös lettem, mert abszolút nem láttam, hogy hogyan is tudnék újjászületni. Olyan fáradt és fásult voltam, hogy az ürességen túl semmit sem éreztem, és nem volt egy ép saját gondolatom. Na innen szép felállni! 🙂

Néhány napra egyedül maradtam, és a kezembe került Philip M. Bailey: Homeopátiás pszichológia című könyve. Tudtam milyen homeopátiás alkat vagyok, és elolvastam a rólam íródott részt.

Sepia vagyok, „boszorkány” , a bölcs nő, spirituális képességekkel, misztikus gondolkodással, önálló és gondolkodó nő, akinek mindenekfelett az a célja, és élete értelme, hogy önmaga legyen. Emellett szüksége van egy erős férfi támogatására, aki nem leuralja, hanem engedi önmagának lenni. Általában hallgat intuitív megérzésiről, és képességeiről, mert azt gondolja, hogy akinek szüksége van rá, az úgyis megtalálja. Ha feladja önmagát, akkor depresszióssá válhat, elveszíti a motivációját, és már nem képes használni a képességeit. Az elköteleződés önmaga és a kapcsolata iránt feszültséget szül, ha nem tudja a kettő közti egyensúlyt megőrizni.

Erről az énemről teljesen megfeledkeztem az utóbbi időben… Ez a felismerés olyan lavinát indított el bennem, ami felér egy újjászületéssel! Visszakaptam önmagam, újraértékeltem az életem, összeállt a kép. Az utóbbi időben abszolút feladtam önmagam és mindent a közös munkának rendeltem alá. A történetet árnyalja az, hogy Jánossal nem csak a munkában vagyunk társak, hanem a magánéletben is egy pár vagyunk, így minden gondolatunk, és célunk közös. Azt gondoltam, hogy az, mit csinálok magammal, az így rendben van, bennem volt a jószándék, és a tenni akarás, de „túltoltam” a dolgot.

Elkezdtem átértékelni a dolgaimat, a napirendem, a fontossági sorrendet, hogy kinek a véleménye, útmutatása számít, és megfogalmazni azt, hogy valójában milyen életre vágyom.

Mindig ezt mondom nektek is, akik hozzám fordultok segítségért, hogy találjátok meg azt az érzést, életérzést, stílust, ahogyan élni szeretnétek, hiszen az érzés az, ami teremt. Mégis én is ember vagyok, és belecsúsztam egy ilyen önpusztító folyamatba. 🙂

Korántsem vagyok készen, hisz az önismeret és öntapasztalás egy élethosszig tartó folyamat, de visszataláltam az életem vezérlő fonalához, mint Ariadné a Minotaurusz barlangjában. 🙂

Ez a felismerés nem arról szól, hogy választanom kell a párom és a saját életem között. Éppen az a feladat, hogy megtaláljam elsősorban önmagamban azt az egyensúlyt, ami már épít engem, és építi a kapcsolatot is.

Visszatérve az eredeti gondolathoz: mire tanít engem a vírus?

Arra, hogy nem zsákmányolhatom ki senki és semmi kedvéért a testem és a lelkem. A jószándék kevés, minden körülmények között meg kell őriznem önmagam. Ha pihenésre van szükségem, akkor tegyem meg, ha tanulásra van szükségem, akkor keressem meg azokat a forrásokat, akitől érdemes tanulni. Ha segítségre van szükségem, akkor kérjek segítséget!

És ami a legfontosabb: a megoldás mindig bennünk van! A mostani helyzetben nem lehet elégszer elmondani, hogy induljatok el befelé, és keressétek a saját megoldásaitokat, a saját belső pótolhatatlan, egyedi nagyszerűségeteket! Lehet, hogy ehhez a vírus segít nektek egyedül lenni, home office-ban, karanténban, vagy betegen otthon pihenve. Nem számít! A saját harcát, forradalmát mindenkinek magában kell megvívnia, a belső tisztázásokat, az önmunkát nem lehet megúszni! Mindehhez azonban nem feltétlenül van szükséged a vírusra, ezen a folyamaton egészségesen is végig lehet menni! Ez az év erről szól, a belső sárkányaink, a vívódásink feldolgozásán keresztül egy új életminőségről, ami már a saját utunk megtalálásán keresztül egy új világba visz.

 

Lehet, hogy ezt az utat egyedül kell megtenned, de ha van melletted egy támogató társ, az sokat könnyíthet a helyzeteden. Mi is végig mentünk ezen a folyamaton az utóbbi hetekben, hosszú órákon keresztül beszélgettünk erről, és igyekeztünk mindketten a saját jól működő megoldásunkat megtalálni.

A mentor is ember, és neki is meg kell vívnia a saját belső harcait. 🙂

Mi lehet, hogy előrébb tartunk a folyamatban, mint Te, de hidd el, mi is voltunk ott, ahol most Te tartasz. Arra tettük fel az életünket, hogy a hozzád hasonló tudatosodásra törekvő embernek segítsünk a saját tudásunk, tapasztalatunkon keresztül, hogy nektek könnyebb legyen, mint annak idején nekünk volt.

A mi erősségünk az őszinte, nyílt kommunikáció, a tisztelet és a szeretet egymás felé, és felétek is, mert azt valljuk, hogy csak így lehetünk hitelesek emberként, társként és szakemberként. Azt gondoljuk, hogy a közeljövőben csak az tud megmaradni a szakmai palettán segítőként, aki önazonos, hiteles, és felvállalja önmagát.

Az Aranymetszés Mentorprogramnak is az a fő célja, hogy hozzásegítsük a hozzánk fordulókat az önazonosságukhoz, ami a legnagyobb erény és belső erőforrás ma.

Hatalmas változásban van a világ, és akkor tudod a legtöbbet tenni a pozitív fordulatért, ha önmagadban rendet teszel. A belső béke tudja elhozni a külső békét is, és minél többen teszünk ezért, annál hamarabb bekövetkezik a fordulat.

Hálás vagyok ennek a helyzetnek, Jánosnak és saját magamnak, hogy ezek a felismerések megszülethettek bennem!

Keressétek meg a saját Ariadné fonalatokat! 🙂

Vigyázzatok és figyeljetek magatokra, és a szeretteitekre! 🙂

/Szerző: