A mi találkozunk egy közös ismerős útján jött létre, ennek kb. két éve. Már az első alkalom is nagyon jó érzéssel töltött el, és minden ezt követő, újabb, és újabb találkozásunk is. Úgy emlékszem 8-10 alkalommal voltam nálad, és mindig 3 órákat töltöttünk együtt – erre biztosan emlékszem. Az energiák áramlására, és a nevetésekre kifejezetten jó visszaemlékeznem. Tudom akkor kerestem a „Férfit” és erősítettük a „Női” oldalamat. Azóta, és annak hatására, hogy jártam hozzád fizikailag és lelkileg is megerősödtem. Elhittem, tudatosult bennem, rövid idő után már éreztem, és tudtam, hogy változom és van még tovább is. Hagytam, hogy vigyél ezen az úton. Jó érzés volt mindig ott lenni nálad, és menni hozzád. Mindig feltöltődve jöttem haza, és mindig jobban és jobban bíztam magamban. Fizikai állapotom tekintetben most 11 kg vagyok kevesebb. A kitartásom mindig is meg volt. A bal térdemet 2019. május 23-án műtötték így tudtam a súlyommal érdemes valamit kezdeni. Február elején a Newwaydiet Horváth Patricia támogatásával kezdtem el a programot, amit jelen levél írásakor is még tartok.
A lelki állapotom – érzelmi biztonságom – most már meg tudom élni, a vágyott párkapcsolat is megérkezett a veled folytatott program végére, és eredményként, egy nagyon karakán és általam nagyra becsült Férfi személyében, aminek idén március 21.- én volt 1 éve. Van még mindig miben változni még jobban figyelni a páromra mivel ő, érzékenyebb mint én, jobban igényt tart a kedvességre és gondviselésre. Erre tudatosan figyelek.
Az édesanyám tekintetében a kapcsolatunk sokkal erősebb és minőségben jobb lett. A lányommal mindig jó kapcsolatot ápoltam, ami most úgy érzem kiegyensúlyozottabb lett. Nem támaszkodom, vagy terhelődöm rá, és hagyom őt, az önálló döntéseiben formálódni. A jövőképem tekintetében még most is az van, hogy szeretnék egyre több ember, NŐ számára jó példával elöl járni. Megmutatni, hogy van kiút a nehéz helyzetben, érdemes hinni magunkban, megbocsátani magunknak, mert ez egy nagyon kivételes, és fantasztikus állapot. Élni nagyon szeretek, és szeretem az életem. ( Ez a két kifejezés nekem nem ugyanazt jelenti. ) Önértékelésem is nőtt, amiben az sokat segített, hogy a vágyva vágyott Férfi is most már itt van mellettem. Egyedül is boldog voltam, de hárman együtt még boldogabbak vagyunk.
Köszönettel és Szeretettel: Margó